KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Az emberi jogi bizottság kisebbségének elutasító álláspontját a változtatások tartalma, iránya és a kodifikáció módja alapozta meg.

A bizottság kisebbsége is - vitatván a családok támogatásáról szóló törvényt - egyetértett azzal, hogy az 1997-98-as két esztendő gazdasági eredményeire alapozva el kell kezdeni visszaadni a családoknak azt, amit a kényszerű megszorító intézkedések elvettek tőlük. Ezért a kisebbségi álláspont képviselői is egyetértettek azzal, hogy a családi pótlék alanyi jogon jár, tehát a kiterjesztést helyeselték és támogatták.

Nem tudták viszont elfogadni azt, hogy a családi pótlék nominálértéke változatlan marad, és ahogy erre már más bizottságok kisebbségi véleményének előadói felhívták a figyelmet, ez a következő évre éppen a legkevésbé jómódú családok számára 11-12 százalékos reálértékvesztést jelent.

A kisebbségi álláspont képviselői felhívták a figyelmet arra, hogy a törvényhozó ugyan egységes szerkezetbe akarta foglalni a gyermeknevelést segítő társadalmi juttatásokat, de ez nem sikerülhetett neki, nem is sikerült. Nem sikerülhetett azért, mert a juttatások egy része olyan más törvényi szabályozási körbe tartozik, amelyet a jogalkotó nem tudott, de nem is akart idekapcsolni, tehát például a terhességi gyermekágyi segély biztosítási juttatás, és továbbra is a társadalombiztosításról szóló törvényben marad, míg a rendszeres gyermeknevelési támogatás helye a gyermekvédelmi törvényben van, és ott is maradt.

De nemcsak ez a probléma, nagyobb probléma ennél az, hogy a most benyújtott törvénycsomagok között is lényeges ellentmondás van. A leginkább bosszantó az, hogy a költségvetési törvény sokat citált 57. §-a szociális ellátások alapjául szolgáló összegről beszél, míg a családi juttatásokról szóló törvény megtartja az öregségi nyugdíj minimumának fogalmát. Ebből tehát arra voltunk kénytelenek következtetni, hogy az előterjesztő pénzügyminiszter és a Szociális és Családügyi Minisztérium között az elemi egyeztetés is hiányzott.

Az emberi jogi, kisebbségi bizottság kisebbségi véleményét megformálók is vitatták a családi pótlék átváltoztatását a tankötelezettség idejére iskoláztatási támogatásra. Mi elsősorban szociális indokokra hivatkoztunk, hiszen vannak hátrányos helyzetű családok, ahol a magasabb iskolai végzettség megszerzése nem feltétlenül érték, ezért az erre való törekvés ereje is gyengébb, mint előnyösebb társadalmi helyzetben élő jobb módú családoké. De vitattuk azért is, mert a legszegényebb családokban a nagyobbacska gyermek potenciális családimunka-részes, akinek kisebb testvér születésekor a családi munkamegosztásban is fontos része lehet.

A törvényjavaslat nem ad megoldást arra a helyzetre sem, ha a gyermek jogszerűen marad távol az iskolától. Ha pedig ismerjük a magyar társadalmi valóságot, akkor tudjuk azt, hogy a ma első osztályosok körében már 18 éves korra kiterjesztett tankötelezettségnek, de még a 16 éves korig tartó tankötelezettségnek is igen nehéz megfelelni olyan kistelepüléseken, ahol a nyolc általános sem látogatható teljes biztonsággal.

(11.20)

A kisebbségi vélemény képviselői megfogalmazták aggodalmukat amiatt, hogy az ügyintézés távolodik a családoktól, és várhatóan bürokratikusabb lesz azáltal, hogy a száz fő alatti munkahelyeken nem fizetnek családi juttatást.

Végül: nem tudjuk elfogadni azt a szemléletet, amely az egész törvénycsomagból árad, azt tudniillik, hogy a félreszorultak, a szegény családok rovására jutnak juttatáshoz jobb jövedelmű családok, és a jogalkotó úgy módosít a törvények betűjén, hogy a szegényeket rajta akarja kapni azon, hogy visszaélnek a társadalmi támogatással. Ezért mi azt tartanánk helyesnek, hogyhaaz ellenőrzés maradna a gyermekvédelmi törvényben, ahol eddig is volt, és ebből a törvényből a családi pótlék felhasználásának ellenőrzése kimaradna.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu