BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Font Sándor képviselő úr azt mondta, hogy bedobták Budapest "bűnös város" voltát. Nem dobták be! Egészen addig, amíg Font képviselő úr szóba nem hozta ezt a kifejezést, ezt itt senki nem mondta. Font képviselő úr tudatalattijában nyilván már jelen volt ez a kifejezés. De azt elmondhatom neki, hogy ez a szó több mint ötven éve nem hangzott el a magyar közéletben. Az ő pártjának alelnöke, a korábbi miniszterelnök, Boross Péter úr dobta be a köztudatba néhány hónappal ezelőtt ezt a kifejezést.

A Budapest-vidék ellentétet pedig akkor vették elő a kormánypárti politikusok, amikor magyarázatot kellett adni arra, hogy miért ne legyen metró, és a legegyszerűbb volt azt mondani a vidékieknek, hogy azért nem lehet metró, mert ha metró lenne, akkor nem lehetne autópálya, Duna-híd, egészen addig, amíg ezt az összefüggést először Torgyán miniszter úr, utána pedig a miniszterelnök úr el nem kezdte ismételni. Ebben az országban senkinek nem jutott eszébe, hogy ilyen összefüggés lenne, senki nem mondta azt, hogy bármilyen vidéki vagy országos beruházás alternatívája lenne a metró.

Ha önök egyszerűen azt mondták volna, hogy sajnáljuk, még sincs pénz a metróra, az egyfajta érvelés lett volna. De önök nem ezt mondták, hanem azt, hogy nem metró, hanem autópálya. Utoljára szombaton mondta ezt a miniszterelnök úr a Fidesz Országos Választmányának ülésén. Gondolom, Várhegyi úr, Varga úr, Sasvári úr ezt tudja igazolni, mert feltételezem, hogy ott voltak. Várhegyi államtitkár úr elnökölt is, tehát tudja, hogy a miniszterelnök úr szítja a Budapest-vidék ellentétet ezekkel a kijelentéseivel, ebben is követve Torgyán József miniszter urat.

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu