BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretném megvédeni Homa János képviselőtársunkat az ellenzéki felszólalókkal szemben, akik azt mondták, hogy ő felolvasta a felszólalását. Nem, az elején volt egy mondat, amely (A képviselő elneveti magát. - Derültség az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) mondat azonban, tisztelt Országgyűlés, egy igen furcsa mondat volt, ugyanis azt kifogásolta, hogy itt olyanok védik meg az '56-os intézetet, akik maguk nem is olyan rég még ellenforradalomnak nevezték '56-ot. Én csak arra szeretném felhívni a figyelmét: az, hogy valakinek milyen az álláspontja történeti kérdésekben, nem feltétlenül függ össze azzal, hogy most éppen melyik pártban van és hol keresi a politikai jövőjét. De azok, akik csinálják az '56-os intézetet, és akiket önök meg kívánnak fosztani a munkájuktól, azok soha nem nevezték ellenforradalomnak 1956-ot, és az adott összefüggésben ez a döntő.

Amikor pedig mi azt kifogásoljuk, hogy önök el akarják lehetetleníteni ezt az intézetet, akkor nem azért kifogásoljuk, mert mi történetesen azt az intézetet és azt az álláspontot tartjuk feltétlenül minden kérdésben a helyesnek. Csak azt kifogásoljuk - és ez nagyon világosan kiderült Font képviselő úr felszólalásából -, hogy önök viszont aszerint döntenek egy tudományos műhely támogatásáról vagy nem támogatásáról, hogy egyetértenek-e azzal, amit abban a tudományos műhelyben gondolnak.

Végül azt a megjegyzést szeretném tenni Font Sándor képviselő úrnak, hogy amikor Pető Iván arról beszélt, hogy álnéven nyújtják be a javaslatot, akkor nyilván abból indult ki, hogy a "16 óra" szombati műsorában mind Mádi képviselő úr, mind Csúcs képviselő úr - akikkel ön aláírta ezt a javaslatot - azzal hárították el az újságíró kérdezősködését, hogy ők nem tudják, mi van ebben a javaslatban, ők rengeteg javaslatot írtak alá, ezért a javaslatért Sasvári képviselő úr a felelős, az ő iniciatívája volt, ők csak aláírták úgy, mint több száz javaslatot, mondta Mádi képviselő úr. Ezért bátorkodott Pető Iván képviselő úr erről beszélni, és nem tudta, hogy ön, Font képviselő úr, a trió egyik tagja, ilyen jól felkészült abból, hogy miért is kell (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) elvenni a pénzt az '56-os intézettől. Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu