ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk a szavazást. Kérem, foglalják el a helyüket, hogy a szavazást folytatni tudjuk.
(A jegyzői székeket Németh Zsolt és Kapronczi Mihály foglalják el.)
Tisztelt Országgyűlés! Az előző név szerinti szavazás eredményét jelentem be. Bejelentem, hogy a személyi jövedelemadóról szóló 1992. évi 117. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat T/276/74. számú bizottsági ajánlás 27. pontjában lévő módosító javaslatról az Országgyűlés név szerinti szavazással a következők szerint döntött: 134 igen szavazattal, 186 ellenszavazattal a javaslatot nem fogadta el. (Mozgás, zaj.)
Ezek után visszatérünk az ajánlás 28. pontjának szavazására. Bakonyi Tibor sajátjaként előterjesztett, visszavont javaslatot teszem fel szavazásra az ajánlás 28. pontja szerint. A költségvetési bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja a javaslatot. Ismételten kérem képviselőtársaimat, hogy foglalják el a helyüket. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 73 igen szavazattal, 145 ellenszavazattal, 5 tartózkodás mellett a javaslatot elvetette.
Most Bakonyi Tibor sajátjaként előterjesztett, visszavont javaslatot teszem fel szavazásra az ajánlás 29. pontja szerint. A költségvetési bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 83 igen szavazattal, 146 ellenszavazattal, 1 tartózkodás mellett a javaslatot elvetette.
Most Burány Sándor javaslatát teszem fel szavazásra a kiegészítő ajánlás 10. pontja szerint. Az önkormányzati bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 85 igen szavazattal, 152 ellenszavazattal a javaslatot elvetette.
Az ajánlás 74. pontjában T. Asztalos Ildikó a törvényjavaslat 1. melléklete 2. pontjában a törvény 1. melléklete 2. pontja 2/1. alpontjának elhagyását javasolja. Az alpont címe: "A lakáshoz kapcsolódóan adómentes." Egyik bizottság sem támogatja. Kérem, szavazzanak!
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 94 igen szavazattal, 153 ellenszavazattal a javaslatot elvetette.
A 75. pontban Katona Béla a törvényjavaslat 1. mellékletét új ponttal kívánja kiegészíteni, amely a törvény 1. melléklete 4/12. pontja helyébe lép. Az alaprendelkezéshez képest a javaslat a falusi vendégfogadásból származó bevétel adómentes értékhatárát kívánja megemelni. Egyik bizottság sem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 78 igen szavazattal, 159 ellenszavazattal, 15 tartózkodás mellett a javaslatot elvetette.
Az ajánlás 77., 78., a kiegészítő ajánlás 27., 28. és 29. pontjai alternatív megoldást tartalmaznak a törvényjavaslat 1. melléklete új pontjában a törvény 1. melléklete 8/17. pontja helyébe lépő rendelkezésekre. Mind az öt indítvány az adómentes természetbeni juttatások körében a melegétel üzemi, éttermi vagy vendéglátó-ipari egységben történő fogyasztására vonatkozó mentességi szabályt módosítja.
Először Burány Sándor és más képviselők javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 77. pontja szerint. Egyik bizottság sem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 76 igen szavazattal, 176 ellenszavazattal, 8 tartózkodás mellett a javaslatot elvetette.
Most Göndör István és más képviselők javaslatát teszem fel szavazásra a kiegészítő ajánlás 27. pontja szerint. Egyik bizottság sem támogatja a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 75 igen szavazattal, 185 ellenszavazattal, 2 tartózkodás mellett a javaslatot elvetette.
Most Göndör István és más képviselők javaslatát teszem fel szavazásra a kiegészítő ajánlás 28. pontja szerint. Egyik bizottság sem támogatja a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 77 igen szavazattal, 192 ellenszavazattal, 1 tartózkodás mellett a javaslatot elvetette.
Most Sándor László és Paszternák László javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 78. pontja szerint. Egyik bizottság sem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 78 igen szavazattal, 193 ellenszavazattal a javaslatot elvetette.
Most Göndör István és más képviselők javaslatát teszem fel szavazásra a kiegészítő ajánlás 29. pontja szerint. Egyik bizottság sem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 79 igen szavazattal, 192 ellenszavazattal, 3 tartózkodás mellett a javaslatot elvetette.
A 80. pontban T. Asztalos Ildikó a törvényjavaslat 6. melléklete 1. pontjában a törvény 8. melléklete 3. pontját kívánja elhagyni, amely az adóhitel alapját határozza meg. Egyik bizottság sem támogatja a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 92 igen szavazattal, 177 ellenszavazattal, 12 tartózkodás mellett a javaslatot elvetette.
A 81. pontban T. Asztalos Ildikó a törvényjavaslat 6. melléklete 3. pontjában a törvény 8. melléklete 14. pontjának elhagyását kezdeményezi. Ez a rendelkezés a befektetési jeggyel kapcsolatos állampapírok miatti korrekciós szabályokat tartalmazza. Egyik bizottság sem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 100 igen szavazattal, 167 ellenszavazattal, 13 tartózkodás mellett a javaslatot elvetette.
(19.50)
A 82. pontban Kiss Andor a törvényjavaslat 7. melléklete 2. pontjában a törvény 11. melléklete 2. pontját új ponttal kívánja kiegészíteni. Ebben a kizárólag üzemi részt szolgáló saját tulajdonú eszközök, nem anyagi javak értékcsökkenésének elszámolására vonatkozó szabály módosul. Egyik bizottság sem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 94 igen, 171 nem szavazattal, 16 tartózkodással a javaslatot elvetette.
Tisztelt Országgyűlés! A név szerinti szavazás eredményének kihirdetéséről a következő törvényjavaslat szavazása után kerül sor.
Áttérünk az egészségügyi hozzájárulásról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatalára. Az előterjesztést T/278. számon, a bizottságok együttes ajánlásait pedig T/278/16-21. számokon kapták kézhez. Emlékeztetem önöket, hogy a miniszteri zárszó már elhangzott, most tehát a határozathozatalok következnek.
Tisztelt Országgyűlés! Felkérem a jegyző urat, ismertesse azokat a módosító javaslatokat, amelyek nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást. (Varga Mihály jelzi, hogy a zárszó még nem hangzott el.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés