DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök asszony. Tisztelt Ház! Hasonlóképpen Szabolcs megyei képviselőként, három dologra szeretnék reflektálni, részben abból a nézőpontból, mely szerint a pohárban félig lévő folyadékkal a pohár félig üres avagy félig tele van.
Elsőként a közmunkaprogramokat említette Zilahi József. Azt gondolom, hogy kellő kritikával nem is lehet talán illetni a költségvetésnek ezt a részét, hiszen rendkívül durva csökkentés van a költségvetésben a '99. évre a közmunkaprogramra tervezett összegekben. Nyugodtan fogalmazhatok úgy, hogy az az összeg, ami szerepel a költségvetésben, a mi megyénkben minden különösebb megterhelés nélkül felhasználható lenne jó célokra olyan személyek foglalkoztatásával, akik örülnek, ha ilyen programokban részt vehetnek. Éppen ezért ajánlom a kormány jelen lévő képviselőjének figyelmébe is, államtitkár úr, hogy ha lehetőség van, akkor ez egy olyan cél, amelyet megítélésem szerint célszerű lenne magasabb anyagiakkal is elismerni a költségvetésben.
A másik dolog ez a bizonyos gátépítési ügy. Sajnálatos módon az elmúlt napok eseményei bizonyították, hogy a költségvetésben beterjesztett 850 millió forint nagyon-nagyon kevés arra a célra, amely célt meg kell valósítani az ott élők biztonsága érdekében. Azt hiszem, e tétel növelésében szintén kialakulhat egy többpárti egyetértés, csak kérném szépen, hogy ha lehet, akkor mindenki kerülje azt a fajta összevetést, hogy márpedig ki-ki gondolt arra, hogy mennyi pénz lesz az 1999. évben erre a célra, hiszen 850 millió forint van a költségvetésben beterjesztve, és nem több, mint ahogy a korábbiakban elhangzott a Házban.
Az utolsó kérdés - ami a legproblémásabb - ez a bizonyos 62. §. Ugyan Zilahi úr örült annak, hogy bent van három megye kiemelt támogatása, én pedig nem örülök annak, hogy úgy van bent, ahogy bent van, azaz a korábbi garanciát jelentő minimális mérték meghatározása kikerült a mostani költségvetés-tervezetből. Szeretném kérni a kormány képviselőjét, hogy akceptálják azt a szándékot, amely a '98. és '97. évi költségvetések mintájára e források minimális mértékét legalább meghatározta e megyék számára, ugyanis így semmi garancia nincs arra, hogy a megyék hozzájutnak a forrásaikhoz.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés