DR. JÁRAI ZSIGMOND pénzügyminiszter: Tisztelt Ház! Igazán érdeklődéssel hallgatom az 1999. évi költségvetés vitáját. Engedjék meg, hogy miután többször megszólítottak, néhány észrevételt tegyek - bár megmondom őszintén, erre ma nem készültem, ugyanis szerdán vagyok megidézve a költségvetési bizottságba, ahol úgy gondoltam, hogy ki kell fejtenem a Postabank helyzetével kapcsolatos álláspontot és a Postabank veszteségeinek rendezésére vonatkozó kormányzati javaslatot. Ennek azért néhány elemét most megelőlegezném.

Az első kérdéskör, amiről hallom, hogy vitatkoznak, hogy mekkora a hiány, és miért éppen ekkora. A hiány igazából három részből tevődik össze: 144 milliárd forint céltartalékhiány, amely egyrészt a Postabank befektetéseinek túlértékeltségéből, jórészt az úgynevezett spanyol portfolio ötvenvalahány milliárd forintos értékének gyakorlatilag majdnem nullára való leértékeléséből származik; a másik része a céltartalékhiánynak a hitelállomány mögötti céltartalékhiány, ez a kettő együtt 144 milliárdot tesz ki; a hiány harmadik része 14 milliárd forint, a Postabank idei működési vesztesége. Így összesen 158 milliárd forint hiány halmozódott fel a Postabankban, amelyet 152 milliárd forintos tőkejuttatással kíván megoldani a kormányzat. Így 6 milliárd forinttal csökkenne a Postabank tőkéje, tehát röviden összefoglalva, még ez a struktúra alakult ki.

Hogy miért ekkora a hiány, és hogyan állapítottuk meg? Valóban négy könyvvizsgálat készült, illetve négy könyvvizsgáló dolgozott a Postabankon, ebből három készített most vizsgálatot az 1998 első félévi vagy az augusztusi, vagy az azt követő időszakban. A hivatalos könyvvizsgálója a Deloitte&Touche, amely most az év végéig fog átfogó véleményt adni a teljes portfolioról. A Deloitte&Touche alapvetően a Postabank befektetési állományát vizsgálta, és azt a céltartalékhiányt, amely a befektetések mögött van, a Deloitte&Touche állapította meg. Az Ernst&Young alapvetően a Postabank hitelállományát vizsgálta, és a hitelállomány mögött lévő céltartalékhiányt az Ernst&
Young állapította meg.

Olyan könyvvizsgálat még mindig nincs, amely a teljes postabanki portfoliót fogná át. A Deloitte&Touche-t kértük meg, hogy erősítse meg a vizsgálati módszereket és az elért hiányt. Valószínűleg az év végéig fog a Deloitte&
Touche egy átfogó értékelést adni. A 158 milliárd forintos hiányról még mindig azt kell mondanom, hogy egy előzetes hiány. Egyébként a Postabankkal megállapodás van arról - de erre majd visszatérek -, hogyha ennél több vagy kevesebb a hiány, akkor azt hogyan fogjuk elrendezni.

Hogyan alakult ki ez a hiány, ez a második kérdéskör. Bocsánat, összefoglalva az első kérdést, úgy gondolom, hogy lehet vitatkozni arról, hogy mekkora a hiány, ekkora vagy nem ekkora, mindenesetre ez jön ki a számokból, ez a könyvvizsgálók hivatalos jelentése. Természetesen szívesen adnék önöknek tájékoztatást arról, hogy milyen befektetések és milyen hitelek mögött van ez a céltartalékhiány, annál is inkább, mert néhány nagyon érdekes nevet valószínűleg önök is találnának köztük. Sajnos, a banktitok megsértése miatt ezt nem tehetem meg, de valószínűleg lesz még rá alkalom, amikor ki fognak derülni, hogy milyen vállalatokban és milyen befektetésekben halmozódott fel ez a hiány.

Magáról az összegről nem nagyon javasolnám, hogy vitatkozzunk, mert egyikőnk sem vizsgálta meg alaposan a portfoliót. Én megvizsgáltam a könyvvizsgálók jelentéseit, egyébként a költségvetési bizottságnak be fogom mutatni ezeket a jelentéseket. Ha önök úgy ítélik meg, hogy ezek a jelentések nem megalapozottak, akkor lehet róla vitatkozni, de nem vagyok ebben a helyzetben.

A másik kérdéskör, hogy hogyan alakult ki ez a hiány. Mint elmondtam, igazából a Postabank három tevékenységében. Az első és legfontosabb talán a befektetési tevékenysége. A Postabank olyan befektetésekbe fogott évek óta - és hosszú évek óta, valóban nemcsak az elmúlt négy évben, hanem gyakorlatilag fennállása óta -, amelyeknek semmi közük nincs a banki üzletághoz.

(15.40)

Ezek a befektetések persze exponenciálisan növekedtek az utóbbi időben, sőt 1998-ban különös mértékben megnőttek. A rossz hitelállományt többször befektetésekre próbálták átcserélni.

Van egy 8 millió dolláros hitel, amelyet a könyvvizsgálók és a rendőrök még ma is egyaránt keresnek Spanyolországban. Lehet, hogy ez is benne van a hiányban, lehet, hogy nem. Ha megtalálják, hogy hová ment a pénz - lehet, hogy meg fogják találni egyébként -, akkor lehet, hogy vissza lehet szedni belőle valamennyit - vannak sejtések. Még arról is vannak sejtések, hogy ezek a pénzek magyarországi vállalatoknál vannak, de egyelőre ezeket rendkívül nehéz bebizonyítani. Én tehát nem szívesen mennék ebbe bele.

Mindenesetre ezek döntő része álbefektetés: a híres spanyol portfolio, az úgynevezett üdülővásárlás; golfpályákat is vásárolt a Postabank. Ennek a hiteles története az, hogy egyszer a rossz hitelállományát kihelyezte a Dunaholdingba, ezt a rossz hitelállományt a Dunaholding vállalta, és a különböző leányvállalatai vállaltak erre készfizető kezességet, amiről mindenki tudta, hogy nyilvánvalóan nem fogják tudni kifizetni. Ezt az auditor többször valósnak fogadta el. Majd utána, amikor kiderült, hogy ezt nyilván nem lehet behajtani, akkor ezeket a rossz hiteleket elcserélték erre a bizonyos befektetési állományra.

Először úgy tűnt, hogy sikerült a csodát végrehajtani a Postabankban, és a nyilvánvalóan behajthatatlan hiteleket jó befektetésekre elcserélni. De azért később kiderült, hogy ezek a befektetések mégsem olyan jók. Főleg, amikor az is kiderült, hogy utána az a 8 millió dollár is eltűnt, amit azért adtak, hogy vegyék meg ezeket a bizonyos befektetéseket, amelyeket utána 50 millióra lehetett fölértékelni. Ez különösen nehézkessé tette a helyzetet, és különösen megnehezítette a portfolio értékelését a könyvvizsgálónak - mármint a Deloitte&Touche volt ebben az időszakban a könyvvizsgáló.

De nemcsak ezek a befektetések voltak, volt még nagyon sok más befektetése a Postabanknak. Kétségtelenül igaz, hogy ezek egy része korábbi hitelek befektetéssé történő konvertálásából alakult át, ugyanis amikor láthatóvá vált, hogy a hiteleket nem tudják visszafizetni, akkor a Postabank a hiteleit befektetésekké alakította át.

A portfolio második része olyan hitelekből áll, amelyeket az auditor véleménye szerint nem vagy csak részben fognak visszafizetni. Ezek egy nagy csomagja a telekommunikációhoz és a hírközléshez kapcsolódik; alapvetően egy hírközlési vállalathoz, amely állítólag létezik és működik, mindenesetre a hitelállományát, ami messze túllépi a törvényben engedélyezett postabanki nagy hitelállomány korlátját - azt hiszem, annak a négyszerese vagy ötszöröse -, ennek a társaságnak a hiteleit jelentős mértékben leértékelte a könyvvizsgáló. A hiteleket talán még nehezebb minősíteni, mint a befektetéseket, a hitelekről ugyanis nagyon nehéz megmondani, hogy az elkövetkező három, öt vagy tíz évben mennyit fognak visszafizetni.

Itt tehát általában azt a módszert követte az auditor, hogy megvizsgálta a legnagyobb adósokat. Nagyon kevés olyan adósa van egyébként a Postabanknak, akiről úgy ítélte meg az auditor, hogy valóban vissza fogja fizetni a hitelét. Többezer hitelből néhány tízes nagyságrendű az olyan, ami mögött elegendő céltartalék van vagy nem kellett céltartalékot képezni. Mindenesetre a nagyobbakat egyenként megvizsgálta, megnézte az adósok mérlegét, megnézte, hogy mekkora esélye van annak, hogy az adósok visszafizessék ezeket a hiteleket, és ennek az esélynek megfelelően képzett céltartalékot.

A harmadik csomagrész - mint mondtam, 14 milliárd forint - az idei működési veszteség. A Postabank befektetési vagy eszközoldalán, a kihelyezés oldalán olyan kihelyezések vannak, amelyek nem fizetnek kamatot, a forrásoldalán pedig olyan forrásai vannak - olyan betéteket gyűjt a Postabank -, amelyek után a piacinál magasabb kamatokat fizet, legalábbis kamatokat fizet. Nem beszélve arról, hogy nem volt megfelelően megszervezve a banküzem sem, a technológiai háttér sem volt elég erős, tehát folyamatos működési veszteségek halmozódtak föl.

A működési veszteség kategóriájában van elmosva a szponzorálási tevékenység költsége, a reklámozás és más efféle kiadások, amelyeket rendkívül nehéz megmondani, hogy egy normálisan működő bankban mekkora kiadással lehetne megoldani, ha nem olyanok kapták volna a megrendeléseket számos esetben, vagy nem olyanokat szponzoráltak volna számos esetben, akik a megfelelő értéknél kevesebb ellenszolgáltatást nyújtottak; akkor lehet, hogy ez a működési veszteség lényegesen kisebb lenne.

Miért halmozódott föl ez a veszteség és mikor? Valóban - mint említettem -, az elmúlt tíz év alatt halmozódott fel - ennek nagy része persze az utolsó néhány évben -, és a veszteség döntően 1998 első félévében vált világossá, legalábbis az 1998. évben. Valószínű - és ezt csak valószínűsíteni tudom, ezért kértük fel a Kormányzati Ellenőrzési Irodát egy vizsgálatra -, hogy törvénysértések hosszú sorozata során halmozódott föl ez a veszteségállomány. A törvénysértések között több esetben szerepelt a társasági törvény, a hitelintézeti törvény megsértése, a hitelezési szabályok, befektetési szabályok be nem tartása.

Az egy kérdés, hogy az auditort a Postabank vezetősége félrevezette vagy nem; azok a teljességi nyilatkozatok vagy nyilatkozatok, amelyeket a vezetőség tett a könyvvizsgálók felé, megfeleltek-e a valóságnak vagy nem. Nem gondolom, hogy ezeket az államigazgatásnak vagy az államapparátusnak kellene megállapítania, tehát az általunk valószínűsített vagy követett eljárási rend az, hogy ha föltárja a Kormányzati Ellenőrzési Iroda, hogy milyen esetleges törvénysértések történtek, akkor szeretnénk megtenni a szükséges feljelentéseket, utána a bíróság majd tisztázza, hogy kik azok, akik ezért felelősek, és milyen mértékű törvénysértések történtek. Ez a legnagyobb oka a hiány kialakulásának.

A másik a banktechnológia gyenge minősége és a bankgazdálkodás felelőtlensége. Többletköltségek, túlzott költségek voltak a Postabanknál, nem megfelelő volt a banktechnológia. Rendkívül nehéz megmondani, hogy ez milyen mértékű veszteséget vagy többletköltséget okozott. Mindenesetre az valószínűsíthető, hogy az új vezetőség a jövő évi működési költségeket 6 milliárd forinttal szeretné visszaszorítani. Ha jól emlékszem, folyó áron 30-ról 24 milliárd forintra kívánják csökkenteni a jövő évi működési költségeket, ez tehát azt jelenti, hogy körülbelül 30-40 százalékos költségcsökkentési lehetőség van a Postabankban, és ez még nem foglalja magában a technológia korszerűsítését. Ha be lehetne vezetni egy korszerű banktechnológiát, akkor valószínűleg még tovább csökkenthetők a működési költségek.

Hogy milyen mértékű korrupció volt a Postabankban, azt rendkívül nehéz megállapítani. Erről is úgy gondoljuk, hogy valószínűleg volt, mert magától nem halmozódnak föl ilyen veszteségek, és csak a menedzsment hibás döntéseiből vagy rossz információiból valószínűleg nem halmozódnak föl ilyen mértékű hiányok. Ezt szintén a következő vizsgálatoknak kell majd föltárni.

Még egy utolsó kérdéskör, hogy miért akarjuk 1998-ban megoldani ezt a hiányt. Azért akarjuk '98-ban megoldani, mert úgy gondoljuk, hogy nincs értelme az államháztartásban egy ekkora hiányt magunk előtt görgetni, ráadásul a hiánynak olyan természete van, amit az elmúlt években is tapasztalni lehetett, hogy minél később oldják meg, annál nagyobb lesz, hólabdaszerűen növekszik. Bármilyen túlzott működési költséget vagy rossz döntést bele lehet ebbe húzni, és azt lehet mondani, hogy ez tulajdonképpen a korábban képződött veszteségek későbbi felhalmozódása. Biztos, hogy voltak olyan veszteségek, amelyeket még a '92-es, '93-as vagy '94-es bankkonszolidációkban nem konszolidáltak a Postabankban. Az is biztos, hogy sokkal kisebb mértékűek voltak ezek a veszteségek, de mivel ezek állandóan benne voltak a bankban, a vezetőségnek állandó hivatkozási alapot jelentettek, hogy lám, itt vannak a veszteségek, nem konszolidálták őket, és tulajdonképpen nem nőnek, csak azok vannak benne.

Úgy gondoljuk, hogy ezt a problémát minél hamarabb meg kell oldani, mert annál jobb. Nem szabad és nem érdemes magunk előtt görgetni, és soha nem lesz tiszta képünk a Postabank működéséről.

Hogy miért a '98-as hiányon keresztül? Az államháztartási törvény így rendelkezik. A '93-as, '94-es bankkonszolidációk valóban a költségvetésen kívül történtek, az államháztartás hiányát növelték meg azokkal a kötvényekkel, amelyeket ekkor kibocsátottak. Ezután született ez az államháztartási törvény; éppen önök hozták, és éppen azért, hogy meg lehessen akadályozni az ilyen jellegű bankkonszolidációkat. Úgy gondolom egyébként, hogy ez egy jó törvény, bár bankokat - ha nagy összegű bankkonszolidációra kerülne sor - valóban lehetne konszolidálni a költségvetési hiányon kívül is. Nem gondolom egyébként, hogy a lényegen sokat változtatna. A külföldi értékelések egyértelműen pozitívak.

(15.50)

Mindenki tudta, hogy a korábbi kormány egyik legnagyobb sara a Postabank s a Postabank fölötti szemhunyás. Nehéz megmondani, hogy a Bankfelügyelet, a kormányzat, a Pénzügyminisztérium vagy ki volt az, aki efölött szemet hunyt, de a külföldiek szemében is nyilvánvaló volt, hogy ezt a problémát meg kell oldani, s hogy a magyar bankrendszernek ez a legnagyobb sara. Nem gondolom egyébként, hogy ez után nagyon sok ilyen jellegű probléma maradt volna fenn a bankrendszerben, bár valószínűleg vannak s lesznek még ezután is rossz hitelek, de nem ilyen tudatos félrevezetéssel és ilyen mértékű hitelállománnyal.

A költségvetésen keresztüli konszolidáció fogadtatása is pozitív volt, s az analitikusok azonnal azt mondták, hogy végre rendet tesz a magyar kormány. Ezt teljesen tudatosan úgy fogjuk kommunikálni, hogy a költségvetés hiánya 4 egész iksz százalék - amennyi lesz -, plusz a bankkonszolidáció, elsősorban a Postabank és az MFB esetében. Nem gondolom, hogy a Magyar Nemzeti Bank vagy a magyar állam hitelfelvételi feltételeiben bármilyen változást jelentene az ilyen jellegű konszolidáció, sőt még egyszer mondom, a visszhang egyértelműen pozitív, minden bankszakértő, elemző azt várta, hogy mikor fogják már végre konszolidálni a Postabankot, s mikor öntenek tiszta vizet a pohárba.

Úgy érzem, ez beleillik abba a politikába, hogy szeretnénk a bankrendszert átláthatóvá, világossá és tisztességessé tenni, s talán a Postabank és a Magyar Fejlesztési Bank az utolsó két nagy lépés ebbe az irányba.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban. - Bauer Tamás tapsol.)

Forrás: parlament.hu