DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Tisztelt Államtitkár Úr! Az MTI jelentéséből tudjuk, hogy Ukrajnában elnöki rendelettervezet készül, amely szerint a Kárpátalját sújtó árvízkatasztrófa következményeinek felszámolása érdekében különleges szabad gazdasági övezetet alakítanak hatvanéves időtartamra. A dokumentum egyik pontja szerint harminc évre különleges befektetési rendszert is bevezetnek a fejlesztési elsőbbséget élvező területeken, illetve ágazatokban és termelési szférákban, amelyeknek a listáját az ukrán kormány határozza meg.

A rendelettervezet külön kiemeli a határ menti infrastruktúra fejlesztését. Ugyanakkor megdöbbentő számomra, hogy a különleges gazdasági és befektetési övezetté nyilvánítandó járások felsorolásából kimaradtak a síksági járások, így az ungvári, a beregszászi és a nagyszőlősi járás. Mindhárom közigazgatási egység jellemzője egyebek között az, hogy ezek határosak Magyarországgal, sőt csak ezek határosak Magyarországgal, és mint tudjuk, jelentős magyar lakosságuk van. A külügyminiszter úr, amikor megemlékezett az árvízről, azt mondta, hogy a Kárpátalján élő népek közös katasztrófája. Úgy gondolom, hogy közös katasztrófa esetén a kárenyhítésnek is közösnek kell lennie. Várom válaszát. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.)

Forrás: parlament.hu