CSURKA ISTVÁN (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Külügyminiszter Úr! Az európai csatlakozás időpontjával kapcsolatos európai kételyeket komolyan kell venni. Európa éppen annyira nincs felkészülve a csatlakozásunkra, mint amennyire mi nem vagyunk felkészülve rá. Európa - éppen úgy, mint mi - nem tudta még eldönteni, hogy mit fog csinálni azokkal az országokkal - nemcsak velünk, hanem az összes többivel, amelyek csatlakozni akarnak.
Ezért tehát az európai csatlakozás oltárára különösen nagy engedményeket letenni most teljesen felesleges. Ugyanakkor a magyar társadalom felkészítése gyerekcipőben jár. A vállalkozóknak fogalmuk sincs arról, hogy mit kell csinálniuk abban az esetben, ha csatlakozunk. A társadalom 90 százaléka egyáltalán nem is érti, hogy miről van szó. Nem egy szűk szakértői körnek, nem az Országgyűlésnek és nem a kormánynak kell csatlakoznia, hanem a magyar népnek. Ehhez népszavazás is kell, ezt elő is kell készíteni. Erről beszéljenek, és ne arról, hogy milyen sok tárgyalás folyik! Tárgyalás lesz elég, ezt már ismerjük! A tárgyalásokkal semmi hatást nem lehet elérni, mert a tárgyalásokat addig lehet húzni, ameddig valamelyik fél akarja.
Nézzék meg, hogy mennyi föld van eladva az osztrákoknak! Nézzék meg, hogy mennyit vettek el már tőlünk vállalati tulajdon formájában azok, akik ezt a csatlakozást szorgalmazzák! Lassabban, körültekintőbben sokkal tovább érnénk.
Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés