DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az imént már említettem, megteheti a kormánykoalíció, hogy azt mondja, nem akarunk adni, mert nem szeretjük ezeket az intézeteket, s akkor nincs min vitatkoznunk. De az, hogy - mondjuk meg magyarul - összevissza beszélnek ebben az ügyben, azt jelzi, hogy rossz a lelkiismeretük. Sasvári képviselő úr olyan jelentésekre hivatkozik, amelyeket ő sem látott. Nem olvassa el a számvevőszéki jelentést, a Kormányzati Ellenőrzési Iroda jelentése még nincs kész. Természetesen mestere és tanítója, a miniszterelnök úr ugyanezt teszi nap mint nap, hivatkozik mindenfélére, bejelent mindenféle összegeket, kétszáz milliókat és mindenféle nyomozásokat, majd a bizonyítással természetesen ő is adós marad. Mondom, sok mindent lehet csinálni többségben, de legyünk tisztában azzal, hogy mindennek milyen morális következményei vannak.

(17.50)

Az pedig, hogy egy olyan intézettel szemben, mint a 56-os intézet, bírósági tevékenységre hivatkozik a magyar parlament kulturális bizottságának elnöke, azt gondolom, nem kíván sok kommentárt.

Legyünk őszinték: a kormány elfelejtette a Magyarok Világszövetségének a támogatását megnyomni úgy, ahogyan a hirdetett politikája alapján kellett volna, vagy szerette volna. Feltehetően a Magyarok Világszövetsége ezt rossz néven vette, megnézték a költségvetést, és találtak egy rokonszenves tételt a maguk számára, ahonnan el lehet vonni, és ezért benyújtottak egy módosító indítványt kormányjavaslatként Csúcs-Font-Mádi álnéven - mint ahogy az összes vagy majdnem az összes kormányjavaslat a költségvetés kapcsán így jelenik meg -, és ezért átcsoportosítják ennek a két intézetnek a pénzét, legalábbis az egyik javaslat szerint, a Magyarok Világszövetségéhez. Akkor ezt mondják, hogy elfelejtettük, valahonnan el akarunk venni pénzt, és nem kell ilyenfajta szöveggel, mindenféle visszaélésre megalapozatlanul hivatkozó szöveggel meg egyközpontú kutatással meg alternatív kutatási helyek megnevezésével hivatkozni.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu