BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Csatlakozom Horváth Balázs képviselőtársunkhoz annyiban, hogy én is részletesen tudnék foglalkozni ennek a törvényjavaslatnak a részleteivel, de ezt most nem fogom megtenni. Már csak azért sem, mert a Szabad Demokraták Szövetsége abból indul ki, hogy a kormány szerkezetének alakítása a mindenkori kormány belügye, ennek megfelelően a minisztériumok fölsorolásáról szóló törvény hosszas vitájában mi egyetlenegy felszólalásra korlátoztuk magunkat, és a határozathozatalnál tartózkodtunk a szavazástól. Most is erre készülünk, mert ez a törvény is, ha úgy tetszik, a kormány belügye, ami a kormány átalakítását szolgáló intézkedéseket tartalmazza, és mi ezt tudomásul vesszük.

Vannak olyan dolgok ebben a rendezésben, amik nekünk tetszik, hogy csak egy példát mondjak, a különféle részterületek kivitele a Miniszterelnöki Hivatalból, mint egyházügy, ifjúságügy és mások. Mi is erre törekedtünk, amikor kisebbik koalíciós párt voltunk, először eredményesen, utána kevésbé eredményesen. Talán nem irritálja a jelenlegi kormányt, hogy olyasmikre törekszik, amit az SZDSZ is fontosnak tartott a maga idején.

Vannak olyan dolgok is benne, amik nekünk nem tetszenek, mondjuk, a Művelődési Minisztérium kettéválasztása vagy a munkaügy kettéválasztása két minisztériumba, és mondhatnék még ilyen példákat, de ilyen korai hajnalon ezzel nem fogom a jelenlévőket fárasztani, mert másodlagos, mellékes, hogy a mi ízlésünk ebben a kérdésben mit diktál.

Van azonban valami, ami már nem mellékes, és ami minket is érint, tudniillik az, hogy mindennek mik a következményei, vagy még egyszerűbben: mibe kerül. A miniszter úr, mint oly sokszor, nem is a kormány megalakítása óta, hanem amióta a Századvég Politikai Főiskolán hozzáfogott a kormány működésének a megalapozásához, rendszeresen használja a "hatékonyabb kormányzás", "hatékonyabb államigazgatás" kifejezést. Nos, tisztelt Országgyűlés, én közgazdász vagyok, ezért is szoktam laikusként fölszólalni a jogi vitákban, mint ma is tapasztalhatták, nos, a hatékonyság a közgazdászok számára a ráfordítás és az eredmény vagy hozam viszonya.

(0.50)

Mit tapasztalunk az adott összefüggésben? Azt, hogy mi az eredmény, még nem tudjuk, bár vannak bizonyos feltevéseink, azt azonban már tudjuk, hogy a ráfordítások hogyan alakulnak a kormányátalakítás következtében, mert szemben a minisztériumi struktúráról szóló nyári vitával, most már előttünk van a költségvetés, és ebből a költségvetésből azt tudjuk, hogy az összes költségvetési tétel közül az egyik legdinamikusabban növekvő tétel a központi államigazgatás kiadásainak a növekedése, és ezen belül is duplájára nő a miniszterelnökség költségvetése, és ezen belül a Miniszterelnöki Hivatalé, tehát itt nem egyszerűen a funkciók átcsoportosításáról van szó.

Kuncze Gábor a minisztériumok felsorolásáról szóló törvény vitájában közvetlenül a kormányalakítás előtt, tehát még június végén, július elején már jelezte, hogy ez az átalakítás drágább, költségesebb kormányzást fog eredményezni. Mint annyiszor, ezúttal is igazunk lett, mert a költségvetésből kiderül, hogy ez bizony a ráfordítási oldalon drágább kormányzást eredményez, a Miniszterelnöki Hivatal dinamikus expanzióját nem ellensúlyozza a minisztériumok költségvetésének szűkülése, hiszen összesen két minisztériumnál van szűkülés, a Pénzügyminisztériumnál, amit ellensúlyoz a Gazdasági Minisztérium dinamikus növekedése, és egy minimális csökkenés az Oktatási Minisztériumnál, amit ellensúlyoz egy önálló új Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának a létrejötte. Tehát ami a tárgya ennek a törvényjavaslatnak, a központi kormányzat drágább, vagyis a ráfordítások növekednek.

Az eredményeket - ezt persze még nem tudjuk - egy kormányzás esetében nehéz számszerűsíteni, én csak két példát említek a lehetséges számszerűsítésre, az egyik nyilvánvaló, csak arról beszélhetünk, a gazdasági növekedés. Ezt azért is megtehetjük, mert a Fidesz programjának egyik jelszava volt a növekedés felgyorsítása. Aki előveszi a költségvetési kötetet, az azt látja, hogy szó sincs a gazdasági növekedés gyorsulásáról, tehát ilyen értelemben a hozam nulla. Egy másik lehetséges számszerűsítés, másik Fidesz-cél az adócsökkentés. Elővesszük a költségvetést a hároméves kitekintéssel, nincs adócsökkentés, a hozam nulla. Egy harmadik lehetséges számszerűsítés, az is egy fontos gazdaság- és társadalompolitikai cél volt a Fidesz elképzeléseiben, hogy mérsékeljük a társadalom kettészakadását.

Ha megnézzük azt a jövedelemátcsoportosítást, amit az adótörvények és a költségvetés tartalmaz, akkor kiderül, hogy a legkevesebbet a legszegényebbek kapják, ott az adótörvények és a költségvetési törvény következtében a terhek növekednek, tehát a várható jövedelemalakulás kedvezőtlenebb lesz az átlagnál, a közepes és magasabb jövedelműek kapnak többet. Tehát a társadalmi olló csak szét fog nyílni. A hozam negatív. Tehát növekvő ráfordítások, csökkenő hozam. Ez esetben a hatékonyabb államigazgatás helyett mondjuk a hathatósabb vagy a rámenősebb államigazgatás szót javasolom, ami összhangban lesz a kormány valóságos törekvéseivel.

Ez a következménye ennek az átalakításnak, és nem az, amit ígértek. Ez az, amihez az ellenzéknek is lehet hozzátennivalója, amikor ezt a törvényjavaslatot a maga szempontjából megítéli. A többi nem tartozik ránk, attól megkímélem önöket.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu