ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk a módosító javaslatokról a szavazást.

(A jegyzői székeket dr. Juhászné Lévai Katalin és Vidoven Árpád foglalják el.)

Az ajánlás 30. és a kiegészítő ajánlás 18. pontja alternatív megoldást kínálnak a törvényjavaslat 11. §-ának kiegészítésével a törvény 35. § (2) bekezdése módosítására. Ezek az indítványok az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárakba történő befizetések adókedvezményi mértékeit határozzák meg. (Mozgás, zaj.)

Először Sándor László és Paszternák László javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 30. pontja szerint. Egyik bizottság sem támogatja a javaslatot.

Kérem képviselőtársaimat, foglalják el helyüket, szavazás következik! (Rövid szünet.) Szavazás következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás. - A kijelzőn megjelenő eredmény: 63 igen, 119 nem, 0 tartózkodás. - A Ház nem határozatképes.) Még egyszer kérem képviselőtársaimat, foglalják el helyüket, határozatképtelen a tisztelt Ház! (Rövid szünet.)

(19.00)

Megismételjük a szavazást. A megismételt szavazás következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 63 igen, 134 nem szavazattal, tartózkodás nélkül a javaslatot elvetette.

Most Schwarcz Tibor és Vojnik Mária javaslatát teszem fel szavazásra a kiegészítő ajánlás 18. pontja szerint. Egyik bizottság sem támogatja a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 80 igennel, 142 nemmel a javaslatot elvetette.

Az ajánlás 33., 34., illetőleg a kiegészítő ajánlás 19. pontja alternatív megoldást kínál a törvényjavaslat 12. §-ában a törvény 40. § (1) bekezdése módosítására. (Folyamatos zaj. - Az elnök megkocogtatja a csengőt.) Tisztelt Országgyűlés! Csendet kérnék! Nagyon zavarják a felolvasó elnököt. Kérem, foglalják el helyüket, és folytassuk a szavazást. Tehát az alaprendelkezés a súlyosan fogyatékos magánszemély számára 1500 forint havi adócsökkentést tartalmaz. A 33. pontban Béki Gabriella, illetve Szabó Lukács 1800 forintot javasolnak. A 34. pontban Sándor László és Paszternák László erre 2000 forintot kívánnak megállapítani. A kiegészítő ajánlás 19. pontjában Béki Gabriella, illetve Bauer Tamás 1700 forintot javasolnak.

Először Sándor László és Paszternák László javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 34. pontja szerint. Egyik bizottság sem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 109 igen, 161 nem, 13 tartózkodás mellett a javaslatot elvetette.

Most Béki Gabriella, illetve Szabó Lukács javaslatáról szavazunk az ajánlás 33. pontja szerint. Az egészségügyi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 119 igen, 151 nem, 20 tartózkodás mellett a javaslatot elvetette.

Most Béki Gabriella és Bauer Tamás javaslatát teszem fel szavazásra a kiegészítő ajánlás 19. pontja szerint. Az egészségügyi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 129 igen, 165 nem, 2 tartózkodás mellett a javaslatot elvetette.

Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat az eltartottankénti családi kedvezményre A- és B-változatot tartalmaz. A 35. és a 36. pontokban egy-egy indítvány érkezett ezek elhagyására. Annak ellenére, hogy mindkét javaslatnak bizottsági támogatottsága is van, az eddig kialakult gyakorlatnak megfelelően ezeket a javaslatokat nem teszem fel szavazásra, az Országgyűlés ugyanis a törvényjavaslat változatairól határoz. Tehát az elhagyást kezdeményező javaslatra úgy lehet szavazni, hogy valaki az érintett változatnál a "nem" gombot nyomja meg.

Az A-változatban a családi kedvezmény eltartottanként egy és kettő eltartott esetében havi 1700 forint, három vagy több eltartott esetén 2300 forint, súlyosan fogyatékos eltartott esetén havi 2600 forint. A B-változat szerint ezek az összegek 1300, 1700 és 2000 forint.

Először tehát az A-változatot teszem fel szavazásra. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 190 igen, 46 nem, 18 tartózkodás mellett a javaslatot elfogadta.

A kiegészítő ajánlás 20. pontjában Hack Péter és más képviselők a törvényjavaslat 12. §-ában a törvény 40. §-át megelőző cím módosításával és négy új bekezdéssel a vagyonvédelmi eszközök felszerelése esetén biztosítható egyéb kedvezményekre tesznek javaslatot. Egyik bizottság sem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 117 igen, 182 nem szavazattal, tartózkodás nélkül a javaslatot elvetette.

A kiegészítő ajánlás 21. pontjában Hack Péter és más képviselők a törvényjavaslat 12. §-ában a törvény 40. §-át megelőző cím módosításával és két új bekezdéssel a helyi adók egyharmadának leírását kezdeményezik az összevont adóból. A javaslatot egyik bizottság sem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 126 igen, 173 nem szavazattal a javaslatot elvetette.

Az ajánlás 40. pontjában T. Asztalos Ildikó, valamint Farkas Imre és Göndör István a törvényjavaslat 13. §-ában a törvény 43. §-a (1), (2) és (4) bekezdése elhagyását kezdeményezik. A javaslatok a befektetési adóhitellel kapcsolatos szabályokat érintik. Egyik bizottság sem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 123 igen, 168 nem, 4 tartózkodás mellett a javaslatot elvetette.

A 41. pontban T. Asztalos Ildikó a törvényjavaslat 14. §-ában a törvény 44. § (2) bekezdése elhagyását indítványozza. Az alaprendelkezés a csökkentő tételek együttes összegének maximumát határozza meg. Egyik bizottság sem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 129 igen, 173 nem szavazattal a javaslatot elvetette.

Az 51. pontban Sándor László és Paszternák László a törvényjavaslat 16. § (1) bekezdésében a törvény 47. § (5) bekezdés c) pontjának módosítását kezdeményezik. Ebben az adóelőlegnél figyelembe vehető jóváírás mértékeit kívánják megemelni. Egyik bizottság sem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 95 igen, 198 nem, 5 tartózkodás mellett a javaslatot elvetette.

Az 55. pontban Tóth István a törvényjavaslat 18. §-a kiegészítésével a törvény 49/B. § (10) bekezdése módosítását javasolja. Ebben az alaprendelkezés szerinti vállalkozói személyi jövedelemadót csökkentő tételeket kívánja kiterjeszteni a szakmai kamarai tagdíjakra is. Felhívom figyelmüket, hogy a javaslat magába foglalja az 56. pontban levő indítványt, és kizárja az 57. pont elfogadását. Egyik bizottság sem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 119 igen, 178 nem, 3 tartózkodás mellett a javaslatot elvetette.

Most az 56. pont szerint Horváth Béla és Kiss Andor javaslatát teszem fel szavazásra. Egyik bizottság sem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás. - Több képviselő jelzi, hogy gépe nem működik.) Kérem a gépeket bekapcsolni! Most kérem szavazni! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 144 igen, 152 nem, 5 tartózkodás mellett a javaslatot elvetette. (Néhányan ismét jelzik, hogy gépük nem működik.)

Kérem, jelezzék, kinek a gépe nem működik. Egy kis figyelmet kérnék! Szeretném megkérdezni, hogy akinek a gépe nem működött, az hogyan szavazott volna, ha a gépe működött volna.

(19.10)

Két plusz "igen" jön a javaslatokhoz; tehát 146 igen mellett az Országgyűlés a javaslatot elvetette.

Most T. Asztalos Ildikó javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 57. pontja szerint. Egyik bizottság sem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 133 igen, 162 nem, 3 tartózkodás mellett a javaslatot elvetette.

Az 58. pontban Filló Pál és Hegyi Gyula a törvényjavaslat 20. §-ának (4) bekezdésében a törvény 50. § (2) bekezdését új ponttal kívánja kiegészíteni. Lényege: az egyéni vállalkozóknál legyen a lakóingatlan-kezelés is átalányadózásra jogosító tevékenység. Egyik bizottság sem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 99 igennel, 208 nemmel a javaslatot elvetette.

Az 59. pontban Sándor László és Paszternák László a törvényjavaslatot új paragrafussal kívánja kiegészíteni, amelyben a törvény 65. §-a (1) bekezdése új ponttal egészül ki. Lényege: e törvény alkalmazásában kamatnak minősüljön a munkaügyi perekben bíróság által megállapított késedelmi kamat is. Egyik bizottság sem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 102 igen, 204 nem, 2 tartózkodás mellett a javaslatot elvetette.

A 69. pontban Francz Rezső a törvényjavaslat 27. § (1) bekezdésében a törvény 74. § (1) bekezdése kiegészítését javasolja. Lényege: a vadászati jog haszonbérbe adásából származó bevétel is a 20 százalékos adókörbe tartozzon. A költségvetési bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 103 igen, 202 nem, 3 tartózkodás mellett a javaslatot elvetette.

A kiegészítő ajánlás 25. pontjában Göndör István és más képviselők a törvényjavaslat 29. §-át új bekezdéssel kívánják kiegészíteni, amely a törvény 80. §-át egy új alponttal bővíti. Erre eltérő szövegezésű, de hasonló tartalmú javaslatot terjesztett elő Burány Sándor több más képviselővel az ajánlás 71. pontjában. Az indítványok szerint a kormány felhatalmazást kap arra, hogy rendeletben meghatározza a munkáltató által nyújtott ingyenes vagy kedvezményes utalvány alkalmazásával összefüggő részletes szabályokat.

Először Göndör István és más képviselők javaslatát teszem fel szavazásra a kiegészítő ajánlás 25. pontja szerint. Egyik bizottság sem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 103 igennel, 205 nemmel a javaslatot elvetette.

Most Burány Sándor és más képviselők javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 71. pontja szerint. Egyik bizottság sem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 98 igen, 208 nem, 1 tartózkodás mellett a javaslatot elvetette.

A kiegészítő ajánlás 26. pontjában Bauer Tamás és Béki Gabriella a törvényjavaslatot új paragrafussal kívánják kiegészíteni, amely a családi pótlékról és a családok támogatásáról szóló törvényt kívánja új címmel és paragrafussal kiegészíteni. Ezt a módosító javaslatot az egészségügyi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja.

A szabaddemokraták képviselőcsoportja kezdeményezte, hogy az Országgyűlés név szerinti szavazással határozzon erről. (Moraj.) Ismertetem a javaslat lényegét: az a családi pótlékra jogosult személy, aki a személyi jövedelemadóról szóló törvény rendelkezései alapján a családi kedvezményt az adóévben nem tudja igénybe venni, kiegészítő családi pótlékra jogosult. Aki családi pótlékra jogosult és adóköteles jövedelmének adója az egyéb kedvezmények levonása után előreláthatólag nem éri el a törvény 40. § (3) bekezdése szerinti családi kedvezmény összegét, az adókedvezmény igénybevétele helyett kiegészítő családi pótlékot igényelhet. A kiegészítő pótlék összege azonos az egyéb, reá irányadó családi kedvezmény összegével. A részletes szabályokról kormányrendelet intézkedjen.

Tisztelt Országgyűlés! Most tehát a szokásos rendben név szerinti szavazás következik. Bejelentem, hogy a szavazatok összeszámlálásának idejére nem kell szünetet elrendelni, tehát folytatni tudjuk a törvényjavaslat határozathozatalát. Felkérem a jegyzőket, kezdjék meg a szavazást.

(A jegyzők felváltva olvassák a képviselők névsorát, majd hangosan megismétlik a képviselők állásfoglalását.)

Antalóczy Attila: igen.

Arnóth Sándor: nem.

Atyánszky György: nem.

Dr. Avarkeszi Dezső: igen.

Dr. Ábrahám János: igen.

Dr. Áder János: nincs jelen.

Ágota Gábor: nem.

Babák Mihály: nem.

Dr. Baja Ferenc: igen.

Bajor Tibor: igen.

Bakonyi Tibor: igen.

Balczó Zoltán: igen.

Balla György: nem.

Balla Mihály: nem.

Balogh Gyula: nincs jelen.

Balogh József: nem.

Dr. Balogh László: igen.

Balogh László: nem.

Dr. Balsai István: nem.

Balsay István László: nem.

Dr. Baráth Etele: igen.

Barkóczy Gellért: nem.

Dr. Bartha László: nem.

Bauer Tamás: igen.

Dr. Bazsa György: igen.

Dr. Bánk Attila: nincs jelen.

Bánki Erik: nem.

Bársony András: nincs jelen.

Básthy Tamás: nem.

Bebes István: nem.

Becsó Zsolt: nem.

Benedek Mihály: igen.

Bernáth Ildikó: nem.

Dr. Bernáth-Varga Balázs: nem.

Béki Gabriella: igen.

Birkás Tivadar: nem.

Dr. Boda Ilona: nem.

Bodzás Ferenc: igen.

Dr. Bogdán Emil: igen.

Dr. Bognár László: igen.

Boldvai László: igen.

Borkó Károly: nem.

Dr. Boros Imre: nincs jelen.

(19.20)

Dr. Bóka István: nem.

Dr. Braun Márton: nem.

Burány Sándor: igen.

Dr. Buza Attila: nem.

Búsi Lajos: nem.

Csabai Lászlóné: igen.

Dr. Csapody Miklós: nem.

Csatári József: nem.

Dr. Csákabonyi Balázs: igen.

Dr. Csáky András: nem.

Cseh Sándor: igen.

Csige József: igen.

Dr. Csiha Judit: nincs jelen.

Csintalan Sándor: nincs jelen.

Csizmár Gábor: nincs jelen.

Csurka István: igen.

Dr. Csúcs László: nem.

Czerván György: nem.

Dr. Czira Szabolcs: nincs jelen.

Czoma Kálmán: nincs jelen.

Dr. Dancsó József: nem.

Danka Lajos: nem.

Dr. Dán János: nem.

Dr. Dávid Ibolya: nincs jelen.

Deutsch Tamás: nincs jelen.

Domokos László: nem.

Donáth László: igen.

Dr. Dorkota Lajos: nincs jelen.

Dr. Dornbach Alajos: nincs jelen.

Ecsődi László: igen.

Endre Sándor: nem.

Dr. Eörsi Mátyás: nincs jelen.

Erkel Tibor: nincs jelen.

Ékes József: nem.

Érsek Zsolt: nincs jelen.

Dr. Faragó Péter: nincs jelen.

Farkas Imre: igen.

Farkas Sándor: nem.

Dr. Fazekas Sándor: nem.

Fehérvári Tamás: nem.

Dr. Fenyvesi Máté: nem.

Dr. Fenyvessy Zoltán: igen.

Filló Pál: igen.

Dr. Fodor Gábor: igen.

Fodor Sándor: igen.

Font Sándor: nincs jelen.

Dr. Fónagy János: nem.

Dr. Frajna Imre: nem.

Francz Rezső: igen.

Fritz Péter: igen.

Dr. Füle István: igen.

Dr. Gál Zoltán: igen.

Dr. Géczi József Alajos: igen.

Dr. Gémesi György: nem.

Dr. Gidai Erzsébet: igen.

Glattfelder Béla: nem.

Godó Lajos: igen.

Dr. Gógl Árpád: nem.

Göndör István: igen.

Gráf József: igen.

Gubicza Tibor: nem.

Gyapay Zoltán: nem.

Gyárfás Ildikó: igen.

Gyimesi István: nem.

Dr. Gyimesi József: nem.

Gyimóthy Géza: nem.

Dr. Györkös Péter: nem.

Dr. Gyuga Pál: nem.

Dr. Gyuricza Béla: nem.

Gyürk András: nem.

Dr. Hack Péter: nincs jelen.

Hadházy Sándor: nem.

Hajdu László: nincs jelen.

Halász János: nem.

Dr. Hankó Faragó Miklós: igen.

Hanó Miklós: nem.

Dr. Hargitai János: nem.

Harrach Péter: nem.

Ifj. Hegedűs Lóránt: igen.

Dr. Hegedűs Mihály: igen.

Hegyi Gyula: igen.

Dr. Helmeczy László: nem.

Herbály Imre: igen.

Herbst János: nem.

Herczog Edit: igen.

Herényi Károly: nem.

Hiesz György: nincs jelen.

Homa János: nem.

Dr. Homoki János: nincs jelen.

Horn Gábor: igen.

Horn Gyula: nincs jelen.

Hortobágyi Krisztina: nem.

Dr. Horváth Balázs: nem.

Horváth Béla: nincs jelen.

Dr. Horváth János: nem.

Horváth László: nem.

Dr. Horváth Zsolt: nem.

Dr. Hörcsik Richárd: nem.

Dr. Illés Zoltán: nem.

Imre Zsolt: nem.

Dr. Isépy Tamás: nem.

István József: nem.

Ivanics Ferenc: nem.

Ivanics István: nem.

Iváncsik Imre: igen.

Jakab Róbertné: nincs jelen.

Dr. Jakus Zoltán: igen.

Jauernik István: igen.

Dr. Jánosi György: igen.

Járvás István: nem.

Dr. Juharos Róbert: nem.

Juhász Ferenc: nincs jelen.

Juhász Gábor: nincs jelen.

Dr. Juhászné Lévai Katalin: igen.

Kapronczi Mihály: nincs jelen.

Karakas János: igen.

Dr. Karl Imre: igen.

Dr. Katona Béla: igen.

Kádas Mihály: nem.

Dr. Kálmán András: igen.

Dr. Kávássy Sándor: nem.

Dr. Kelemen András: nem.

Keleti György: igen.

Keller László: igen.

Dr. Kerényi János: nem.

Kertész István: igen.

Kékkői Zoltán: nem.

Dr. Kis Zoltán: igen.

Kiss Andor: nincs jelen.

Dr. Kiss Gábor: igen.

Kiss Péter: nincs jelen.

Dr. Kiszely Katalin: nincs jelen.

Dr. Koczka Csaba: nem.

Kocsi László: igen.

Dr. Koleszár Lajos: igen.

Koltai Ildikó: nem.

Koncz Ferenc: nem.

Koppánné dr. Kertész Margit: nem.

Korózs Lajos: nincs jelen.

Dr. Kosztolányi Dénes: nem.

Kovács Ferenc: nem.

Kovács Kálmán: igen.

Kovács László: nincs jelen.

Kovács Tibor: igen.

Dr. Kovács Zoltán: nincs jelen.

Kozma Péter: nem.

Dr. Kóródi Mária: nincs jelen.

Kósa Ferenc: igen.

Kósa Lajos: nincs jelen.

Kósáné dr. Kovács Magda: igen.

Dr. Kökény Mihály: igen.

Körömi Attila: nem.

Dr. Kövér László: nincs jelen.

Kristyánné Aknai Erzsébet: igen.

Kuncze Gábor: igen.

Dr. Kupa Mihály: nincs jelen.

Dr. Kurucsai Csaba: nem.

Lakatos András: igen.

Dr. Lamperth Mónika: igen.

Lasztovicza Jenő: nem.

Dr. Latorcai János: nem.

Lányi Zsolt: nincs jelen.

Láyer József: nem.

Lázár Mózes: nem.

Lenártek András: nincs jelen.

Lendvai Ildikó: igen.

Dr. Lentner Csaba: igen.

Lezsák Sándor: nincs jelen.

(19.30)

Lévai Ferenc: igen.

Lévai Tibor: nem.

Dr. Lotz Károly: igen.

Dr. Magyar Bálint: igen.

Dr. Martonosi György: nem.

Mayer Bertalan: igen.

Mádai Péter: igen.

Mádi László: nem.

Dr. Mánya Kristóf: nincs jelen.

Márton Attila: nem.

Dr. Mátrai Márta: nem.

Dr. Medgyasszay László: nem.

Mécs Imre: igen.

Dr. Mikes Éva: nincs jelen.

Molnár Gyula: igen.

Dr. Molnár János: igen.

Molnár László: nincs jelen.

Molnár Oszkár: nem.

Molnár Róbert: nem.

Dr. Nagy Gábor Tamás: nem.

Dr. Nagy Sándor: igen.

Nagyiványi Zoltán: igen.

Dr. Nemcsók János: nincs jelen.

Dr. Németh Imre: igen.

Németh Zsolt (Vas megye): nem.

Németh Zsolt (Pest megye): nem.

Nikolits István: igen.

Nógrádi László: nem.

Nyitray András: nem.

Dr. Orbán Viktor: nem.

Dr. Orosházi György: nem.

Dr. Orosz Sándor: igen.

Oszlár Albert: nem.

Dr. Ódor Ferenc: nincs jelen.

Dr. Őry Csaba: nincs jelen.

Pallag László: nem.

Pancza István: nem.

Dr. Pap János: nem.

Paszternák László: igen.

Pál Béla: nincs jelen.

Pánczél Károly: nem.

Pápai Mihály: nem.

Pásztohy András: igen.

Páva Zoltán: igen.

Perlaki Jenő: nem.

Dr. Pető Iván: igen.

Podolák György: igen.

Pogácsás Tibor: nem.

Dr. Pokol Béla: nem.

Pokorni Zoltán: nincs jelen.

Polonyi Kornél: nem.

Potápi Árpád: nem.

Pozsgai Balázs: igen.

Dr. Pósán László: nem.

Puch László: nincs jelen.

Pusztai Csaba: nincs jelen.

Dr. Pusztai Gyula: igen.

Rajcsányi Péter: nem.

Dr. Rapcsák András: nem.

Rákos Tibor: nem.

Dr. Répássy Róbert: nem.

Révész Máriusz: nem.

Rigler Zoltán: nem.

Rockenbauer Zoltán: nincs jelen.

Rogán Antal: nem.

Rozgonyi Ernő: igen.

Dr. Rubovszky György: nincs jelen.

Ruchti Róbert: nem.

Dr. Salamon László: nem.

Sasvári Szilárd: nem.

Sági József: nem.

Dr. Sáling József: nincs jelen.

Dr. Sándor László: nincs jelen.

Dr. Sáringer Gyula: nem.

Schalkhammer Antal: igen.

Schmidt Ferenc: nincs jelen.

Dr. Schwarcz Tibor: igen.

Selmeczi Gabriella: nem.

Dr. Serfőző András: igen.

Simicskó István: nincs jelen.

Simon József: igen.

Dr. Simon Miklós: nem.

Dr. Solymosi József: igen.

Dr. Soós Győző: igen.

Steinerné Vasvári Éva: nem.

Dr. Suchman Tamás: igen.

Dr. Surján László: nem.

Dr. Sümeghy Csaba: nem.

Dr. Szabadi Béla: nincs jelen.

Szabados Tamás: igen.

Dr. Szabó Attila: nem.

Dr. Szabó Erika: nem.

Szabó Ferenc: nem.

Szabó György: nincs jelen.

Szabó Imre: nincs jelen.

Szabó István: nincs jelen.

Dr. Szabó János: nem.

Dr. Szabó József Andor: nem.

Szabó Lukács: nincs jelen.

Szabó Sándorné: igen.

Szabó Vilmos: nincs jelen.

Dr. Szabó Zoltán: igen.

Dr. Szakács Imre: nem.

Szalai Annamária: nem.

Dr. Szalay István: igen.

Szalay Gábor: igen.

Dr. Szanyi Tibor: igen.

Dr. Szájer József: nem.

Szászfalvi László: nem.

Dr. Szekeres Imre: nincs jelen.

Dr. Szent-Iványi István: nincs jelen.

Dr. Szentgyörgyvölgyi Péter: nem.

Székely Zoltán: nem.

Szilágyi Péter: igen.

Dr. Szili Katalin: igen.

Szili Sándor: igen.

Szinyei András: nem.

Szita Károly: nincs jelen.

Dr. Szűrös Mátyás: nincs jelen.

T. Asztalos Ildikó: igen.

Dr. Tabajdi Csaba: igen.

Dr. Takács Imre: igen.

Tardos Márton: igen.

Tállai András: nem.

Dr. Tímár György: nincs jelen.

Tirts Tamás: nem.

Tokár István: igen.

Dr. Toller László: nincs jelen.

Tompa Sándor: igen.

Dr. Torgyán József: nincs jelen.

Dr. Torgyán Józsefné: nem.

Tóbiás József: nincs jelen.

Tóth András (Komárom megye): igen.

Tóth András (Pest megye): igen.

Tóth András (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye): nem.

Tóth Ferenc: nem.

Tóth Gábor: nem.

Tóth Imre: nem.

Tóth István: nincs jelen.

Tóth Károly: igen.

Tóth Sándor: igen.

Dr. Tölgyessy Péter: nem.

Dr. Turi-Kovács Béla: nem.

Ughy Attila: nem.

Üszögi-Bleyer Jenő: nincs jelen.

Vancsik Zoltán: igen.

Dr. Varga István: nem.

Dr. Varga László: nincs jelen.

Varga Mihály: nem.

Vargáné Kerékgyártó Ildikó: nincs jelen.

Dr. Vastagh Pál: igen.

Dr. Vágvölgyi János: igen.

Várhegyi Attila: nem.

Dr. Várhelyi András: nincs jelen.

Várkonyi András: nem.

Dr. Veres János: igen.

Végh László: nem.

Dr. Világosi Gábor: igen.

Vincze László: nem.

Vidoven Árpád: nem.

(19.40)

Dr. Vitányi István: nem.

Vitányi Iván: igen.

Vígh Ilona: nem.

Dr. Vojnik Mária: igen.

Dr. Wekler Ferenc: nem szavaz.

Dr. Wiener György: igen.

Zakó László: nem.

Zatykó János: igen.

Dr. Zilahi József: nincs jelen.

Dr. Zongor Gábor: nincs jelen.

Zuschlag János: igen.

Zsigó Róbert: nem.

Zsikla Győző: nem.

Dr. Weszelovszky Zoltán: nem.

Forrás: parlament.hu