T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről

DR. BAJA FERENC (MSZP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A vita mostani szakaszában a költségvetés főösszegeinek a módosításához indokolt hozzászólni, hosszú ideje ezt a módszert követi a tisztelt Ház. Nyilvánvalóan úgy lehet jól strukturálni egy parlamenti vitát, ha bizonyos szakaszokban valóban a főösszegek módosításával először közösen átrendezzük a költségvetés főösszegeit és a későbbiekben pedig a részletkérdésekre térünk ki.

Megjegyzem, a bizottsági tapasztalataim és a mostani parlamenti vita is azt mutatja, hogy ez a módszer a jelen körülmények között sajnos, nem megfelelő, hiszen nincs érdemi vita. Ebben az értelemben majdnem mindegynek tűnik, hogy a főösszegeket módosítjuk előbb és később a részleteket, mert azt tapasztalom, hogy nem annyira az érvek, nem annyira a vita strukturáltsága, hanem inkább a javaslattevő személye az, ami meghatározza a végkifejletet. Ebben az értelemben mindegy lenne, hogy részleteiben vagy egészében vitatjuk, de mindenesetre mi, akik ezt a rendszert kialakítottuk, igyekszünk konzekvensek lenni ebben, ezért elnök úr, tisztelt Ház, én legelőször szeretném ismertetni azokat a módosító javaslatokat, amelyek a főösszegeket érintik, a főösszegek közötti átcsoportosítást, amelyek hozzászólásom tartalmi lényegét érintik a későbbiekben.

Ezek a T/325/424. javaslat, a T/325/431. javaslat, a T/325/267. javaslat, a T/325/420. javaslat, a T/325/421. javaslat, a T/325/348. javaslat, a T/325/347. javaslat, a T/325/349. javaslat, a T/325/428. javaslat, a T/325/427. javaslat, valamint a T/325/425. javaslat. Ezek azok a konkrét javaslatok, amelyekről szeretnék a tisztelt Háznak beszélni, illetve ehhez kötődően szeretném a főösszegeknél a módosító indítványokat megtenni.

Azonban nyilvánvalóan mindezt megelőzően szeretnék arra utalni, hogy ezek a javaslatok elsősorban a területfejlesztés, a környezetvédelem, az infrastruktúra-fejlesztés témakörében érintik a költségvetés egészét, éppen ezért a vita ezen szakaszában általánosság kifejtésére is mód nyílik. Mód nyílik azért, mert ezen általánosság keretein belül szeretném megalapozni a részletes javaslataim tartalmi megalapozottságát, nevezetesen azt, hogy a következő évi költségvetésben a jelen pillanatban tárgyam - tehát a területfejlesztés, a környezetvédelem, az infrastruktúra-fejlesztés - alultervezett, nem eléggé megalapozottak az előirányzatok, indokoltak az átcsoportosítások, és az átcsoportosítások indokoltsága nem öncélú, hanem az ország helyzetéből adódik.

Ezért legelőször is abból a helyzetből kell kiindulnunk, hogy sajnálatosnak látom a '99. évi költségvetés tárgyalása során és a benyújtott dokumentumok alapján valóban sajnálatosan lehet kijelenteni azt, hogy igazunk volt, az aggályaink megalapozottak, a '99. évi költségvetési javaslat igazolja azt, hogy a kormányzati struktúra átalakításával kapcsolatban helyesek voltak az aggályaink. Nem működik az a típusú átalakítás, amelyet ez a kormány megtett, szétszórta a környezetvédelem, a területfejlesztés, az infrastruktúra területeit, és ezért pénzügyi alátámasztásában és pláne programszerűségében ez a struktúra nem alkalmas arra, hogy valóban több forrást és ráadásul hatékonyabb fölhasználást biztosítson tárgyunk területénél.

A vidékfejlesztési csúcsminisztérium de facto létrehozása tulajdonképpen azt jelenti, hogy a területfejlesztés agrárkérdéssé degradálódott ez alatt a kormány alatt, nem szólva a területrendezés, az építésügy teljes elhanyagolásáról. A területfejlesztés, a területrendezés és a településfejlesztés kívánatos és részben már megvalósított szakmai egysége megtört az elmúlt időszakban, és ez a környezetvédelem mellett a területfejlesztés, a területrendezés finanszírozási konstrukcióiban is egyértelműen megmutatkozik. A vidékfejlesztés egy tárca alá rendelése lényegét tekintve az infrastruktúra-fejlesztés területén is visszalépést jelentett. Emlékszünk valamennyien a koalíciókötési időszakra, sőt, a választások idejére is, amikor a kormánykoalíció egyik pártja úgynevezett vidékfejlesztési csúcsminisztérium létrehozását hirdette meg. Talán távolinak tűnik ennek a célnak az ideidézése, mégis a költségvetés számainál egyértelműen kiderül, hogy ez a régi politikai elhatározás határozza meg ennek a '99. évi költségvetésnek a környezetvédelemhez, a területfejlesztéshez, a vidékfejlesztéshez kötődő mozzanatait.

Azt állítom tehát, hogy nem szakmai megalapozottság a főösszegek közötti források szétosztása, hanem kifejezetten politikai kérdés az, ami itt szóba kerül, az a politikai kérdés, hogy adott miniszter mennyire erős és az adott párt mennyire tudja befolyásolni az adott forrásrendszert. Világosan látszik ugyanis, hogy a vidékfejlesztés, területfejlesztés összevonásával az agrárterület látszólagos forrásnövekedéshez jutott, míg a területfejlesztés, a környezetvédelem pedig az alulfinanszírozottság állapotába került, ráadásul állandósuló koordinációs zavarokkal számolhatunk, és ebben a rendszerben egyszerre lesz jelen, a mi megítélésünk szerint, a pazarlás és ugyanakkor bizonyos területeken a pénzhiány.

Egyébként ez a költségvetési törvényjavaslat ellentmondásokkal terhelt a modernizáció és az európai integráció követelményei oldaláról értékelve is.

(3.30)

El kell mondanom, hogy kedvező - az elmúlt időszak következetes költségvetési szigora eredményeként - az, hogy bizonyos területeken a korábbinál nagyobb mozgástér mutatkozik a költségvetés területén, ez pozitív. Nem célunk nekünk folytatni olyan típusú gazdaságpolitikai megszorításokat, különösen infrastruktúrafejlesztés, környezetvédelmi területek, de a lakosságot közvetlenül is érintő fejlesztések megvonása, akkor ha egyébként a gazdaság mozgástere megengedi azt, hogy bizonyos területeken immáron többet költhessünk a saját jövőnkre az ország érdekében mint az eddigiekben.

Ebben az értelemben tehát helyes az, hogy bizonyos területeken plusz források jelennek meg. A mi megítélésünk szerint azonban ezen plusz források között nem helyesen mérlegel a kormány a források szétosztásánál. Nem helyes az, hogy mint a környezetvédelem és az infrastruktúrafejlesztés legtöbb területe, legföljebb nominál értékben őrzi meg az elmúlt évhez képest a fejlesztési lehetőségeket, míg bizonyos területeken - utalok itt a Miniszterelnöki Hivatalra, utalhatok a titkosszolgálatokra - rendkívül jelentős, dinamikus fejlődést mutatnak a költségek. A mi megítélésünk szerint nem ezek azok a területek, amelyeket ilyen dinamikával kellene emelni. Sokkal fontosabb lenne, ha a lakosság igényeihez és feltételrendszeréhez jobban kötődő környezetvédelmi és infrastruktúrafejlesztési forrásokat emelné meg a kabinet a költségvetésében.

Annál is inkább tartjuk ezt fontosnak, mert nem arról van szó, hogy jelen pillanatban a volt kormánypártok szeretnék meghatározni az elkövetkezendő időszakban a költségvetés prioritását, tehát egyfajta szerepcserébe szeretnénk magunkat képzelni, és ellenzékből is mi szeretnénk fújni a passzátszelet, és bizonyos értelemben elvonnánk a kormánykoalíciótól és a kormánytól azt a jogot, hogy ők maguk prioritásokat határozzanak meg immáron a költségvetés során. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a választásokat ez a kormánykoalíció nyerte meg, és ennek a kormánykoalíciónak lehetősége van arra, hogy prioritásokat állapítson meg a költségvetés kereteiben. Szeretném azonban fölhívni a tisztelt Ház figyelmét, a kormánykoalíció oldalán helyet foglaló képviselőtársaim figyelmét is arra, hogy bizony az elmúlt nyolc esztendőben is elfogadott már a Ház olyan típusú programokat, olyan típusú koncepciókat, amelyekben az adott időszakban négy-, öt-, hatpárti konszenzus eredményeként egyszer már újraértékeltük azt a helyzetet vagy értékeltük azt a helyzetet, hogy akkor, ha egyszer az ország számára kedvező gazdasági fordulat esetén források fognak jelentkezni, akkor milyen prioritások mellett fogjuk ezeket a forrásokat fölhasználni.

Szeretnék itt utalni arra, hogy az elmúlt ciklusban a Nemzeti Környezetvédelmi Programban nemhogy hatpárti konszenzus volt, de lényegét tekintve ezt a Nemzeti Környezetvédelmi Programot megfogalmazhatjuk, hogy ellenszavazat nélkül fogadta el a tisztelt Ház. Tehát nemhogy hatpárti konszenzus volt benne, hanem lényegét tekintve az akkori képviselők és a mai kormánykoalíciót alkotó pártok képviselői is megszavazták ezt a Nemzeti Környezetvédelmi Programot. Az egyik fő kérdés tehát, hogy ennek a Nemzeti Környezetvédelmi Programnak, amely egy szakmai alapokon álló program, amely program az európai uniós integrációhoz kötődő környezetvédelmi programrendszerünket tartalmazza és amely tehát egy hatpárti konszenzuson áll és amelynek a lényege az, hogy növelni kell a környezetvédelemre eső forrásokat, ennek a Nemzeti Környezetvédelmi Programnak és e program megvalósításának milyen az esélye az 1999-es évi költségvetésben.

Azt gondolom, nemcsak ellenzéki képviselőknek, hanem a kormányoldalon ülő képviselőtársaimnak is, tehát ez egy teljesen legitim szempontja, ha ezt a költségvetést a környezetvédelem oldaláról, tehát a Nemzeti Környezetvédelmi Program szempontjai alapján szemrevételezzük. Nos, azt találjuk, ha ezt a szemrevételezést elvégezzük, hogy ebből a szempontból a kormánykoalíció nem foglalkozott a költségvetéssel.

Azt állítom, hogy a költségvetés összeállítása során ennek a hatpárti konszenzussal elfogadott, parlamenti határozatban rögzített programnak a végrehajtása nem volt szempont a költségvetés összehasonlítása és a költségvetés megteremtése okán. Bizonnyal voltak más fontos szempontok, amelyek befolyásolták a költségvetés létrehozását, ez a szempont nem volt ilyen. Márpedig ha nem volt ez a szempont létező a költségvetés összevetésénél és a költségvetési főszámok kialakításánál, akkor elmondható az, hogy ez egy rossz értelmű bázisalapú költségvetés, amelyik nem igazából a parlament többpárti konszenzusáról, a szakmai alapról próbál építkezni, hanem kifejezetten maradékelv alapján kezeli továbbra is a környezetvédelem ügyét.

Nem állítom azt, hogy egyébként csak és kizárólag az Orbán-kormány az, amelyik maradékelv alapján kezeli a környezetvédelmet, sajnos ez Magyarországon egy régi történelmi tradíció, mégis talán az elmúlt ciklusban a Nemzeti környezetvédelmi program elfogadása megadta azt az esélyt, hogy kiemeljük erről a területről ezt a rendkívül fontos, pártok fölötti és ha tetszik, nem is annyira évi költségvetéshez, hanem az ország jövőjéhez kötődő ügyet, a környezetvédelem finanszírozását.

A Nemzeti Környezetvédelmi Program megalakításával nemcsak egy programot fogadott el a Ház, hanem ez a program rögzíti azokat az intézményeket, amelyek segítségével a Nemzeti Környezetvédelmi Program költségvetése kialakítható. Ez az intézmény két lábon áll. Az egyik, hogy rögzíteni kell a GDP-hez a környezetvédelemhez kötődő forrásokat, és ezáltal egyre növekvő forrásokat tudunk a környezetvédelemre fordítani. Ez két szempontból is fontos. Egyrészt, ha növekszik a GDP, akkor növekszik a környezetvédelemre adható forrás mennyisége, ez az egyik dolog. A másik pedig az, hogy a Nemzeti Környezetvédelmi Program azt is előírta, hogy év mint év, a GDP-ből növekvő arányt kell a környezetvédelemre fordítani, és ezen kívül vannak olyan típusú közvetett eszközei is a környezetvédelem finanszírozásának, amelyek az Európai Unióban gyakorlattá váltak. Ilyenek a környezetterhelési díjak, ilyenek a tulajdonképpen adójellegű beszedési díjak, amelyek egy Központi Környezetvédelmi Alapba folynak be, és ez a Központi Környezetvédelmi Alap alkalmas arra, hogy a Nemzeti Környezetvédelmi Program finanszírozását megteremtse, ha tetszik, ennek a nemzeti programnak a független finanszírozási lábát adja meg.

Akkor tehát, amikor az egyik legjelentősebb kritikaként számon kérjük a kormányon azt, hogy nem helyes a Nemzeti Környezetvédelmi Program végrehajtását szolgáló Központi Környezetvédelmi Alapnak a költségvetésbe való beintegrálása, akkor azt mondjuk, hogy lényegében egy program végrehajtását veszélyeztetik azzal, hogy túlzó centralizációs erővel a központi költségvetésbe integrálják a Központi Környezetvédelmi Alapot. Ráadásul ennek az alapnak az integrálásával a Központi Környezetvédelmi Alap korábbi években felhalmozódott maradványának visszapótlási kötelezettsége is megszűnik a kormány számára. Szeretnék utalni itt arra, hogy abban az időszakban, amikor az ország valóban nehéz gazdasági helyzetben volt, a Bokros-program idején, de már létezett a Központi Környezetvédelmi Alap, akkor született az az elhatározás, hogy mivel limitálni kell a kiadásokat ahhoz, hogy az ország gazdasági egyensúlya megmaradhasson, ezért a Központi Környezetvédelmi Alapba az állampolgárok által már befizetett összegeket nem lehetett fölhasználni.

(3.40)

Hosszú vitát folytatott erről az akkori kormány és a parlament is érdemben vitatta azt a kérdést, hogy a Központi Környezetvédelmi Alapnak mennyi legyen a pénzmaradványa.

A környezetvédelemhez kötődő parlamenti képviselők és szakértők már akkor is éles harcot folytattak azért, hogy ne ezen a terülten határozza meg a költségvetés az ország stabilitásához szükséges bevételi-kiadási arányokat. Ennek a harcnak az eredményeként lényegében néhány milliárd forinttal lehetett is bővíteni ezt az eszközrendszert, és a végén a kormány elfogadott egy olyan határozatot, hogy ennek a 18 milliárd forintnyi zárolt összegnek, amelyet tehát, még egyszer mondom, a magyar állampolgárok fizettek be a Központi Környezetvédelmi Alapba elsősorban az üzemanyag-vásárlás során, másodsorban a bányajáradékok és akkumulátorok és egyéb termékdíjakhoz kötődő vásárlások során, a biztosítékát, garanciáját, hogy ez az összeg egyszer majd a környezetvédelemre lehet felhasználható, a Központi Környezetvédelmi Alap adta.

Jelen pillanatban semmilyen olyan garancia nincs, tisztelt Ház, amely ezt a 18 milliárd forintot megtartaná a környezetvédelem mozgásterében.

A bizottsági vita során a Pénzügyminisztérium szakértője azt a választ adta kérdésünkre, hogy tulajdonképpen a fejezetekbe lesznek integrálva az alapoknak a feladatai, és a pénzmaradványok is a fejezetekhez fognak kerülni. Igen, ez érthető, de ez a 18 milliárdos plusz nem pénzmaradvány, itt nem pénzmaradványról van szó, hanem egy fejezet zárolásáról van szó. Semmilyen olyan garanciánk nincs az alap megszűntével, amely arra kényszerítené a kormányzatot a befizető állampolgárok nevében, hogy valaha is a Központi Környezetvédelmi Alapon vagy bármilyen környezetvédelemhez kötődő finanszírozási rendszeren keresztül ezeket a forrásokat visszakapja a környezetvédelemért aggódó polgár.

Azért látjuk ezt a rossz politikának, mert innentől kezdve nem működik az a típusú együttműködés, amelyre pedig nagyon nagy szükség lenne a környezetvédelem finanszírozásához, nevezetesen, hogy maguk az állampolgárok felismerjék azt, hogy a környezetkárosító termékekért, a környezetet jobban terhelő technológiákért többet kell fizetniük, illetve ha bizonyos technológiák és termékek terhelik a környezetet, azokat további díjakkal terheljük, és ezáltal megnehezítjük ezeknek a társadalmi használatát. Ez a típusú Európai Unió-konform szabályozás ugyanis arra a megegyezésre épül, amely megegyezésnek a kormány, a parlament, az állampolgár és a gazdaságpolitika közötti azon konszenzus az alapja, hogy nem vonják el ezeket az adókat, nem csoportosítják át újra és újra a költségvetésen keresztül más-más területekre, mert ebben az esetben az állampolgárok egy idő után nem látják biztosítottnak, hogy az ő adóforintjaik a megfelelő helyre kerülnek.

Ezért tehát módosító javaslatomban ki fogok arra térni, hogy mi továbbra is azt javasoljuk, és megfontolásra ajánljuk a kormánynak és a kormánykoalíciónak, hogy a Központi Környezetvédelmi Alapot ne szüntesse meg, tartsa meg a Központi Környezetvédelmi Alapot, és olyan irányba vigye tovább a Központi Környezetvédelmi Alap működtetését, amely ennek az alapnak az önállóságát növeli.

Félreértés ne essék, nem gondoljuk azt, hogy a Központi Környezetvédelmi Alap az elmúlt négy esztendőben kiemelkedően jól működött volna. Nincsenek ilyen illúziónk. Az alap nagyon jelentős növekedésen ment keresztül, a növekedéshez kötődően az alap szabályozása sokszor változott, ezek az átalakulások reményeink szerint pozitív irányba haladtak. Ezt egyébként az Állami Számvevőszék és a civil zöldszervezetek is visszaigazolták, de ezzel együtt is úgy gondolom, ha a kormány abba az irányba tenne lépéseket, hogy a Központi Környezetvédelmi Alapot egy zöldbankká formálja, hogy ennek az alapnak kifejezetten a pénzügyi feltételrendszerét szigorítja, hogy a szakmaiságát szigorítja, hogy ezt az alapot még inkább elhozza esetleg magától a környezetvédelmi tárcától, és akár egy lengyel példa alapján egy zöldbank alapjává formálja a Központi Környezetvédelmi Alapot, ezt mi kifejezetten támogatnánk és üdvözölnénk.

Ez egy ellentétes irányú mozgást jelentene, nem a költségvetésbe való beintegrálásával növelné az ellenőrizhetőséget és a szakmaiságot, hanem kifejezetten a banki szféra irányába vinné el a zöldpénzek felhasználását. Erre azért is szükség lenne, mert nyilvánvaló, hogy a Központi Környezetvédelmi Alapnak nemcsak a költségvetéshez kötődően vannak feladatai, hanem feladatai vannak a zöldipar, a környezetvédelmi ipar finanszírozása segítségében is, illetve a nemzetközi forrásrendszereknek a Központi Környezetvédelmi Alapon keresztüli környezetvédelemhez való eljuttatásában is.

Nem véletlen az, hogy a Központi Környezetvédelmi Alapnak volt meg az a lehetősége, hogy gyakorlatilag a Phare-on keresztül közvetlenül fogadhatott be európai uniós forrásokat, és a Központi Környezetvédelmi Alap elbírálásával együtt ítélhettünk oda programokat, nem pedig a brüsszeli szabályozás alapján. Éppen ezért mi a magunk részéről tehát indokoltnak tartjuk, hogy a Központi Környezetvédelmi Alaphoz kötődő módosító javaslatainkat legalábbis megfontolással tárgyalja meg érdemben a parlament.

Az alap felhasználásának a továbblépésénél, mint ahogy említettem, az egyik lehetőség az lenne, hogy egy banki szisztémában gondolkodjon a kormány és a parlament, és felajánlom azt, ha ebbe az irányba tesz lépéseket, mi készek vagyunk egy ilyen típusú átalakulást támogatni.

A másik, ami a Központi Környezetvédelmi Alap szabályozásához kötődik, a következő: milyen típusú ellenőrzések szükségesek költségvetési források felhasználáshoz? Ebben az értelemben el kell mondanom azt, hogy a Központi Környezetvédelmi Alap felhasználásához az egyik garanciát a környezetvédő szervezeteknek és a környezetvédelmi iparnak a források felhasználása befolyásolásához kötődő garanciavállalása teremtette meg. Éppen ezért a másik kérdés az, hogy a Központi Környezetvédelmi Alap esetleges megszüntetése után milyen típusú garanciája marad a magyar társadalomnak, a környezetvédelmi ipar szereplőinek, a gazdasági kamaráknak, az önkormányzatoknak, a civil szerveződéseknek, milyen garancia van arra, hogy átlátható rendszerű, kiszámítható legyen a Központi Környezetvédelmi Alap helyett a célelőirányzat működtetése.

Jelen pillanatban a költségvetési törvény módosításához kötődően az a kormányzat elképzelése, hogy erre vonatkozóan két miniszter, a környezetvédelmi miniszter és a pénzügyminiszter megállapodása alakítja ki azt a formát, azt a garanciarendszert, amely az alap maradékaként a célelőirányzat felhasználását majd szabályozza.

Tisztelt Ház! Elnök Úr! Államtitkár Úr! Nem tartjuk kielégítőnek ezt a garanciarendszert. Éppen ezért készültünk azzal a módosító javaslattal is, ha esetleg a tisztelt Ház nem fogadná meg azt a javaslatot, hogy mégiscsak maradjon meg a Központi Környezetvédelmi Alap, arra az esetre a zöldszervezetekkel együtt kimunkáltunk egy olyan javaslatcsomagot, amelynek a lényege az, ha beintegrálják az alapot a tárca költségvetésébe, akkor is "alapszerűen" működjön a döntés odaítélését illetően.

(3.50)

Az alapnak a költségvetésbe való integrálása ugyanis két alapon állhat. Egyrészt az egyik oldalról a Pénzügyminisztériumnak, illetve az ország gazdálkodásáért aggódó embereknek mindig is van egy olyan igényük, hogy átlátható és központosított legyen a különféle alapok mozgása. Ezért a magam részéről nem cáfolom azt, hogy a mindenkori pénzügyi kormányzatnak jogos az az igénye, hogy rálásson a különféle volt elkülönített alapok fölhasználására, hiszen ezen keresztül a Pénzügyminisztérium, illetve a Gazdasági Minisztérium is képes integrálni a különféle célfeladatrendszereket. Ugyanakkor a másik probléma, hogy természetesen az adminisztrációnak mindig is érdeke, hogy szűken a pénzügyi szempontrendszert tekintse csak a fölhasználás alapkövetelményének. Ezt ki kell egyensúlyozni. Azért kell kiegyensúlyozni, mert a környezetvédelem fölhasználása és a környezetvédelmi fejlesztés nagyon széles társadalmi rétegeket érint egyszerre, s ugyanakkor rendkívül sok elemében az önkormányzatokhoz kötődik. Ráadásul nemcsak a gazdasági élethez, hanem a társadalmi élet egészéhez kötődő terület. Éppen ezért a mi megítélésünk szerint indokolt, hogy a kormányzat törvényben szabályozza az immáron esetleg nem a Központi Környezetvédelmi Alap, hanem a környezetvédelmi célelőirányzat működését.

Szeretném elmondani a tisztelt Háznak, hogy a környezetvédelmi bizottság ülésén folyt erről egy érdemi vita a bizottságon belül, ahol odáig eljutottunk kompromisszummal, hogy a bizottság elnöke is és a bizottság kormánypárti többsége is azt mondotta, hogy helyes lenne a mostani szabályozás továbbvitele, tehát ők ezt támogatnák egyébként. Azt ugyan már nem támogatták, amit mi viszont garanciális elemként fontosnak tartanánk, hogy mindezt a szabályozást továbbra is törvény rögzítse. Mi egyébként azt is elismerjük - én magam is elismerem -, hogy a kormánynak meg kell adni abban a mozgásteret, hogy ezt a szabályozást maga alakítsa ki a saját maga preferenciái szerint. Ezért mi egy olyan módosító javaslatot is beadtunk, amelynek a lényege az, hogy arra kötelezné a tisztelt Ház a kormányt, a kormány két miniszterét, hogy ezt a bizonyos törvényi szabályozást a következő év adott időpontjáig, esetleg januárjáig vagy márciusáig terjessze a tisztelt Ház elé.

És megint szeretném hangsúlyozni: nem bizalmatlansági kérdésről van szó! Nem arról van szó, hogy mi szeretnénk látni ezt a szabályozást. Rendkívül fontos, hogy a szabályozás transzparens legyen, átlátható, és még inkább garanciális elemű, hogy az Országos Környezetvédelmi Tanács tagjai a szabályozáshoz kötődően a pályázatok odaítélésében szerepet vállalhassanak. A magyar környezetvédelmi ügy és a környezetvédelem társadalmasítása szempontjából és abból a szempontból, hogy a környezetvédelmet szakmai értelemben is komolyan vegyük Magyarországon, döntő kérdés volt az Országos Környezetvédelmi Tanács fölállítása, azért, mert az Országos Környezetvédelmi Tanácsban jelen vannak a kormányzat szereplői, jelen vannak a tudomány szereplői - a Magyar Tudományos Akadémia delegál ide tagokat -; jelen vannak a zöldszervezetek, a civil szerveződések, a környezetvédelmi mozgalmak választottjai, és jelen vannak a gazdasági szereplők, a kamarák képviselői. Ez az a három-, illetve négylábú döntéshozatali testület, amelyik helyesen, ha tetszik, középre fogalmazva tudja megítélni egy programnak a gazdasági, környezetvédelmi és társadalmi hasznosságát.

Ezért adunk tehát be olyan típusú módosító indítványt, amelynek a lényege az, hogy ha a kormánykoalíció úgy dönt, hogy mindenképpen megszünteti a Központi Környezetvédelmi Alap önállóságát, akkor is átlátható és törvényi szabályozással és mindenképpen az Országos Környezetvédelmi Tanács beleszólásával ossza szét a Központi Környezetvédelmi Alapból megmaradt forrásokat.

Szeretnék itt egy gondolat erejéig kitérni arra, hogy ad-e ez a költségvetés a környezetvédelem számára plusz forrást vagy nem ad. A mi megítélésünk szerint a környezetvédelemre fordított 9-10 milliárd forintos emelkedés lényegében a környezetvédelmi termékdíjakból, illetve az üzemanyag-termékdíjból származik, ami tehát azt jelenti, hogy a költségvetés egésze, tehát az állam más forrásokból jelen pillanatban egy fillért nem ad a környezetvédelemre. Pusztán azt adja vissza, amit a magyar állampolgárok különféle járulékokon keresztül befizetnek a környezetvédelem számára. Nem tartjuk ezt szerencsésnek.

Beszéltünk erről: jobb ma valamivel a gazdaság helyzete, mint volt az elmúlt időszakban. Igenis indokolt, hogy prioritásként szerepeljen a központi feladatok között a környezetvédelem ügye; nem elegendő csak a környezetvédelmi termékdíjakból, járulékokból visszaforgatni a környezetvédelem területére! Ezért azon túl, hogy módosító javaslatot adtunk be arra vonatkozóan, hogy megmaradjon a Központi Környezetvédelmi Alap, módosító javaslatot adunk be arra vonatkozóan is, hogy jelentős összeggel növekedjék a környezetvédelemre fordított fejlesztések aránya. Erre az összegnövekedésre azért is szükség van, mert a nemzeti környezetvédelmi program egyébként nem végrehajtható egyrészt;
másrészt pedig azért is szükség van erre, mert az európai uniós csatlakozásnak egyik kulcskérdése a környezetvédelemhez kötődő fejlesztések és beruházások megvalósítása. Márpedig egyik évről a másikra nem szüntethető meg az a hátrány, amelyet Magyarország fölhalmozott az elmúlt öt-tíz-tizenöt-húsz évben, és amely hátrányt érdemben nem sikerült az előző nyolc esztendőben sem ledolgozni olyan mértékben, mint ahogyan ez szükséges lenne, különösen a beruházási területeken; nos, nem fogjuk tudni egyik évről a másikra, mondjuk, 2001 és 2003 között, két év alatt azokat a fejlesztéseket elvégezni, ha nem készülünk föl erre időben, és ez megakadályozhatja Magyarország érdemi európai integrációját.

(A jegyzői székben dr. Juhászné Lévai Katalint Mádai Péter váltja fel.)

Szeretném elmondani azt, hosszú ideig vita volt arról, hogy nincsenek megalapozott tanulmányok arra vonatkozóan, mibe kerül az európai uniós csatlakozás, mennyit kell fordítanunk nekünk a környezetvédelemre ahhoz, hogy valóban elérjük az Európai Unió normáinak megfelelő környezetvédelmi beruházások szintjét. Az elmúlt években ezért elindítottunk egy olyan kutatást, amelyet a Magyar Tudományos Akadémián végeztek, és amely kutatás eredményeként körülbelül húsz kötetben van összegezve és számszerűsítve, hogy mennyi forrás szükséges ahhoz, hogy Magyarország föl tudjon zárkózni környezetvédelmi szempontból az európai uniós csatlakozáshoz.

Szeretnék idézni ebből a tanulmányból, amelynek a lényege az, hogy ha tartani tudnánk - egy kicsit feszítetten - a nemzeti környezetvédelmi programban elfogadott GDP-értékeket, és ha aszerint tudnánk növelni a környezetvédelemre fordított forrásokat, akkor lényegét tekintve tíz év alatt tudnánk csatlakozni az Európai Unió környezetvédelmi normáihoz. Ez tehát azt jelenti, hogy így is előfordulhat az, hogy derogációt kell kérnünk a környezetvédelem területén, tehát bizonyos területeken mentességet bizonyos időszakra ahhoz, hogy megfeleljünk az európai uniós elvárásoknak. De ha ezt a trendet, ezt a tendenciát föl tudjuk vázolni és be tudjuk mutatni, a mi megítélésünk szerint ez a tíz esztendő a nemzeti környezetvédelmi program végrehajtásával elegendő lenne arra, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás feltételeit, legalábbis a környezetvédelem területén, biztosítani tudjuk.

Szeretném azonban világossá tenni, hogy abban az esetben, ha az állam nem fordít lényegesen többet erre a területre, akkor irreális az az elvárás, hogy mindezt a feladatot a vállalkozókkal, illetve a magánszférával fizettessük meg.

(4.00)

Különösen indokolt ez egyébként a szennyvízkezelés területén. A szennyvízkezelés vonatkozásában - mind a tisztítás, mind pedig az elvezetés tekintetében - rendkívüli a lemaradás. A kutatók szerint a szennyvízelvezetés és -tisztítás költsége 3-3,2 ECU-t tenne ki az európai uniós csatlakozásig, míg a vízbázisok védelméhez 40-50 millió ECU-re lenne szükség, a természetes vizek vízminősége pedig 150-200 millió ECU lenne akkor, ha statikus számítási rendben gondolkodnánk. Nem akarok kitérni arra, hogy a statikus számítási rend mellett indokolt-e egy dinamikus számítási rend bevezetése. Megítélésem szerint a kormány aktív szerepvállalásával lehetne egy dinamikus számítási rendet figyelembe venni, ami azt jelentené, hogy kevesebb összeggel, kevesebb állami forrással is jelentős eredményeket lehetne elérni.

Mi úgy értékeljük és úgy látjuk, hogy az ebben az esztendőben elindított programok továbbvihetők lennének a következő évben akkor, ha mintegy 4-5 milliárd forintnyi plusz kerülne a Központi Környezetvédelmi Alaphoz vagy a jogutód szervezethez. Ez a 4-5 milliárd forintnyi plusz tehát kifejezetten állami forrásból, nem pedig a termékdíjakból adott arányokból kerülne a környezetvédelemhez. Ez a 4-5 milliárdnyi plusz jelentené egyébként a nemzeti környezetvédelmi program jövő évi végrehajtását is. Tehát ez nem jelentene plusz igényt, hanem pusztán azt, hogy az elfogadott nemzeti környezetvédelmi programnak megfelelően az európai integrációhoz kötődő program szerinti összeget kapná meg a környezetvédelem. Ráadásul oldaná azt a típusú feszültséget is ez a plusz forrás, amit jól ismerünk - amelyet a környezetvédelmi és a területfejlesztési bizottságban kormánypárti képviselők is többször felvetettek -, hogy nagyon jelentős mennyiségű pályázat érkezik be, és a Központi Környezetvédelmi Alapnak meglehetősen kevés forrása van, különösen a kommunális szférában a pályázatok támogatására.

Ha már a pályázatoknál tartunk, annak is szeretnék figyelmet szentelni néhány perc erejéig, hogy az alap felhasználásának a törvényi szabályozására és törvényi garanciákra azért is szükség van, hogy az átláthatóság és a garantáltan környezetvédelmi célú felhasználás mellett őrködjünk a pályázati rész megmentésén. Ugyanis azt látjuk - ez tételesen kimutatható -, hogy 1999-ben a tervek szerint nominálisan is csökkenteni kívánják a kormányzat oldaláról az önkormányzatok, gazdasági társaságok részére pályázat útján elosztott források mértékét, és a környezetvédelmi célfeladatok között közelebbről meg nem határozott rendeltetésű úgynevezett miniszteri keretet különítenének el. A sajtóban az is megjelent, hogy erről a keretről a minisztérium kabinetirodája és a kabinetiroda munkatársai hoznának döntéseket.

Azt gondolom, méltatlan lenne a mostani kormánykoalícióhoz ez a javaslat, vagy ennek a javaslatnak a hatályosulása. Én környezetvédelmi miniszterként emlékszem ellenzéki politikusokra, akik - egyébként helyesen - nagyon sokszor szakmai megalapozottsággal is számon kérték azt, hogy a pályázati rész növekedjen, számon kérték azt, hogy a pályázatról állandóan nyilvánosság előtt számoljon el a miniszter. Elfogadhatatlan lenne, hogy ugyanezek a képviselők most megszavazzák nem azt, hogy pályázati keretekben, a nyilvánosság előtt, hanem jóval szűkebb keretekben, nem szakmai alapon, hanem egy miniszteri kabinetirodán belül történjenek meg a döntések.

Éppen ezért a javaslatunkban - mint ahogy mondottam - azt foguk indítványozni, hogy külön törvény szülessék ha nem a Központi Környezetvédelmi Alapról, akkor a célelőirányzat felhasználásáról. Hogy mi legyen ebben a törvényben, ehhez szeretnék néhány szempontot adalékként elmondani.

A mi megítélésünk szerint arra kell figyelni, hogy a források mennyisége összhangba kerüljön a nemzeti környezetvédelmi programban előírt környezetvédelmi beruházások, fejlesztések forrásigényével. Ez teremtené meg az alap programszerűvé válását. Ez alapkövetelmény. Azt szeretnénk, ha a kormány ezt figyelembe venné, és így terjesztené be majd ennek a célelőirányzatnak a felhasználási rendszerét.

A másik, hogy a forráselosztásban továbbra is törvényi garanciák és hosszú távú statisztikai programok érvényesüljenek. Annak nem látjuk értelmét, hogy fölcseréljük a nemzeti környezetvédelmi stratégiát ad hoc jellegű szempontrendszerekre. Ennek nincs értelme, ezért törvényi garanciákra és hosszú távú programszerűségre van szükség.

A következő szempont az, hogy az elosztásban a minisztérium független testületek - nem hogy kabinetek, hanem a minisztériumtól független testületek -, bizottságok őrizzék meg az érdemi döntés-előkészítő szerepüket. Nem mondom azt, hogy nekik kell dönteniük, hiszen nem rendelkeznek döntési felelősséggel, de az érdemi döntés-előkészítési szerepnek meg kell maradni, és meg kell maradni annak is, hogy abban az esetben, ha nem a véleményük szerint dönt a miniszter, akkor legyen indokolási kötelezettsége. Ezzel lehet megteremteni azt, hogy ne vonjuk el a minisztertől a rendelkezési jogot, de ugyanakkor a szakmaiság és az átláthatóság is érvényesüljön.

A forráselosztás egy részét - a mi megítélésünk szerint - decentralizálni szükséges. Elindultunk ezen az úton az előző időszakban, azonban úgy gondolom, tovább kell lépni ezen a területen. Indokolt az, hogy a források egy részét a megyei és regionális fejlesztési tanácsokhoz csoportosítsuk át. Azért indokolt ez, mert ezek a beruházások, ezek a fejlesztések helyben jelennek meg, teljesen felesleges helyi szennyvíztisztítóknak, helyi szennyvízkezelőknek, helyi hulladéklerakóknak, kisléptékű környezetvédelmi beruházásoknak a minisztériumból finanszírozódniuk. Indokolt tehát, hogy a decentralizálás ezen a területen is növekedjék. Egyébként ez is a programelvűségét fogja jelenteni. Ráadásul - mint erről már beszéltem - fontos, hogy a pályázati és a pályázaton kívüli források teljes átláthatósággal kerüljenek felhasználásra, ennek a teljes átláthatóságnak a lényege pedig a törvényi garancia.

Rendkívül fontos egy másik kérdés is, amely a környezetvédelem mellett a költségvetéshez kötődően is előtérbe került a környezetvédelem és az agrárszféra kényszerházassága kapcsán, ez pedig a természetvédelem ügye. Teljesen nyilvánvaló az, hogy az agrárium és a természetvédelem a földhasználatnak két, ha nem is antagonisztikusan ellentétes, de mindenképpen egy más prioritású területe. Éppen ezért rendkívüli fontosságú, hogy a természetvédelemnek a nemzetközileg is elismert és az elmúlt időszakban megerősödött tekintélye megmaradhasson.

(4.10)

Éppen ezért nem értünk egyet azzal, hogy a természetvédelmi területek visszavásárlási üteme csökkenjen. Erre vonatkozóan a kormányzat megfelelő forrásokat nem terjesztett be a költségvetésbe. Ehhez kötődően is módosító javaslatot kívánunk benyújtani. Módosító javaslatot azért, hogy növekedjék az a forrás, amellyel lehetővé válik az alkotmánybírósági határozat végrehajtása.

Szeretném fölhívni a tisztelt Ház figyelmét arra, hogyha ezt nem sikerül megteremtenünk, ha ennek a költségvetési forrása nem rendeződik, újra mulasztásos alkotmánysértést fog végrehajtani a parlament. Ezt már egyszer megtette, akkor is azért, mert bizonyos értelemben - anno, nem az előző ciklusban, hanem azt megelőzően - néhány parlamenti képviselő, aki szűken vett agrárérdeket képviselt, mert meggyőződésem az, hogy egy szélesebb értelmű agrár-érdekképviselet mindig is természetvédelmi érdekű, nem hiszek abban, hogy ab ovo antagonisztikus az ellentét az agrárium, a valódi agrárszakemberek és a valódi természetvédők között. Vannak azonban kétségtelenül olyanok, akik a rövid távú haszon érdekében hajlamosak voltak vagy lettek volna lemondani érdemi természeti kincsek megőrzéséről.

Ennek eredményeként anno, annak idején kárpótlásba kiadtak természetvédelmi területeket. Később az Alkotmánybíróság ezt alkotmányellenesnek ítélte, és arra ítélte az előző kormányt és a parlamentet, hogy állítsuk vissza az alkotmányos helyzetet. Ennek eredményekként létrejött egy törvény és megkezdődött jelentős forrásokkal a védett természeti területek visszavásárlásának a programja. Ez a program kifejezetten jól halad. Ennek a programnak a szakmai megalapozottságával több tízezer hektáron visszavásároltunk területeket. Ezeken a területeken egyébként a visszavásárlás után nagyrészt az eredeti tulajdonosokat bíztuk meg azzal, hogy továbbra is gazdálkodjanak, immár természetesen a természetvédelem szabályai szerint. Ez a program tehát működőképes, jó, bevált, a jogállam feltételrendszereihez igazodik, mégis a következő esztendőben az indokoltnál kevesebb költségvetési támogatást irányoz elő erre a program.

Nagyon remélem, nem arról van szó, hogy nem sikerült az agrár- és vidékfejlesztési tárcánál eloszlatni azt az ellentmondást, amely szerint a természetvédelem területei nem föltétlenül segítik elő az agártermelést, és emiatt kerülne kevesebb forrás erre a területre. Én azt gondolom, csak nem figyeltek kellő hangsúllyal erre a kötelezettségre, azt gondolták esetleg, hogy itt ráér még ezt későbbre is ütemezni. Nem ér rá későbbre ütemezni, ennek a programnak 2000-re be kell fejeződnie a törvény szerint. És ahhoz, hogy befejeződhessék, mivel ismerjük és látjuk az arányokat, ehhez kötődően újabb forrásokra van szüksége.

A területfejlesztésre rátérve általánosságban elmondhatjuk azt, hogy a területfejlesztés nem járt jobban azzal jelen pillanatban, legalábbis a költségvetési források szerint, a költségvetési források vonatkozásában, hogy az agrár- és vidékfejlesztési tárcához került. Az agrártámogatások jelentős mértékben növekednek, és nem is vitatjuk ennek a növekedésnek az indokoltságát. Fontosnak tartjuk, és a vidékfejlesztés és a területfejlesztés szempontjából is fontos egyébként, hogy az agrárszféra, amelyik Magyarországon érdemben is a gazdasági előrehaladásunk egyik kitörési pontja, jelentős forrásokkal rendelkezzen.

Problémának azt látjuk azonban, hogy a költségvetési források kifejezetten a területfejlesztés vonatkozásában nem növekednek. Itt szeretnék visszautalni arra, hogy a tisztelt Házban többször vitattuk azt a kérdést, hogy területfejlesztésről vagy vidékfejlesztésről beszéljünk-e, és hogy a vidékfejlesztés forrásai azonosak-e a területfejlesztés forrásaival.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Ez a költségvetési javaslat is keveri ezt a két kategóriát. Ehhez kötődően is szeretném felvilágosítani a Házat arról, hogy újra és újra módosító indítványok formájában is ki fogjuk javítani azt a hibát, hogy a jelenlegi kormány - szerintem nem tudatosan, csak egész egyszerűen immáron politikai vakságból - állandóan keveri a vidékfejlesztés és a területfejlesztés kategóriáját, és a kettőt összemossa.

A vidékfejlesztés és a területfejlesztés két kategória. Két külön kategória az Európai Unió fejlesztési gyakorlatában. Az egyik az úgynevezett plural development, a másik pedig az úgynevezett regional development. Egyik tehát a vidékfejlesztés, a másik pedig a területfejlesztés magyar fordításban. Rendkívül fontos a kettő különválasztása és szétválasztása. Azért fontos ez, mert más és más szabályrendszerek szerint kell a két forrást fölhasználni. Magyarországon lehet politikai szlogenként használni azt, hogy a vidékfejlesztés a magyar vidéket fogja fölemelni, de a vidékfejlesztés egy szűken vett kategóriája a területfejlesztésnek. Ez is egy régi vita, tisztelt Ház. Az előző kormány idején is és az előző parlament idején is állandó vita volt erről, míg nem sikerült nyugvópontra jutni a tekintetben, hogy ennek az országnak az az érdeke, hogy ha az Európai Unióhoz akar csatlakozni, hogy az Európai Unió szabályrendszerét, névhasználatát, fogalomhasználatát használja és a magyarországi helyzetre adaptálja.

Ebben az értelemben világos, az Európai Unióban is egyértelmű az úgynevezett regional development, tehát a regionális fejlesztés a nagyobb kategória. Nem véletlen az, hogy az Európai Unió strukturális alapjai tekintetében, amelyik az Unió költségvetésének egyharmadát jelenti, ennek a költségvetési kalapnak a neve Területfejlesztési, Regionális Fejlesztési Alap. Körülbelül ennek az összegnek az egyhuszada a Vidékfejlesztési Alap. Ez tehát azt jelenti, hogy érdekünk az, hogy ezeket a feladatokat pontosan elkülönítsük egymástól. Az az érdekünk, hogy Magyarországon helyesen és jól használjuk föl a vidékfejlesztés és a területfejlesztés forrásait is.

Ma azt látjuk, hogy a törvényi szabályozás rendszerében is, a minisztérium elképzeléseiben is és a költségvetésben is keverednek ezek a kategóriák a fölhasználás rendszerében. Ez nem helyes: rendet kell vágni ezen a területen, méghozzá úgy, hogy a források fölhasználásának és koordinációs rendszerének a kalapja a terület- és regionális fejlesztés forrásrendszere kell hogy legyen.

Problémának látjuk - és ezen a területen is adunk be módosító javaslatot -, hogy bár összegszerűen a területfejlesztés egészére nem csökken a forrás a költségvetésben, ezt el kell ismerjem, ugyanakkor, mivel nagyon jelentősen átalakul, nagyon jelentősen növekszik az úgynevezett segélykeret a területfejlesztés egészében, ez kiszámíthatatlanná teszi a területi tervezést és a területfejlesztést az előzőekhez képest. Önmagában sem tartjuk szerencsésnek azt, hogy a segély irányába mozdul el a magyarországi területfejlesztés. Azért nem, mert ez szintén, ugyanúgy, ahogy a környezetvédelemnél mondtam, egy rossz irányú visszamozdulást jelenít meg.

Újra nem állítom azt, hogy az előző időszakban a területfejlesztés forráselosztási rendszere maradéktalanul, tökéletesen működött. Szó sincs erről. Sőt, azt állítom, hogy az első lépését tettük meg annak az útnak, amikor egy programszerű fejlesztést valósíthatunk meg Magyarországon. Sajnos, az előző négy évben is inkább pályázati úton, különféle projektekre adtunk területfejlesztési forrásokat, de ennek a hatásai pozitívak voltak. Ugyanakkor nem elegendőek abban az értelemben, hogy nem eléggé programelvűvé vált így a területfejlesztés.

(4.20)

Magyarul: azt mondom, hogy a költségvetés átalakítása során támogatni fogunk minden olyat, amelyik a területfejlesztés esetében a programszerűséget veszi alapul, és nem annyira a segélyeket, hanem a tervezhetőséget, azt, hogy ez a tétel év mint év épüljön be a magyar oldali költségbe és a kofinanszírozásba.

Nem örülök annak ezért, még akkor sem, ha ez a kormány ebben az előzőek hagyományát veszi át, hogy a privatizációs bevétel újra a területfejlesztési feladatok egyik jelentős forrása, hétmilliárd forint erejéig. Már az előző kormány idején sem örültem neki, de tudomásul kellett vennem. Nyilván mostani minisztertársam is csak tudomásul tudta ezt venni, mégis aggályos abból a szempontból, hogy a privatizációs bevételek egyre fogynak, miközben a területfejlesztési források támogatása egyre nagyobb mértékben kellene hogy beépüljön a költségvetés egészébe.

Én tehát indokoltnak tartottam volna, ha ebben az esztendőben legalább a fele, mondjuk, 3,5 milliárd forint megtervezésre kerül normál költségvetési források között, nem pedig a privatizációs bevétel terhére.

Azt csak remélni tudom, hogy ebben az évben jobban fog működni az a rendszer, amelyet az előző kormány idején alkalmaztunk, nevezetesen hogy a privatizációs bevétel terhére hiteleket lehetett fölvenni, kamatmentes hiteleket, és ezzel lehetett finanszírozni a megyei fejlesztési programokat. Ez már az elmúlt évben is komoly nehézségeket okozott a gyakorlati végrehajtásban. Azt gondolom, hogy a következő évben is ez lesz a probléma. Jobb lett volna elkerülni ezeket a gondokat, és immáron a költségvetésbe beépíteni a területfejlesztés forrásrendszerét.

Nem látjuk ma még világosan, nem kifogásoljuk, de mindenesetre aggályosnak tartjuk azt, hogy miközben nincs a regionális fejlesztési tanácsoknak érdemben kiépített intézményrendszere, aközben elég jelentős forrásokat raknak a regionális fejlesztési tanácsi szintre.

Úgy érzékeljük, úgy látjuk ezen a területen, mintha a pénzügyi költségvetési vita keretében kellene tartalmi és érdemi viták helyett dönteni területfejlesztési kérdésekről. Jobb lett volna, hogyha a pénzügyi terveket megelőzően a kormányzat tájékoztatta volna a tisztelt Házat arról, hogy milyen módosításokat tervez a területfejlesztési intézményrendszer egészét illetően, és ezen változtatásokhoz történik meg a finanszírozás odarendelése. Most az érzékelhető, hogy bizonyos területeken vannak források, amelyek, úgy tűnik, az elkövetkezendő időszakban nagyobb prioritást fognak élvezni. Ezeket mi egyelőre nem vitatjuk, de nehéz azt mondani, hogy ez a gondos tervezés eredményeként született meg így, ebben a rendszerben.

Az elmúlt időszakban kísérlet történt arra vonatkozóan is, hogy a parlament területfejlesztési határozatának a módosításával alakítsuk át a területfejlesztés intézményrendszerét.

Mi mind a kettőt nehezményezzük: azt is, hogy a területfejlesztés eddig kialakult intézményrendszerét, ami az EU számára is nagyon pozitív és elfogadott, akár a költségvetési vita kereteiben próbáljuk módosítgatni, akár pedig a parlamenti határozat, parlamenti képviselői módosítások keretében próbáljuk módosítgatni. Nem azért, mert a módosítás ellen vagyunk, mert a mi megítélésünk szerint is módosítani kell a rendszert, hanem azért, mert rendszerszerű módosításokra van szükség. A rendszerszerűségnek pedig a decentralizálás irányába és a programozás irányába kell hatnia az elkövetkezendő időszakban.

Támogatni fogjuk az árvízvédelmet szolgáló beruházások növekvő támogatását, amelyet az infrastruktúra keretében kell megteremtenie a kormányzatnak. Más kérdés az, hogy nyilvánvalóan nagyobb előrelátással lehetett volna megtervezni ezeket a költségeket, de nem vitatjuk azt, hogy a kényszerhelyzet eredményeként a kormányzatnak az árvíz után ez nyilvánvalóan prioritásává vált. Támogatni fogjuk azt, hogy ezeken a területeken megmaradjon a prioritás.

Ugyanakkor alultervezettnek tartjuk a költségvetésben a szennyvíztisztítást és a szennyvízelvezetést szolgáló beruházásokat, valamint az önkormányzati, vízügyi beruházásokat. Erről beszéltem a nemzeti környezetvédelmi program kapcsán is, és egyébként is itt a legjelentősebb az ország közműhöz kötődő lemaradása, keveselljük az ide adott forrásokat, módosító javaslatokkal megpróbáljuk emelni ezt az összeget.

A közlekedési infrastruktúra fejlesztésének korábbi üteme megtörni látszik. Itt szeretnék utalni arra, hogy a költségvetés készítésének időszakában felrobbant autóút- és autópálya-építés, koncesszió- és matricaprogram kapcsán megint azt érzékeljük, hogy nem annyira a programszerűség, nem annyira a költségvetési hasznosság, hanem a politikai ígéretek szintjén folyik a vita, ráadásul nincs teljes egészében tiszta képünk arra vonatkozóan, hogy a hitelből finanszírozott autópálya-építési programnak milyenek lesznek a költségei, olcsóbb lesz vagy drágább lesz, mik lesznek ennek a következményei.

A mi megítélésünk az, hogy helyesebb lett volna korrekciókkal, egységesítéssel folytatni az előző időszak programját. Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy hosszú idő után, de a vegyes finanszírozási modell látszott megfelelőnek, és azt gondolom, ma is erre kellene visszatérni. Ennek a lényege az, hogy igenis, szükség van autópálya-használati díjra. A mai magyar körülmények között, bármennyire is jó lenne, mi is nagyon szívesen építettünk volna annak idején, ma is szívesen fogadnánk ingyenes autópályát. Az ingyenes autópályák esetében azonban tudomásul kell venni, hogy nagyon rövidek lesznek ezek az autópályák, nem érdeke az országnak az, hogy ne fejlődjön a magyar autóút-, autópálya-építési rendszer.

Ugyanakkor a másik oldalon, ha ezt hitelből fogja az ország finanszírozni, elképzelhető, hogy két-három évig nagyon olcsó lesz az autópálya-használat, mindaddig egyébként, ameddig el nem indulnak a hitel-visszafizetések. De abban a pillanatban, ha elindul a hitel-visszafizetés, nagyon drágává fogja tenni az autóhasználatot. Éppen ezért tehát összességében nehezményezzük azt, hogy ezen a területen nem növekszik dinamikusan a költségvetésiforrás-rendszer, miközben nem azt mondjuk, hogy csak költségvetési forrásokkal kell autópályát és autóút-hálózatot építeni.

Ugyanakkor kifejezetten károsnak ítéljük meg azt, hogy a kombinált fuvarozás és a logisztikai központokra fordított összegek reálértékben mérséklődő támogatást kapnak. Ezt nagyon hátrányos és rossz tendenciának érzékeljük. Magyarország számára létkérdés az, hogy tranzitszerepét megtartsa, ebben a tranzitszerepben azonban döntő kérdés az, hogy milyen módon képes ennek a tranzitfunkciónak megfelelni. Elindultunk a kombinált fuvarozás támogatásával, úgy tűnik, hogy ez megtorpan, ezt nem tartjuk szerencsésnek.

Szomszédunk, Ausztria és Európa több országa támogatja a kombinált fuvarozást, és Magyarországon sem visszafelé kellene lépni, sőt, a MÁV állami támogatásába kellene preferenciával beépíteni egyrészt a különféle ROLA-vagonoknak a kialakítását, másrészt pedig az üzemeltetési támogatását. Ezzel együtt is azt ígérjük, hogy minden olyan típusú valódi modernizációt, amelyik a kombinált fuvarozáshoz, vagy a MÁV és egyáltalán a tömegközlekedés, a Volán-autóbuszpark rekonstrukciójához kötődik, támogatni fogunk, érdekünkben áll, hogy ezen a területen előrelépés történjen. Ugyanakkor a távközlési szektor '99. évi tervezett fejlesztése a mi megítélésünk szerint megfelelő, és én is csatlakozom azokhoz, akik elmondják, hogy a 2000. évi helyi és központi közigazgatást érintő informatikai problémáinak rendezése valamilyen formában megkerülhetetlen lesz.

(4.30)

Azt gondolom, ez megint nem presztízskérdés kell legyen, hogy ki veti ezt fel. Az előző kormány is bizonyos értelmű késésben szenvedett már ennek az előkészítéséhez kötődően. Fel kell gyorsítani és forrásokkal kell ellátni ezen a területen a program végrehajtását.

A lakástámogatások reálértékének jelentős növelése egy olyan pozitívum, amelyet - azt gondolom - el kell ismerjünk. Ezen a területen valószínű, hogy lép ez a kormány. Ezt helyesnek tartjuk, még akkor is, ha a meglévő hitelkonstrukciók bővítését és költségvetésen kívüli források bevonását is indokoltnak tartjuk.

Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az általános bevezetésen túl megpróbálnám indokolni most már a részletes módosító javaslataimat is (Derültség az MSZP padsoraiban.) kivéve azokat, amelyekre részleteiben kitértem már a vitában, ott rövidebbre fogom.

Forrás: parlament.hu