DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagy érdeklődéssel hallgattam, képviselőtársaim, az előző vitát a Postabankkal és a bankokkal kapcsolatos kérdéskörről, és egy picit elszomorodtam, bár nem hiszem, hogy ez mindenkit érdekel, mégis azért azt kell hogy mondjam itt bevezetésképpen, hogy elszomorodtam, mert az én témám egy egészen más téma; a költségvetés mintegy 1400 milliárd forintját érintő terület. Módosító indítványok halmaza érkezett ehhez a területhez, és közel 3200 település és több mint tízmillió magyar állampolgár várja azt, hogy az önkormányzati finanszírozás kérdéskörében milyen változások várhatók 1990-ben. Az is megdöbbentett, hogy mondjuk a Postabank működési költségét egyik pillanatról a másikra le lehet 6 milliárddal csökkenteni, 30-ról 24-re, és ez a 6 milliárd forint mennyi mindenre lenne elengedő a magyar önkormányzati szférában.

Tudom azt, hogy a részletes vita során a hozzászólásoknak a módosító indítványokhoz kell kapcsolódniuk - ezt is tervezem -, de anélkül nagyon nehéz a módosító indítványaimat megindokolni és annak részleteiben elmélyedni, ha egy picit nem elemezzük és nem beszélünk az önkormányzatok mai helyzetéről. Már a délelőtti, dél körüli vitában körülbelül másfél órán keresztül sok minden elhangzott a települési finanszírozás tekintetében, a normatívák kapcsán, hogy mire elég, mire nem elegendő a normatíva. Mégis azt gondolom, hogy nem összefoglalóan csak az önkormányzatokról, hanem nagyon sok minden más kapcsán szinte egy-egy témát begurítva, a normatívára ráfűződve, annak mértékére ráfűződve hangzottak el hozzászólások, és sok olyan hozzászólás hangzott el egyébként, amelyek nagyon pozitív megközelítésben érintették a településeket, és ez számomra mint önkormányzati vezető számára vagy mint szövetségi elnök számára is egy nagyon pozitív dolog. De sok téves adat volt, és egy picit mintha az időszámítás az 1998. év végén a '99-es költségvetés tárgyalásánál kezdődne.

Ezért is tartom fontosnak, és nem szeretnék abba a hibába esni, hogy azt bizonygassam: az 1999-es költségvetés az önkormányzati szférában mindenre elengedő, és hogy mi van benne, és mire elég a 32 milliárdos oktatási normatívanövekmény, de azért hadd térjünk egy picit vissza pont az oktatási normatíva kapcsán az 1996-os oktatási minisztériumi szándékra - és ez nagyon pozitív szándék volt -, hogy a jövőben majd a normatíva a településeken az önkormányzati oktatás, az önkormányzatoknál vállalt oktatási feladat finanszírozásának 80 százalékát fogja fedezni. Igaz, hogy ez már akkor is úgy jelent meg, hogy a két évvel azelőtti normatíva fogja tartalmazni a bekerülési költség 80 százalékát, de a szándékot pozitívan kell értékelnünk. A megvalósítás sajnos komoly hiányosságokat tartalmazott, mert ma sem fedezi az 50-60 százaléknál nagyobb részét, sőt, sok helyen az 50 százaléknál kisebb részét fedezi az oktatási normatíva '98-ra számítva a helyi kötelezően megkapott állami feladatok finanszírozását.

De térjünk egy picit vissza a tavalyi költségvetés vitájára, amikor 13 százalékos növekményt kaptak az önkormányzatok a költségvetésben. Tudjuk, Kuncze Gábor akkori belügyminiszter úr nagyon-nagyon harcolt azért, hogy ez valóban reálértékében 13 százalék legyen, de nem volt 13 százalék, mert tudjuk, hogy többletfeladatokat kaptak a települések. A 13 százaléknak mintegy a fele finanszírozta a növekményt, tehát reálérték-csökkenés történt; bármennyire próbáljuk erősíteni, hogy tavaly reálérték-növekmény volt, csökkenés történt még akkor is, ha 18,5 százalékos növekménnyel lehetett tavaly számolni bizonyos feladatokra. Az a helyzet - ezt pontosan jól tudják az itt levő önkormányzati szakpolitikusok -, hogy ez a többletfeladatok finanszírozása miatt nőtt meg. Akkor 21 százalék volt a központi igazgatás növekménye, és ha a 7 százalék és a 21 százalék közötti összeget veszem, akkor pontosan ott vagyunk, ahol most.

Tehát megint az a fontos dolog, hogy annak tartalmát kell megnézni, mint 1998. év végén a '99-es, a jövő évi költségvetés kapcsán is, annak a növekménynek a tartalmát kell megnézni, hogy milyen feladatokat vállal fel, mi van a tárcák költségvetéseiben - például a sportfeladatok majdnem kétszeres finanszírozása, ami egy nagyon fontos, és azt gondolom, mindannyiunk számára támogatandó cél. Tehát ha ilyen aprólékosan végignézzük, akkor az a vád vagy az a kritika, amely azt próbálja kiemelni, hogy mennyivel több jut a központi igazgatásra, mint a helyi igazgatásra, azért egy kicsit csökkenne, és reálisan megközelítve nyilvánvalóan a beltartalom ismeretében másképp állnának még ellenzéki képviselőtársaink is ehhez a kérdéshez.

Vagy megint térjünk vissza egy picit a tavalyi költségvetésre, amikor Kuncze Gábor belügyminiszter úr is elismerte a sajtó nyilvánossága előtt, hogy mintegy 50 milliárd forint hiányzik a települési finanszírozásból. 50 milliárd forint hiányzott abból, ami az előző évi szinten tartáshoz szükséges volt. Bizony, tisztelt képviselőtársaim, ez azt eredményezte, hogy 800 település került az önhibáján kívüli hátrányos települések helyzetébe, és bizony meg kellett emelni a kereteket, finanszírozni kellett ezeket a településeket.

Aki talán nincs ennyire képben és hallgatja ezt a műsort: ezek olyan települések, amelyek már nem tudnak működni; működési kiegészítést, működési állami támogatást kapnak arra, hogy az orvosi rendelő működjön, hogy az iskolában ki tudják fizetni az energiaszámlát, hogy a pedagógusok megkapják a fizetést, és sorolhatnám tovább mindazokat a célokat, amelyeket egyébként nagyon helyesen, az önhibájukon kívüli hátrányos települések kategóriájában fölvállal a költségvetés. Csak nézhetjük, hogy az elmúlt években ezeknek a településeknek a száma bizony növekedett. Az ez évi költségvetés 9,7 milliárdja, ami erre a területre van, megint azt prognosztizálja, hogy növekedik ez az összeg, tehát várhatóan több település kerül nehéz helyzetbe.

Egyik képviselőtársunk azt mondta, hogy hol a csőd itt az önkormányzati szférában, hiszen néhány település kerül csődbe. Én, igen tisztelt képviselőtársaim, azt is csődnek értékelem, ha egy településen nem tudják kifizetni az energiaszámlát, vagy ha a különböző kötelezően ellátandó feladatok színvonalából visszavesznek, vagy a vállalt feladatokat leadják - ami ugyan nem kötelező feladat, de mondjuk egy művelődési háznak a működtetése olyan vállalt feladat vagy olyan vállalt feladatokat egészít ki, ami egy települési polgárnak igenis elemi joga, hogy azt elérhesse a kultúrán vagy a sporton vagy máson keresztül.

És ha még egy picit visszamegyünk a tavalyi költségvetés és az áthúzódó kötelezettségek tekintetében, akkor említsük csak meg itt - mert volt erről szó - a közművagyon kérdését. A Magyar Önkormányzatok Szövetsége 1996-ban ott ült a Pest Megyei Önkormányzat épületében és ott egyeztettek a szövetségek abban, hogy ne 40 százalék legyen, hanem kapják meg a törvényben előírt jogos vagyonukat a települések, mondjuk, a gázközmű esetében. Nem kapták meg a települések. Mi ennek az eredménye? Az az eredménye, hogy 50 milliárd forintot kellett ebben a költségvetésben tartalékolni arra, hogy a nagyon csúszott alkotmánybírósági határozat eredményeképpen az állam kötelezettséget tudjon vállalni ezen számlák kifizetésére, mert a privatizáció megtörtént. Ehhez nyilván törvényt kell majd alkotni, és bizonyos forrásokat mellérendelni, ennek ma 50 milliárdos fedezete van. Még nem tudjuk, hogy mennyi az annyi, tehát ezt még meg kell vizsgálni, fel kell mérni azt, hogy mennyi lesz, milyen terhek vannak a költségvetésen, mondjuk egy 50 milliárd forintos plusz, az önkormányzati szférának nyújtandó támogatás ott van rezerválva egy olyan feladatra, egy olyan kötelezettségre, amely bizony '95-ös vagy '96-os törvény alapján keletkezett. Nem is ez a lényeg, az a lényeg, hogy ezt a kötelezettséget most kell kifizetni.

Egyébként csak zárójelben említem meg, szintén a módosítókhoz tartozik és az önkormányzati szféra helyzetére vonatkozik, hogy a Magyar Önkormányzatok Szövetsége volt az, amely egyébként kardoskodott, hogy az Alkotmánybírósághoz kell fordulni. Senki más, mi voltunk egyedül - aztán kapcsolódtak többen, és az Alkotmánybíróság egy kicsit késve bizony ennek a költségvetésnek a terhére ítélte meg ezeket a kötelezettségeket.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt évi költségvetésben is benne volt a 2 vagy 3 százalékos létszámleépítés. Lamperth Mónika említette az önkormányzati szövetségek véleményét, itt van a kezemben, hogy ezzel a költségvetéssel kapcsolatban milyen módosításokat szeretnének elérni.

Egy picit többet szeretnének juttatni az önkormányzati szférának, de nekem kezemben van az elmúlt 8 év önkormányzati szövetségének a véleménye is, a tavalyi is, a tavalyelőtti is és az azelőtti is. És pontosan tudom azt, hogy ezeknél a vitáknál az érdekegyeztetés során bár Lamperth Mónika is nagyon önkormányzatpárti volt, és tudtunk kommunikálni ebben a kérdésben, de nem sikerült eredményt elérni.

És azért mondom ezt, mert talán végig tudtam tekinteni az elmúlt években azt a folyamatot, a legerősebben '95 után, a Bokros-csomag után elindult folyamatot, amivel a települési finanszírozás bizony nagyságrendekkel csökkent, reálértékében nagyon sokat veszített a korábbi finanszírozásból. Ez nem minden esetben volt rossz.

(16.30)

A szűkítések nem minden esetben tartalmaztak rossz felfogást. Egy biztos, a szférából az állam kivonult. Egyre jobban kiszolgáltatott helyzetbe kerültek az önkormányzatok, a másik oldalon pedig egyre jobban kerültek működési zavarokba, amikor is vagy tudtak forrást szerezni, vagy nem tudtak forrást szerezni.

A módosító indítványok előtt azért szerettem volna ezeket a dolgokat elmondani, mert a hitelesség kérdése egy politikus számára, azt gondolom, alapvető kérdés. Márpedig ebben a dologban az elmúlt években alkalmam volt végigtekinteni az egyes politikusok részéről megnyilvánult küszködéseket, erőlködéseket - de összességében nem a korábbi kormány számára mondom ezeket az elismeréseket - és sikertelen próbálkozásokat arra, hogy az az értékrendszer, amelyet az önkormányzatiság jelent Magyarországon, megmaradjon. Többször elmondtam, hogy a demokrácia egyik záloga az önkormányzat, az önkormányzatiság. Nem kell erről meggyőznöm képviselőtársaimat, s azt gondolom, az előző folyamatokról sem kell meggyőznöm, hiszen ezeket számok igazolják.

Amikor reggel Pokorni miniszter úr elkezdett a normatíva kérdésről beszélni, és annak kapcsán elkezdődött egy elég heves vita - amelynek egy része nagyon szimpatikus volt számomra, hiszen mindenki amellett kardoskodott, hogy az önkormányzatoknak adjunk és biztosítsunk forrásokat -, akkor még abban a reményben is lehettem volna, hogy itt valóban az önkormányzatok a lényeg, és nem az, hogy most a túloldalról esetleg hangosabban egy picit jobban meg lehet védeni az önkormányzatokat, mint kormányzati oldalról.

Kormánypárti képviselőként az általános vita során nagyon kemény kritikával illettem ezt az önkormányzati fejezetet. Ma sem sokat változott a véleményem. Nem az én feladatom az okokat kutatni, hogy mennyi jut és mire futja, hiszen az előbb csak a Postabank kapcsán 100 milliárdos nagyságrendekről volt szó, más elkötelezettségek vannak. Én csak a fejezeten belüli elkötelezettségre utaltam, arra az 50 milliárd forintra, amelyet ha megkapott volna az önkormányzati szféra mondjuk ebben az évben, akkor minden polgármester, azt gondolom, boldogan szaladgálta volna körül települését, és mondhatta volna: na végre, valami történt a települések finanszírozásában. Nem történt. Nem történt, és az elkötelezettség következtében az az érzésem, hogy ebben az évben nem is fog történni.

Viszont bízom abban, hogy ezek a szándékok, amelyek ennek a költségvetésnek a tervezése során megjelentek, erősíteni fogják a települési szférát a következő év, a 2000. év, a 2001. és a 2002. év költségvetésének tervezése során. Tudatában vagyok annak, hogy három hónap alatt erre nem volt mód, de nagyon szeretnék a költségvetés tervezésében is valamilyen formában véleményt nyilvánítani. S szeretném azt is, ha az önkormányzati érdekszövetségek megjelenhetnének a tervezés megfelelő stádiumában.

Azért is mondom ezt, mert ez is elhangzott Lamperth Mónika képviselőtársam részéről - akiről már többször elmondtam, hogy nagyon tisztelem, önkormányzatbarát politikusnak tartom -, de bizony az érdekegyeztetés kérdésében nem volt legitimitás ebben az évben. Október 18-án voltak a választások. Tudjuk azt, hogy a szövetségek elnökei polgármesterek. Tehát igazán legitim és ráérő polgármester nem akadt az önkormányzati érdekszövetségeknél. Utána történt egy érdekegyeztetés. Nekem is vannak kifogásaim ezzel kapcsolatban, és szeretném, ha a jövő évben ez nem így történne.

Az oktatási normatívába valóban belefér a pedagógusbér-emelés. Ezt, aki számolta, tudja. De nagyon jól tudjuk, hogy az önkormányzati finanszírozásnál más normatívák is vannak. Csak a településüzemeltetési normatívát emelném ki, amely csökken, és abból igazán a településüzemeltetést nem lehet ellátni. Ha összességében vesszük, akkor nem elegendő a normatívanövekmény az összbérfejlesztésre, illetve akkor elegendő, ha nem adunk bizonyos szféráknak béremelést, akkor elegendő lehet béremelésre, kiemelve a pedagógusokat.

De a polgármesterek és az önkormányzati szakemberek azt is tudják: nagyon nehéz megcsinálni azt, hogy egy szféra kap 16 százalékot, a másik meg semmit. Annál is inkább, mert a másik szférában a konyhai dolgozóktól kezdve az iskolamunkatársakon át a kulturális és szociális intézményben dolgozókig az ő fizetésük is szerepel benne, amelyek egyébként jóval alacsonyabb kategóriát jelentenek ma. Tehát itt egy 10-12 százalék nem jelent olyan nagy növekményt - ha ezt egyáltalán egy település finanszírozni tudja -, mint egy magasabb fizetésnél.

Tehát azt gondolom, és szükséges az - és erről győzött meg a mai vita is -, hogy az egész önkormányzati finanszírozást át kell tekinteni a következőkben, a normatív finanszírozást, mi van benne, mi nincs benne, végre egyszer el kell jutni oda, hogy milyen feladatok vannak a települési szférában, milyen kötelező feladatok vannak, és azokhoz milyen állami forrásokat tud a költségvetés biztosítani.

Csak zárójelben jegyzem meg, hogy az elmúlt négy évben nem történt meg ez a reform. Ezt jeleztem többször írásban is a politika irányában mint önkormányzati szövetségi elnök, de nem sikerült ezt a reformot megalkotni, annak tudatában sem, hogy 72 százalékos többsége volt akkor a parlamentnek. Tehát akkor még akár az önkormányzati törvényt is módosíthatta volna.

Szintén a hitelességre szeretnék utalni, nem megbántva senkit és nagyon örülve annak, hogyha az ellenzék soraiból az önkormányzatok mellett állnak ki a politikusok, mert számomra ez nagyon pozitív.

Térjünk át egy picit a három módosító indítványra, amelyeket a Magyar Demokrata Fórum a fideszes és kisgazda-képviselőtársakkal együtt nyújtott be. A célja ennek a három módosító indítványnak - s nem száz módosító indítványnak, mert nem lehet egy költségvetést szétbombázni pontosan egy szféra finanszírozásában, hogy abból aztán követhetetlen legyen a szándék - az volt, hogy a jelenlegi döntés-előkészítés stádiumánál többet, valamivel többet kapjon az önkormányzati szféra. Ez volt a lényeg. S hogy hová tegyük ezt a pici többletet, amelyet ha sikerül elérni, azt gondolom, sikeresnek tulajdoníthatjuk az elmúlt néhány hét és hónap erőfeszítéseit e tekintetben, ezt kellett eldönteni. Van olyan, amelynek nincs anyagi vonzata, s van olyan, amelynek van anyagi vonzata.

Az egyik ilyen, amelynek anyagi vonzata van, az a cél- és címzett támogatások keretének növelése. Hiszen tudjuk, hogy 48 milliárdos keretben nagyon sok elkötelezettség van. Nagyon helyes dolog ez egyébként, korábban is minél jobban arra inspirálták a településeket, hogy fejlesszenek. Mindenki tudja, hogy itt elsősorban a csatornafejlesztés, a szennyvízkezelés az, ami a legfontosabb ma a települések szempontjából, hiszen az ivóvízbázis-védelem egy prioritást élvező feladat. Ez elsősorban a céltámogatási keretbe tartozik. A céltámogatási keret növelését javasoljuk mintegy 10 milliárd forinttal, mert a 48 milliárdból csak 3,1 milliárd az, ami szabad, az, amiből indulhatnak az új beruházások.

Azért tartom ezt nagyon fontosnak, mert tulajdonképpen három és fél év van a következő önkormányzati ciklus végéig, amikor még valamit lehet csinálni. S egy-egy szennyvízprogram szennyvíztisztító teleppel, csatornázással legalább három évet igénybe vesz. Tehát most lehetne elindítani azokat a beruházásokat - akár egy pályázható pici céltámogatással is, amelyek jövőre, 2000-ben vagy 2001-ben folytatódva valóban egy jobb helyzetet teremtenek a települési szennyvíz és a csatorna tekintetében.

Nagyon fontos ez, nemcsak az ivóvízbázis-védelem szempontjából, hanem az EU-csatlakozási folyamat e stádiumában. Azt gondolom, ha nem is feltétel a közművesítettség megfelelő szintje, mégis fontos az, hogy ezeket a számadatokat, ezeket a statisztikákat le tudjuk tenni az asztalra, hogy hány településnél van ilyen és ilyen százalékban csatornázottság.

De ha azt mondom, ha ez a 10 milliárd forint bekerül a szférába, ez nem is igazán 10 milliárd a költségvetésnek, akkor nem állítok hamisat, hiszen a 10 milliárd forintból társadalombiztosítás, adó és egyéb tekintetében egy nagy csomó visszajön, egy 6-7 milliárd lehet az, amely nettóban jelentkezne költségvetési teherként. Ezért adta be a Magyar Demokrata Fórum képviselőtársaimmal együtt ezt a módosító indítványt. Nagyon szeretnénk, ha ezzel valóban nem a működést - a sok helyen még bizony nem átláthatatlan, de nehezen, sok beszélgetést és adott esetben módosítást is megérő működést -, hanem a fejlesztést támogatnánk, amelynek konkrét eredménye van.

A másik ilyen módosító indítvány az 1,9 százalék feloldása. Említettem az önkormányzati szféra helyzetét. Tudjuk azt, hogy kiéheztek az önkormányzatok. Tudjuk azt, hogy eladták a vagyont. Tudjuk azt, hogy az értékpapírokat értékesítették. Nem kell ezt megint ebben a körben mondanom. Tudjuk azt, hogy gyakorlatilag rá vannak szorulva az állami támogatásra, a normatívára, a személyi jövedelemadó visszaosztott hányadára. Ez azt jelenti, hogy ha zároljuk az 1,9 százalékot ebben a szférában, ami egyébként 8 milliárdos nagyságrendet jelent a költségvetésnek ahhoz a bizonyos 33 milliárdhoz, amely a gazdasági növekedés két alternatívában való prognosztizálását jelenti, ez 8 milliárd az önkormányzati szférában. Tudjuk azt, hogy az állami pénzek 1/12-enként érkeznek a településekhez, bizony ez a 8 milliárd, ha szétbontjuk a településekre, ez működési gondokat fog jelenteni.

Nincs szükség arra, hogy bizonyos települések pályázzanak e működési gondok miatt az önhibáján kívüli hátrányos keretre. Nincs szükség arra, hogy valóban az egyébként is alulfinanszírozott szféra bizonyos feladatokat elhagyjon, mert nagyon fontos állami feladatokat visz. Azt gondolom, ezt sem kell nagyon erősíteni.

Azt szeretnénk és azt kérjük a Magyar Demokrata Fórum részéről, hogy az 1,9 százalék pénzügytechnikailag vagy többletforrással - nem az én feladatom ezt megítélni - legyen feloldva az önkormányzati szférára való tekintettel úgy, hogy ne legyen működési zavar a településeken.

(16.40)

A harmadik dolog, ami nem kerül pénzbe: módosító indítványként benyújtva a bizottság és a kormány támogatását is élvezi, mégis el kell mondjam - mert ilyen források is vannak egy költségvetésben, csak kutatni kell utána -, ez pedig a lakásépítéshez szükséges források, a helyi lakásépítési programok forrásainak feltárása. Tudjuk azt, hogy a volt tanácsi lakásokat az önkormányzatok értékesítették, bizonyos lakásszámlákon zárolták ezeket az összegeket, egy részük elköltötte, egy részük még a törvény megalkotása előtt eladta áron alul a lakásokat - ez az ő dolguk -, mégis van több milliárd forint zárolva ma a települési szférában, ami túl sok ahhoz, hogy feleslegesen, hogy egy nemzeti lakásépítési program nélkül elköltsék a települések, ahhoz viszont túl kevés, hogy egy helyi lakásépítési programot indítsanak el, mert az árak olyanok, amilyenek, és ennek következtében a települési lakásgondokat megoldani ezekből a pénzekből nem lehet.

A Magyar Demokrata Fórum javaslatára szeretnénk szélesíteni a felhasználás körét, természetesen csak lakásépítési körben. Ez a pénz fiatalok, pályakezdők, rossz helyzetben lévők lakásproblémáinak megoldását segítse, de legyen lehetőség megteremteni egy terület infrastruktúráját hozzá, ahol majd lakások fognak épülni; legyen lehetőség szélesebben a felújítási programokban részt venni, hiszen lerobbant lakásállomány van a településeken; legyen lehetőség ebből a forrásból hiteleket adni fiatal pályakezdőknek, önkormányzati részt vállalni; és legyen lehetőség nemcsak hitelt, hanem önkormányzati támogatást is adni. Sőt, én még azt is fontosnak tartom, és benne van a módosító javaslatban, hogy az önkormányzat számára létező nyomortelepek - a szó szoros értelmében - felszámolásában is tudjon ez a pénzeszköz segíteni, hiszen rendkívül sok olyan település van, ahol ezek a nyomortelepek pénz hiányában nem számolhatók fel. Tehát ebből a pénzből meg lehetne oldani lakásproblémákat, és felszámolható lenne a nyomortelep, ahol ingatlan szabadul fel, és ez az ingatlan hasznosítható és becsorgatható a városi, települési költségvetésbe.

Egy olyan forrást szeretnék tehát a módosító indítvánnyal feltárni, ami van, létezik, csak szűk a keresztmetszet, és ez bővítené, jól kiegészítené azokat a korábbi döntéseket, amelyek az illetékcsökkenéssel vagy -kedvezménnyel lehetővé teszik a lakásvásárlást, lakásépítést, vagy a 400 ezer forintos adókedvezménnyel, a visszatérített áfakedvezménnyel, vagy akár azzal a 15,6 milliárddal, ami a költségvetésben újra benne van, hála istennek, mert végre újra bekerült - nem normatívaként, más formában - a költségvetésbe a lakásépítési támogatásoknak egy kerete, amit majd mindenféle szorzók alapján - a költségvetésben olvasható - próbálnak a településekhez eljuttatni. Azt gondolom, ez egy jó lehetőség arra, hogy ezzel kiegészítve átmenetileg, míg a nemzeti lakásépítési koncepció és program nincs kész és nem indul el, addig is lehessen a helyi lakásgondokon segíteni.

Tehát én úgy gondolok egy ilyen költségvetési vitát, hogy olyan módosító javaslatok benyújtására van szükség - és nem az én számomra, nem a Magyar Demokrata Fórum, nem a kormánykoalíció számára, hanem a közel 3200 település számára -, amelyek megoldásokat találnak és megoldásokat tárnak fel, forrásokat mobilizálnak, lehetőségeket szélesítenek és erősítenek egy településen ahhoz, hogy valóban működjenek az iskolák, a normatíva valóban elég legyen arra, amire szánják, hogy valóban működjenek a szociális intézmények, egészségügyi intézmények, és sorolhatnám tovább.

Tisztelt Képviselőtársaim! Remélem, gondolataimmal senkit nem bántottam meg, és remélem azt, hogy az önkormányzati szféra a következő években, ha sikerül ezekből a módosítókból realizálni vagy részben realizálni valamit, de a következő évben talán többet, több fog jutni, és nem lesznek olyan elkötelezettségek, amelyekre hivatkozva valóban szűkítik a települések mozgásterét. Mert maga az önkormányzatiság olyan érték, a demokrácia olyan értéke, amit ma egy politikus, akár ellenzéki, akár kormánypárti oldalon van, nem nélkülözhet, és csak is ilyen finanszírozási, korrekt feladat- és forrásmegosztási rendszeren keresztül tud tolerálni. Ehhez kérem képviselőtársaim támogatását. Köszönöm szépen. (Taps.)

Forrás: parlament.hu