BÉKI GABRIELLA, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Általában nem szoktam kifogásolni, ha nem a miniszter ül itt egy új törvény tárgyalása idején, de most - és ezt Őry Csaba ne vegye személyes sértésnek - igen fájlalom, hogy nem a miniszter hallja a hozzászólásomat. Ennek pedig az az oka, hogy Harrach miniszter úr tegnap igen durva szavakkal illette az ellenzéki kritikát, amikor a nyugdíjtörvény tárgyalását megkezdtük, és sajnos ma a családok támogatásáról szóló törvény idején megismételte ezt a durva kritikát, mondván: az ellenzéki kritika elérte a politikai tisztesség és jó ízlés határát.

Engem ez a megfogalmazás végtelenül bánt! Azt gondolom magamról is és ellenzéki képviselőtársaimról is, hogy szakmai jellegű érveket szoktunk nagy számban sorolni, amikor kritikát fogalmazunk meg. Éppen ezért nagyon szerettem volna a felszólalásom idején erről meggyőzni személyesen aminiszter urat, de sajnos egy darab ellenzéki felszólalást sem hallgatott végig, már az első ellenzéki képviselő hozzászólásakor elhagyta a termet. Ilyen körülmények között nagyon nehéz a feltételezésében megingatni. (Taps az ellenzék padsoraiból.)

Ami mármost az érdemi hozzászólásomat illeti, én magam is az általános indoklásból kívánok kiindulni, minthogy általános vitáról van szó. Való igaz, hogy az a bizonyos említett országgyűlési határozat, amelyet az új kormány rögtön egyik első intézkedéseképpen átvezetett a parlamenten, megfogalmazta a legfontosabb szempontokat. Azt kell mondanom, hogy ennek a törvénytervezetnek az általános indoklásával - szóval, az általános célok felsorolásával - nincs bajunk. Amikor ez a törvénytervezet úgy fogalmaz, hogy olyan ellátásokra van szükség, amelyek jobban szolgálják a gyermekes családok társadalmi esélyegyenlőségét, nos, ezzel természetesen egyetértünk. Amikor ez az általános indoklás úgy fogalmaz, hogy olyan új ellátási rendszer alapjaira van szükség, amely kifejezi, hogy a társadalom számára minden gyermek azonos értéket képvisel, akkor ezzel a kijelentéssel egyetértünk.

A mi problémánk abból fakad, hogy úgy gondoljuk, az, amit intézkedéssorozat formájában a kormány eltervez, nem felel meg ezeknek a céloknak, nem az esélyegyenlőség növelése irányába hat, hanem pont ellenkezőleg, az egyenlőtlenséget növeli majd és jelentős mértékben, és hogy nagyon árulkodó módon ennek a kormánynak az értékrendszerében nem azonos érték minden gyermek.

Miért gondolom én ezt így? Elsősorban azért, mert amikor a kormány intézkedést tesz annak érdekében, hogy kiszélesítse a családi pótlékot mint legfontosabb ellátási formát, amikor arra büszke, hogy alanyi jogúvá teszi a családi pótlékot, akkor valójában a legjobb jövedelmi helyzetű családoknak adja vissza ezt az ellátást, amit - még egyszer mondom - megtehetne, ha valóban olyan jó anyagi körülmények között élne az ország, hogy arra nem kellene odafigyelni, hogy több támogatás jusson a legszegényebbeknek.

Amikor én szakmai érveket szeretnék sorakoztatni, akkor sajnos nagyon sok mindenről kell beszélnem, ami nincs benne ebben a törvényben, ami nem található meg ebben a törvényben, de szervesen összefügg, összekapcsolódik. Ilyen módon nem található meg ebben a törvényben az adókedvezmény, amit az szja-ban elrendelt a kormány néhány héttel ezelőtt, eltervezett jövő évre. Akkor a személyi jövedelemadó vitájában nagyon sokfajta érvvel bizonyítottuk, hogy a szegényeknek, a legrosszabb helyzetben lévő családoknak az adókedvezmény nem jár, nem tudják igénybe venni. Tehát olyan új kedvezményt vezet be a kormány, amely éppen a legrászorultabb családoknak nem elérhető. Ez sajnos igaz, hiszen a munkanélküli családok nem adóznak, nem tudják igénybe venni, a nyugdíjas, rokkantnyugdíjas szülők nem tudják igénybe venni, és mint ahogy akkor nagyon hosszan vitatkoztunk róla, nem vagy nem teljes mértékben tudják érvényesíteni ezt a kedvezményt az alacsony jövedelemmel rendelkező családok sem. És nincs negatív adó, tehát elvész ez a kedvezmény, ha a család nem tudja igénybe venni.

Tisztelt Képviselőtársaim! A nemzetközi gyakorlatban nagyon sokféle példa van a családtámogatások rendszerére, mindenre van pro és kontra, nagyon sok ország él az adókedvezmény eszközével, mint ahogy vannak olyan országok, ahol ezt nem alkalmazzák.

(12.30)

Különös hangsúlyt fektetnék most arra, hogy az a bizonyos univerzális ellátás - a családi pótlék -, amit kiszélesít a kormány, és mindenkinek odaad, hogyan viszonyul az adókedvezmény formájában adott támogatáshoz. Ennek a két ellátásnak az összekapcsolása mentén bizonyítható leginkább, hogy a legszegényebb családok kevesebb támogatást fognak kapni a jövő évben, illetve a jövő évtől, mint a náluk jobb helyzetben lévő családok. Mondom ezt azért, mert a dolog másik eleme, a családi pótlék relatíve elértéktelenedik, hiszen ebben a törvényben egy forint családipótlék-emelést nem tervez a kormány, tehát miközben hagyja értékét veszteni annak az ellátásnak, amit mindenki kap, kitalál egy újat, amit nem mindenki kap, csak a jobb helyzetben lévők - hogy a pénzügyminiszter szavait használjam: a tisztességes adózó állampolgárok.

Ha megnézzük a nemzetközi gyakorlatot, amelynek hosszas idézésre nincs időm, egyet szeretnék kiemelni; ez a német példa, ahol 1996-tól nem lehet igényelni egyszerre családi pótlékot és családi adókedvezményt. Csak az egyiket vagy a másikat veheti igénybe a család, mégpedig olyan módon, hogy a családi pótlék összegét összevetik a dolgozó által fizetendő jövedelemadóval, és ha az adó összege nagyobb, akkor az adó a családi pótlék összegével csökken. Ha viszont a családi pótlék összege a nagyobb, akkor a különbséget bértöbblet formájában kifizetik, odaadják a családnak. Azt gondolom, hogy ez egy olyan rendszer, amelyben kifejeződik, hogy minden gyerek egyformán fontos, az ellátások mértéke, összege is úgy van kalibrálva, hogy az egyforma legyen.

Ehhez képest ez a magyar rendszer sajnos nem ilyen, éppen ezért fogalmazódott meg bennünk egy módosító indítvány - amelyet már a személyi jövedelemadó törvény tárgyalása során Bauer Tamás képviselőtársammal benyújtottunk -, amely kezelni próbálná ezt az aránytalanságot, amit sajnos a kormány előidéz; gondolok a kiegészítő családi pótlék bevezetésére. Ha ezt az elemet bevezetné a kormány, akkor valóban visszaigazolná, hogy ugyanannyi támogatást akar adni minden gyereknek.

Szeretnék még néhány olyan elemről szólni, ami nincs benne a törvényben, de fontos lenne, hogy benne legyen. A családi pótlékkal kapcsolatban még az fontos, hogy a jogbiztonságot, a jövőbeni jogbiztonságot segítené elő, ha a kormány törekedne arra, hogy az indexálást, tehát az évenkénti emelés technikáját, mértékét a törvényben rögzítse, de erre sem tesz kísérletet.

Ami a további ellátási elemeket illeti, rögzítésre kerül a gyes szinte ugyanazon a mértéken, ahogy jelenleg az élő gyakorlat az öregségi nyugdíjminimumban kifejezve, ami most éppen egy megrendült fogalom, és pont most szakadt el a tényleges öregségi nyugdíjminimum a jogi értelemben vett kategóriától. Nem szól ez a törvény a gyedről, csak újsághírekből halljuk egyre-másra, hogy a gyed visszahozására ígéretet tesz kormánypárti képviselő. Nagyon tartok attól a gyakorlattól, amit a nyugdíj kapcsán a közelmúltban volt alkalmunk megtapasztalni: az előterjesztő azt mondja, hogy "nem, nem, ezt most nem tervezi", de utána majd kormánypárti módosító indítvány formájában egy ilyen kis horderejű kérdést beszavaznak a törvénybe.

Éppen ezért az általános vitában szeretném elmondani a gyeddel kapcsolatos aggodalmaimat, mert ezen a példán nagyon jól bizonyítható, hogy mennyire nem azonos mértékkel mér a kormány, miközben állandóan azt fejezi ki, és azt hangsúlyozza, hogy jövedelmi és vagyoni helyzettől függetlenül akar családokat támogatni. A gyed kifejezetten arra vonatkozó példa, hogy a jobb jövedelmi helyzetű családokat nagyobb összegű ellátásban kell részesíteni, mint a rosszabb helyzetűeket. Azt gondolom, hogy semmi de semmi nemhogy nem indokolja ezt, hanem pont az ellenkezőjére van vagy lenne szükség.

Hogy valamit jót is mondjak, nekem például örömömre szolgál, hogy nem találom meg ebben a törvénytervezetben a várandóssági pótlék gondolatát, amelyet annak idején az MDF-es képviselők vezettek be még az első ciklusban, és amelyet az előző kormány visszaváltott anyagi támogatásra. Azt hiszem, hogy nagyon nem lenne szerencsés,ha ciklusonként változtatgatnánk, hogy milyen ellátási formát találjunk ki a várandós anyák számára. Úgy tapasztaltam a megelőző vitákban, hogy ez a várandóssági pótlék sokaknak - így Surján Lászlónak, Pusztai Erzsébetnek - nagyon-nagyon kedves ellátási forma volt, ezért némiképpen meglepett, hogy most nem akarják megint felborítani az anyasági támogatás rendszerét. (Dr. Surján László: Nem kell sokat várni!) Lehet, hogy ezt is majd ilyen sumák módon módosító indítványban megpróbálják kezelni. (Dr. Surján László: Alkotmánybíróság!)

Mindent egybevetve azt szeretném hangsúlyozni, hogy ez a javaslat, amely a kezünkben van, bizony negatív diszkriminációt tartalmaz a sokszorosan hátrányos helyzetű családban élő gyerekeket illetően, őket nagyon nem kedvezményezi, hanem épp ellenkezőleg, ellehetetleníti. A beszédem végéhez közeledve magam is hadd hozzam szóba ezt a sokat vitatott iskoláztatási támogatást, amely a kormány állítása szerint csak a családi pótlék jóhiszemű átkeresztelése. Miniszter úr azt a kifejezést használta, hogy rá akarjuk vezetni a helyes útra a családokat. Nos, egy ilyen mondatban nagyon-nagyon árulkodóan kifejeződik az az értékkülönbség, ami közöttünk valóban megbúvik. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.) A helyes útra - idézőjelben mondom - vezetés a hittérítők dolga, és semmiképp nem a kormányé. De, mert nekem is nagyon fontos, hogy minden gyermek járjon iskolába, szívesen látnám, ha az oktatási rendszer fejlesztése formájában, illetve a szociális ellátórendszer fejlesztése formájában pozitív ösztönzést alkalmazna a kormány.

Végezetül szeretném hat pontban felsorolni, hogy mi mindent tehetett volna a kormány, ha valóban családbarát kormány lenne, ha valóban minden gyermeket azonos értéknek tekintene: először is, és elsősorban megemelné a családi pótlékot; másodszor, nem adna többet a gazdag gyerekek családjának, mint a szegény gyerekeknek; harmadszor, a jogbiztonságra törekedve gondoskodna a családi pótlék évenkénti emelésének törvényi szabályozásáról; negyedszer, a minimálbérhez közelítené a gyes összegét; ötödször, az oktatási rendszer fejlesztését és a szociális ellátórendszer fejlesztését szorgalmazná a családi pótlék átkeresztelése helyett (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.);végezetül, de nem utolsósorban, hatodszor, elfogadná a kiegészítő családi pótlékra tett indítványunkat.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu