HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Két módon szeretnék Bauer képviselőtársam hozzászólására reagálni. Egyfelől nagyon nehéz pénzben kifejezni, de kísérletet kell tenni arra, hogy azért a hátrányért, amely a történelmi egyházak a létező szocializmus négy évtizede alatt érte, valahogy rehabilitálódjanak - ez az egyik.

A másik pedig az, hogy az állam és az egyház szétválasztása már nagyon régen megtörtént. Most inkább azokat a területeket kell megtalálni és megkeresni, amelyeken együtt tud működni az állam és az egyház, hogy azt az erkölcsi válságot, illetve annak az erkölcsi válságnak a maradványait közösen számoljuk fel, amelyeket szintén az előbb említett, elmúlt négy évtized hagyott ránk, és ami talán súlyosabb örökség, mint az a gazdasági csődhelyzet, amit az előző kormány hagyott ránk.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

(17.00)

Forrás: parlament.hu