DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Urak! Az interpellációban feltett első kérdésre a következő tájékoztatást adom. A kormány és szervei kellő határozottságát az alábbi tények igazolhatják:

Az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet feljelentése alapján 1998. szeptember 23-án az Országos Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen a Btk. 289. §-ába ütköző vétség - számviteli fegyelem megsértése - alapos gyanúja miatt.

A büntetőeljárásba bevont könyvszakértő részletes szakvéleménye alapján a büntetőeljárást a Btk. 317. § (1) bekezdésébe ütköző sikkasztás bűntettének alapos gyanúja miatt is elrendelték. A szakértői vélemény alapján lehetőség nyílt a elkövetők büntetőjogi felelősségre vonásának megállapítására és az okozott kár megtérülése érdekében intézkedések megtételére is. Ennek következtében 1998. október 26-án a nyomozó hatóság elrendelte a Globex Holding Rt. elnök-igazgatójának, valamint a Globex Értékpapír-forgalmazó és Befektető Rt. elnök-igazgatójának magántulajdonában levő ingatlanaik zár alá vételét.

A részvénytársaság csak bérelte helyiségeit, ingatlan nincs a tulajdonában. A szerződési konstrukció szerint a kivitelezés alatt álló szálloda sem képezi vagyonát. A Fővárosi Bíróság végrehajtói irodája a zár alá vételi határozatok alapján 1998. október 28-án nevezett személyek ingatlanaira a várható elkobzás alá eső érték és a polgári jogi igények biztosítására 3 milliárd 200 millió forint erejéig a bűnügyi zárlatot az illetékes földhivatalnál bejegyeztette. (Közbeszólás a kormánypárti oldalon: Nagyon helyes!)

A nyomozó hatóság a további eljárási cselekményeket a személyi felelősség, a konkrét kárérték, illetve az okozott vagyoni hátrány megállapítására folyamatban levő szakértői vizsgálatok eredménye alapján teszi meg.

A második kérdésére a következő választ szeretném mondani. Az utóbbi évek pénzügyi és befektetési botrányaiból a tanulságokat le kell vonni. Ellenük kétféle módon lehet és kell fellépni.

Az első: a megelőzés módszerével, amely olyan állami ellenőrzési rendszert hoz létre és működtet, amely lényegesen csökkenti a visszaélések lehetőségét. Az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyeletnek mint önálló állami szervezetnek a feladata az, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel őrködjön a piac tisztasága felett, betartassa a hitelintézeti törvényben, az értékpapírtörvényben és a kapcsolódó jogszabályokban foglalt előírásokat.

Következtetésképp állapítható meg, hogy egyrészt a felügyelet eszköztárát bővíteni kell, a jogszabályokat pedig oly módon kell módosítani, hogy szélesebb felügyeleti kontrollt tegyen lehetővé elsősorban a tulajdonosok és a vezetők ellenőrzésének területén. Másrészt pedig a felügyeletnek a meglevő felügyeleti eszköztár keretein belül gyakoribbá kell tenni ellenőrzéseit, szorosabbá kell tennie az ellenőrzési rendszert, szigorítani kell a szankciókat, hogy már a bűncselekmény elkövetése előtti esetekben is hatékonyan léphessenek fel.

A másik mód: fontos a normális gazdasági életet meghatározó, megzavaró egyes bűnös magatartások megfelelő büntetőjogi értékelése és szankcionálása, például a vagyonelkobzás, a szabadságvesztés időtartamának meghosszabbítása.

Ezen törekvések is érvényesültek, amikor a kormány a büntető jogszabályok módosítására vonatkozó javaslatait a tisztelt Ház részére benyújtotta.

Kérem a tisztelt képviselő urakat, hogy válaszomat fogadják el.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu