DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy költségvetés - és erről folyik itt a vita - nyilvánvalóan nem adhat mindenre megfelelő választ, és minden igényt sem elégíthet ki. Erről szól ez a most már napok óta folyó vita, melyek azok a hangsúlyok, melyek azok a prioritások, amelyeket a jelenlegi kormány föl tud vállalni, tudatában annak, hogy vannak olyan területek, amelyekre a lehetőségei miatt kevésbé tud koncentrálni.
Egy olyan területről szeretnék szólni, amely örvendetes, és amelyben meggyőződésem szerint egyetértés van közöttünk: ez pedig a sport és az ifjúság kérdése.
A hiteles politizálás szándéka furcsának tűnő helyzeteket is teremthet. Az egyik kormányzó párt tagjaként tegnap ugyanezen a helyen kritikai megjegyzéseket kellett megfogalmaznom a költségvetés önkormányzati fejezetének vitája során. Most viszont - ugyancsak a hitelesség igényétől vezetve - egy olyan területről szólva kell a kormány teljesítményét dicsérnem, amelytől a politika teljesen idegen. Mert azt egyikünk sem vitathatja, hogy a sportélettől jó esetben igencsak távol esik a politika. Jó esetben, mondom, mert a történelem folyamán nemegyszer próbálták a sportot közvetlenül pártérdekek befolyása alá vonni, ám ezt csak igen erős elnyomórendszereknek sikerült megtenniük, olyan vezetőknek, olyan berendezkedéseknek, amelyek az egész társadalmat ellenőrzésük alatt tartották. Azt azonban még a saját aktív kardvívó koromból tudom, hogy a sportolók közösségétől a közvetlen politizálás végtelenül távol eső fogalom. A parlament ifjúsági és sportbizottságának a sportért felelős alelnökeként remélhetem, hogy a sport politikamentessége bizottságunk soraiban is megmutatkozik majd.
Mindezek tükrében ellentmondásnak tűnhet, ha most a kormány sporthoz való hozzáállását, eddig elvégzett munkáját és jövőbeni terveit értékelem hallatlanul jónak, hasznosnak, ha mégsem az. Illő, hogy állításomat mindenki által elfogadható tényekkel támasszam alá.
Nos, az egyik legszimpatikusabb mozzanat már a kormány alapállásában is felismerhető. Az Ifjúsági és Sportminisztérium koncepciójának és költségvetésének elkészítésekor a szakembereket érezhetően az az alapfelfogás vezette, miszerint a sportélet az egyetemes emberi kultúra szerves része, a magyar sportélet pedig a magyar szellemi örökség egyik összetevője, napjaink fontos és széles körben elismert értékhordozója. Mindez talán egyértelműnek tűnhet az önök számára. Mégis, a jelenlegi koalíció kormánya az első olyan magyar kormány, amely nemcsak felismerte, hanem ennek megfelelő rangra is emelte és januártól önálló minisztériumként kezeli a sport és az ifjúság összekapcsolódó ügyét.
(13.40)
A Magyar Demokrata Fórum egyik vezetőjeként külön örömet jelent számomra, hogy ez a felfogás megegyezik a Magyar Demokrata Fórum programjában megfogalmazottakkal.
Lássuk tételesen, melyek azok az intézkedések, azok az új elemek, amelyek a jövőben a sport mindennapjaiban ezt az oly régen várt s korábban oly érthetetlenül meg nem hozott fordulatot biztosítják!
Ilyen új, jó, hasznos és értékes elem a támogatás mértéke. Míg 1994-ben a sportra fordítható pénzösszeg a költségvetésnek mindössze 0,2 százalékát, '96-ban 0,24 százalékát, '98-ban is csak 0,28 százalékát tette ki, addig a most benyújtott javaslat értelmében ez az arány a jövő évben eléri a 0,41 százalékot. Ez hatalmas előrelépés.
Ilyen új, jó, hasznos és értékes elem például az adósságok kezelése. Közismert tény, hogy a sportegyesületek, a sportlétesítmények jó része súlyos eladósodással küzd: adó- és társadalombiztosítási hátralékaik nagysága az egyik legfenyegetőbb rém a számukra. Az előterjesztés ezúttal először nevesíti a probléma megoldásához a segítséget nyújtó összeget, amikor 1 milliárd forintot különít el erre a célra.
Ilyen új, jó, hasznos és értékes elem a sportpiac fejlesztésére és megerősítésére szánt 700 millió forint, amely elsősorban a kis- és középvállalkozások beindulását, megerősödését hivatott támogatni. Fontos szempontnak tartom, hogy a pályázatok elbírálásánál döntő a világos üzleti tervek megléte.
Ilyen új, jó, hasznos és értékes elem a két nagy program - a futballfejlesztési program és a nemzeti atlétikafejlesztési program - elindítása. A két sportág kiválasztásánál figyelembe vették, hogy a világ jelenlegi vezető sportágairól van szó. A labdarúgásban elért egykori sikereinket senkinek nem kell ecsetelnem, és az atlétika, a sportok királynője szerepéről pedig mindenkit meggyőzhetett az augusztusi budapesti Európa-bajnokság hihetetlen közönségsikere is. A labdarúgás fejlesztésénél külön érték, hogy a hangsúlyt a gyermek- és ifjúsági foci körülményeinek javítására helyezi. A program másik eleme a felkészülés a 2004-es, Ausztriával közösen tartandó Európa-bajnokság lebonyolítási jogának megszerzésére. Egy ilyen esemény megszervezése és sikeres megrendezése üzleti szempontokból is kimagasló eredményeket hozhat nemcsak a labdarúgás, hanem az egész ország konyhájára.
Ilyen új, jó, hasznos és értékes elem a fogyatékosok sportjának, de úgy is mondhatnám, a fogyatékosok mindennapjainak megkönnyítése. A szemléletváltást bizonyítja, hogy Szekeres Pál személyében a terület egy népszerű, hiteles és elismert államtitkár-helyettest kap.
Ilyen új, jó, hasznos és értékes elem a Magyar Olimpiai Bizottság támogatásának megerősítése. A Magyar Olimpiai Bizottság költségvetése az elmúlt évinek a 350 százalékát teszi ki, ami óriási mértékű előrelépés. A jövőben az olimpiai felkészülés menedzselése tehát az arra legilletékesebb szervezet kezébe kerül, a pénzek elosztásának és a felhasználás hatékonyságának ellenőrzését avatott szakemberek végzik majd. Itt emelem ki azt az általános elvet, miszerint a támogatások elosztásában ezentúl kiemelt szerepet kapnak a szakszövetségek. Megszűnik az eddigi munkamódszer, amelyben az OTSH komoly centralizációs szerepet töltött be. A döntésben, a pénzek elosztásában ezentúl kiemelt szerepet kapnak a demokratikusan választott szakszövetségek.
S ha a már Magyarország számára oly fontos olimpiáknál tartunk, ilyen új, jó, hasznos és értékes elemnek tartom az olimpiai műhelyek támogatását. Az igazi értékmentés, a világsikereket eredményező munka ezekben a kicsiny közösségekben zajlik olyan szakemberek irányítása alatt, akiket manapság már csak a sportág szeretete s az elhivatottság érzése tart idehaza, hiszen ugyanezzel a tudással és felkészültséggel számos külföldi országban könnyedén teremthetnének maguknak kimagasló életszínvonalat. Minden reményünk megvan rá, hogy ez az áldatlan helyzet most alapjaiban változzon meg.
Ugyancsak az olimpiákhoz kapcsolódik az az új, jó, hasznos és értékes elem, amelynek alapján a jövőben nemcsak az olimpiai bajnokok kapnák meg az őket megillető járadékot, hanem a játékok érmes helyezettjei is. Részletkérdésnek tűnik, de sok-sok sportolónak és sportvezetőnek jelent megnyugtató, jóleső hírt, hogy a leendő Ifjúsági és Sportminisztérium céljai között szerepel az 1984-es Los Angeles-i olimpiáról politikai okok miatt távol maradt sportolók kárpótlása, rehabilitációja.
További új, jó, hasznos és értékes elem a szabadidősportok támogatásának hatalmas mértékű megnövekedése. Szemben az 1998-as 20 milliós összeggel, a jövő évi keretszám már 150 millió. A felismerés világos: a sport távolról sem egyenlő az élsporttal, a sport szórakoztató oldala mellett ugyancsak fontos az egészségmegőrzésben, a nevelésben betöltött, betölthető, betöltendő szerepe is. Mindezekhez kapcsolódik, hogy a jelenleg működő két közalapítvány jogutódjaként a jövőben a Wesselényi Miklós Sportközalapítvány, a szabadidősportok finanszírozása mellett a már futó ösztöndíjprogramok kezelését is ellátja.
Ugyancsak új, jó, hasznos és értékes elem a létesítmények és stadionok építésének, korszerűsítésének programja, hiszen várható, hogy ezáltal a világszínvonalú magyar sportban élők és dolgozók végre megkapják a munkájukhoz méltó körülményeket.
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Bár felszólalásomban a most felállítandó Ifjúsági és Sportminisztériummal kapcsolatban elsősorban a magyar sportéletben várható pozitív változásokat emeltem ki, szakértőimmel és a Magyar Demokrata Fórum szakértőivel az egész koncepciót alaposan áttanulmányoztuk. A vizsgálatok fényében bátran és nyugodt szívvel jelentem ki: a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja támogatja az ismertetett javaslatot és javaslatrészt, és ugyanerre kérem fel valamennyi képviselőtársamat, azokat az ellenzékieket is, akik az ifjúság és a sport kérdéskörét igazán szívügyüknek tekintik, olyan kérdéskörnek, amely valóban független mindenféle pártérdektől.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés