VÁRHEGYI ATTILA, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára: Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A Nemzeti Színházról beszélni, mint ahogy azt tegnap Torgyán József miniszter úr is elmondta, nagyon nehéz olyan időkben, amikor az ország több sebből vérzik, mondjuk a Felső-Tisza környékén. És azért nehéz róla szólni, mert félő, hogy valóban túlexponálódik egy olyan egyébként fontos kép, amely esetleg a polgárok számára, az emberek számára sokkal inkább visszatetszővé válik, márpedig ezt nem szeretné senki. Úgy hiszem, hogy azt a politikai konszenzust mindenképpen meg kell tartani, amely legalább abban a kérdésben megnyilvánul, hogy márpedig Nemzeti Színházra szüksége van a nemzetnek, Széchenyi immáron 160 éves vagy a nemzet 160 éves álmát megvalósítandó.
A békés hadijelentéssel kapcsolatban hadd mondjam, hogy úgy tűnik, a felek levonulni látszanak a harcmezőről, hiszen a tegnapi napon a Hámori József miniszter úr és Demszky Gábor főpolgármester közötti tárgyalás eredményeként olyan álláspontot kaptunk kézhez a Fővárosi Önkormányzattól, amelyben elfogadja a kormány döntését, tudomásul veszi a kormány döntését; sőt, az álláspontból kitűnik az is, hogy miután a Fővárosi Önkormányzat maga is amellett van, hogy az Erzsébet téri beruházás fejeződjön be, hogy ott zöldterület és közpark kerüljön kialakításra 12 hónapon belül, hogy ezeket a költségeket a kormány határozatának megfelelően a kormány vállalja magára, és abban is nagyjából egyetértés van, hogy más helyszínen a Nemzeti Színházat fel kell építeni.
(8.40)
Ez a más helyszín a kormány döntése értelmében a Városliget; a Fővárosi Önkormányzat pusztán egyetlen kitételt tartalmazó feltételt szabott: több zöldterületet ne vegyen el, mint amennyit az Erzsébet téri épület elvett volna.
Azt hiszem, ez az álláspont mindenképpen azt mutatja, hogy a kormány igenis helyesen döntött akkor, amikor azt mondta: nem pozitív értelemben - és ezt szeretném hangsúlyozni: pozitív értelemben - vett kulturális centrumot kíván felépíteni, hanem költségtakarékosan egy színházépületet szeretne felépíteni. Ebben, azt hiszem, szintén megegyezhetünk.
Amit a képviselő úr elmondott, azzal kapcsolatban úgy gondolom: méltó körülmények között, méltó helyen és valóban XXI. századi színpadtechnikával, a szakma és természetesen - ami legalább ilyen fontos - a közönség számára olyan Nemzeti Színház kerülhet felépítésre, amely méltó lesz ahhoz, hogy benne Shakespeare-t, Szophoklészt, Moliere-t vagy magyar szerzők darabjait játsszák, legyen az korábbi vagy kortárs darab.
2002. december 31-e az a végső határidő, amelyet a kormány az épület átadására megszabott, de reményeink szerint már ez előtt felépülhet, és sor kerülhet arra a díszelőadásra, amelyen, remélem, a kormány nevében valamennyi képviselőtársunkat vendégük láthatjuk. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés