HOMA JÁNOS, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság november 11-én tárgyalta meg a törvényjavaslatot, és azt 11 igen, 4 nem szavazattal, 3 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak találta.

A többségi vélemény ismertetésével bíztak meg, így igyekszem erre koncentrálni. A bizottság ülésén elhangzott, hogy a szociális és a családügyi tárca ezzel az előterjesztéssel egy országgyűlési határozatot hajt végre, amely a nyár közepén rendelkezett azokról a feladatokról, amelyek formába öntése megtörtént. Ebben a jelenlegi működési elvektől eltérő, elvi jelentőségű változás is megfogalmazásra került, ugyanakkor az eddig már létező különböző jogszabályokat egységes szerkezetben, egységes szemlélettel és egységes nyelvezetben fogalmazták újjá. Tehát ez nem a korábbi jogszabályok toldozgatása, kiegészítése.

Az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság ülésén a szocialista és szabaddemokrata képviselők komoly kritikával illették a törvényjavaslat több kitételét. Így például nem tartották szerencsésnek, hogy a családi pótlékot a gyermek iskolás korúvá válása idején iskoláztatási támogatásként kapja, s a pénz kifizetését az iskolába járáshoz köti a javaslat. A kormánypártiak ebben nem találtak kivetnivalót.

Kormánypárti kérdésként hangzott el az ülésen, hogy az iskoláztatási támogatásra az igényjogosultságot milyen rendszerességgel kell bejelenteni. A tárca helyettes államtitkárának szavai szerint nem kell megújítani egyszer sem az igényjogosultságot; amikor belép a gyermek az iskolába, az iskola igazgatójától kapott iskolalátogatási bizonyítvánnyal igazolja a szülő egyszer s mindenkorra, hogy gyermeke a tankötelezettségnek eleget tesz.

Az ülésen szóba került, hogy a költségvetési törvény, a családi támogatásról szóló törvény és a nyugdíjszabályok nincsenek összhangban. A szociális tárca illetékese jelezte, hogy ezeket pontosítják.

A minisztérium képviselője azt is elmondta, hogy mindazok az ellátások, amelyek az öregségi nyugdíjminimum legkisebb összegével együtt mozognak - legyenek ezek a gyermekvédelmi törvényben, a szociális törvényben vagy más nyugdíjszerű ellátások keretében finanszírozva -, valamennyienegységesen 12 százalékkal fognak emelkedni január 1-jétől. Így értelemszerűen elmozdul egymástól az alacsony nyugdíjak 3500 forintos emelése és a minimálnyugdíj kategóriája, azaz magasabbak lesznek a nyugdíjak a minimálnyugdíj kategóriájánál, tehát a minimális nyugdíj 15 300 forint, míg a valóságban 17 200 forint. Mindennek jelentősége a nyugdíjminimumhoz kötődő ellátások tekintetében lesz.

Az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság a családok támogatásáról szóló törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak találta. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu