DR. SZEKERES IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! A részletes vita szabályainak megfelelően a 20., 77., 390., 391., 394., 403., 474., 476. és 562. módosító javaslatokhoz szeretnék hozzászólni. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.) Elhangzott itt a teremben, hogy ez a költségvetés úgy készült, mint egy családi költségvetés. Az a történet, amelyet el szeretnék mondani, legalábbis azt fogja jelezni, hogy nem szeretnék ilyen családban gyermek lenni.

A múlt héten a költségvetési és pénzügyi bizottság ülésén a késő éjszakai órákban a folyosóról előkerült néhány módosító indítvány, amely a '98-as és a '99-es költségvetést alapjaiban érinti, több mint 200 milliárd forinttal, a nevezetes Postabank-ügy kapcsán. Ha egy családban így készül a költségvetés, vagy így zajlik az élet, akkor ott valami baj van, de még nagyobb baj van, ha egy Országgyűlésben egy költségvetés elkészítése során a késő éjszakai órákban, minden ismeret, előkészítés nélkül egy kijelölt bizottságban ilyen nagyságrendű módosító javaslatok fogalmazódnak meg. Akkor a Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetségének képviselői kivonultak a bizottság üléséről, mert alkalmatlannak tartották a helyet, a pillanatot és a módot ilyen súlyú ügy megtárgyalására.

Itt a vitában is szóba került, és egyszerűen csak Postabank-ügyként megnevezett és már politikai indulatokat is keltő felszólalásokban is megjelent ez a kérdés, ahelyett, hogy nyugodt és higgadt tárgyalása lenne. Elhangzott, és igazat mondott Nagyiványi Zoltán: másfél évvel ezelőtt ebben az Országgyűlésben elhangzott a mai kormánypártok oldaláról, hogy a bankkonszolidáció majd tízéves története vélhetőleg nem ér véget. Ezt mondtuk mi is, akkori kormánypártiak. Kevésbé vigasztal bennünket, hogy ugyanez előfordul Franciaországban és Japánban is, mert a bankkonszolidáció óriási terheket ró az adófizető állampolgárokra.

Az eddigi, több mint tízéves történet, akkori árakon számolva 450 milliárd forintjába került a költségvetésnek. Ez a mai árakon 1300 milliárd forintot jelent. Ez is jelzi, hogy mekkora összegről és milyen nagyságrendű problémáról van szó. Azonban az az összeg, amelyet egy mostani konszolidációs lépéssorozatra, ezen a késő éjszakai órán a költségvetési bizottságban benyújtottak, eltúlzott és megalapozatlan.

Emlékszem még arra is, hogy egyetértés volt a régi és az új kormánypártok között, hogy a Postabankot 1997 tavaszán rendezni kell, meg kell menteni, a betétesek miatt, és meg kell vizsgálni a veszteség kialakulásának az okát. Emlékszem még arra is, hogy az előző kormány pénzügyminisztere és kormánya kezdte el a rendezési folyamatot, ő hívta össze azt a közgyűlést, ahol később sor került az előző menedzsment leváltására. Arra is emlékszem, hogy ennek a nagyon komoly ügynek a kezelését ellenzéki oldalról, a mai ellenzék oldaláról egészen eddig a lépésig nem bírálta egyetlen ellenzéki párt sem.

Az ügy, pénzügyi hatásainak nagyságrendje miatt a Magyar Országgyűlésre tartozik. Ezt akkor önállóan kell előterjeszteni, megindokolni, bemutatva a kezelés különböző lehetőségeit és a mértékek indokait. Ilyen megoldást a szocialista képviselőcsoport támogatott volna, és ennek érdekében akár még a Házszabálytól való eltérést is támogatta volna; mert ez lett volna a módja annak, hogy az elkerülhetetlenül szükséges mértékre szorítsuk le az adófizetők terhelését.

Tisztelt Képviselőtársaim! A sajtóból ismert, hogy neves könyvvizsgáló cégek mérlegei, auditjai között lényeges eltérések vannak. Ennek okát tudni kellene. Az újságok szerint az eltéréseket néhány nagyobb ügy magyarázza. Ezeket viszont elvileg banktitok védi. A banktitok alól azonban az érintett cégek felmentést adhatnak a banknak. Valószínűleg ezek a felmentések részben megtörténtek, hiszen a sajtó rendszeresen foglalkozik egyes ügyekkel, és tiltakozást az érintettektől soha nem lehetett látni. Egyébként, ha nincs beleegyezés, ez beszerezhető, hiszen a cégek érdekében áll a tisztázás, ha hírbe hozták őket. De mivel semmi érdemi információval a Magyar Országgyűlés nem rendelkezik, föl kell tenni három kérdéscsoportot.

(14.50)

Az első: igaz-e, hogy egy telekommunikációs fejlesztést végrehajtó vállalatcsoportnál az auditori megítélések között tízmilliárdos, néhány tízmilliárdos különbség van a céltartalékképzést tekintve, miközben egy ilyen társaságnál nyilvánvalóan a pénzügyi zavar csak átmeneti és igen korlátozott lehet? Igaz-e, hogy erre az ügyletre vételi ajánlat vagy ajánlatok vannak a banknál?

A második kérdéscsoport: igaz-e, hogy a spanyol ingatlanügy és az általa kiváltott rossz követelésállomány miatti céltartalékképzés kétszeresen szerepel a céltartalék-képzési számításokban? Megnézte-e valaki az auditorok közül komolyan ezeket az ingatlanfejlesztéseket? Igaz-e, hogy az egyik auditor cég egy korábbi menetben ezeket a spanyol ingatlanfejlesztéseket már auditálta, s akkor jóval nagyobb értéket becsült?

A harmadik kérdéscsoport: az érintettek beleegyezését kérve - adott esetben a költségvetési bizottság zárt ülésére szólóan - kaphat-e a bizottság pontos képet a nagy céltartalékképzést kiváltó ügyekről, illetve a könyvvizsgálói véleményekről?

Ennek a három kérdéscsoportnak a megválaszolása nélkül mind a '98-as, mind a '99-es költségvetés ily mértékű módosítása, amely gyakorlatilag egy teljesen más költségvetést jelent, megalapozatlan és indokolatlan.

Tisztelt Képviselőtársaim! A sajtóban, a szakmai elemzésekben és az Országgyűlés eddigi vitájában egyértelmű volt, hogy a Postabank problémái már az alakulástól kezdődő teljes időszak alatt keletkeztek. Elhangzott itt is a Házban, hogy a bankot eleve 2 milliárd forinttal hozták létre, miközben egy ilyen méretű bank felépítéséhez legkevesebb 7-8 milliárdra lett volna szükség. A Postabank ügyfeleit ugyanúgy megrázta a kilencvenes évek eleji gazdasági váltás, mint, mondjuk, az akkori Magyar Hitel Bank ügyfeleit. Csak megjegyzem, hogy sokszor ez a két bank együtt finanszírozott cégeket, bár az örökletes gondok itt kétségkívül nem jelentkeztek. 1992 végére becslés szerint 15-16 milliárd forintot ért el az elmaradt konszolidációs szükséglet, ami 1998-ra - a kamatos kamatokat is figyelembe véve - 70 milliárd forintot jelent.

Az 1997-es tavaszi pánik a betétállomány csökkenéséhez vezetett, ami visszavetette a bankot, és nyilván megdrágította működését. Csak emlékeztetőül: 1995-ben a betétállomány változása plusz 32 milliárd forint, 1996-ban plusz 64 milliárd forint, 1997-ben mínusz 70 milliárd forint. A bankban kialakult helyzet okai így láthatóan nem egyszerűsíthetők le oly módon, ahogy ezt most politikai célokból a jelenlegi kormány és a kormánytöbbség teszi. A valóságos válaszokhoz mélyebb és komolyabb elemzésre lenne szükség.

A Postabank-probléma kezelésénél adódik egy összehasonlítás a Magyar Hitel Bankkal. Ezt egy későbbi vizsgálat során érdemes lenne részleteiben is elemezni, hiszen így a Postabank ügyét egy méreteiben hasonló bank történetéhez lehetne viszonyítani. Néhány, első megközelítésként adódó összehasonlítás: a Magyar Hitel Bank konszolidációjának mértéke 1992 és '96 között 120-140 milliárd forint; meghaladja a most javasolt Postabank-összeget. Ha ezeket az összegeket átszámítjuk, ez mai árfolyamon 250 milliárd forintot jelent.

A második: a Postabank mai vezetése szerint egy ilyen nagyságrendű összeget nem lehet jóhiszeműen elbokázni, hangzott el egy televízió-műsorban. Ha ez igaz, kérdés, hogy egy igazából ennél nagyobb összeg esetében miért nem jutott hasonló következtetésre 1996-ban Járai Zsigmond, a Magyar Hitel Bank akkori vezérigazgatója? Mit jelent a céltartalékképzés miatti veszteség? Azt gondolom, hogy ezt is kívánatos tisztázni, mert az Országgyűlés döntése szempontjából ez a kulcskérdés. Ez még nem a tényleges, hanem az auditálás szabályrendszeréből következően óvatosságból számított potenciális veszteség. Nyilván az, hogy ezt ne becsüljék alá, az auditor kemény felelőssége. A tapasztalatok szerint minden banknál a tulajdonosok és a menedzsment befolyásolhatják az auditorokat, nyilván azért, hogy minimalizálják a céltartalékigényt.

Akkor most fölteszem a kérdést: volt-e azonban e folyamatban valaki vagy valami, aki az állami szerepvállalás minimalizálására törekedett? Tehát arra, hogy szükségtelenül és az indokoltnál ne becsüljék rosszabbnak a bank helyzetét, ne kötelezzék magasabb céltartalékképzésre. Nem látszik ilyen, sőt, az utcán olyan hírek szállonganak, hogy cégeknek finoman szóltak: kérjenek átütemezést, a banki középvezetőknek is azt mondták, hogy most aztán mindent bele. Őrködött-e tehát valaki az adófizetők pénzén, vagy hagyni fogják a jövőben szétfolyni?

Jellemzően nem következik be ekkora tényleges veszteség, ha a banki követelés, behajtás majd jól működik. Csak hozzátenném: a gazdaság dinamikusan fejlődik, ami általában a hitelfelvevők, illetve a befektetések helyzetét is javítja. Ezért a céltartalékképzésre alapozott hatalmas hiány értékelését kellő fenntartással kell kezelni. De megismétlem a kérdést: mennyiben lesz érdekelt a Postabank új vezetése abban, hogy a követeléseket valóban behajtsa, és ezáltal csökkentse a veszteséget, a céltartalék felhasználását? Milyen következményekkel jár a túlkonszolidáció?

A korábbi konszolidációk tapasztalataiból tudjuk, hogy ilyenkor az állami bankok kevésbé törekednek a minősített kintlevőségek minél nagyobb arányú behajtására. Adott esetben a követelések eladását a realistán alacsonyabb árakon is felvállalják, sőt, új, gyenge, csak részben megtérülő hitelkihelyezéseket is el lehet fedni ezzel. A menedzsment is érdekelt a túlbecslésben, hiszen az ehhez viszonyított megtakarítás a menedzsment magas prémiumát igazolhatja, illetve elfedheti későbbi üzletek kudarcait. Vagyis a túlkonszolidálás effektív veszteséget jelent akár több tíz milliárdos nagyságrendben is. Másfelől így rendkívül olcsón lehet megvenni cégeket.

Talán ilyen szándékok munkálnak a mostani túlkonszolidációs javaslat mögött? Mivel költségvetési pénzekről van szó, azt gondolom, helyes, ha a parlamenti ellenőrzés lehetőségét az Országgyűlés - beleértve a kormánypárti képviselőket is - a támogatásáról biztosítja, mert ez nekik is garanciát jelent.

Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetési törvény módosításának előttünk fekvő módja, azt gondolom, nem helyénvaló. Tartalmi és formai szempontból pótköltségvetés lett volna kívánatos, akár a Házszabálytól való eltéréssel is. Méltatlan és példátlan, hogy 182 milliárd forintos hiánynövelési ügyet nem a kormány terjeszt elő megfelelő indokolással, a jogalkotási törvény előírásainak megfelelő hatásvizsgálattal, és elmarad az ÁSZ véleményének kikérése is; még egyszer ismétlem: 182 milliárd forintos ügyet nem a kormány, nem megfelelő hatásvizsgálattal és nem az ÁSZ ellenőrzésével, hanem egy késő éjszakai órán, egy bizottsági ülésen mintegy a folyosóról behozva a javaslatokat.

Az is nehezen érthető, hogy a formai szempontból az évtized legjobb költségvetésének minősített - idézem Járai Zsigmond pénzügyminiszter urat -, bár az előírtnál egy hónappal később beterjesztett előterjesztés miért nem gondol erre a közismert problémakörre, amit csak mértékeiben magyarázhatnak az új információk.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az alábbi, az elején említett módosító javaslatokban szereplő többletkiadások nincsenek indokolva. Először is azért, mert a Magyar Fejlesztési Bank 40 milliárdos tőketartalék-juttatását nem támasztja alá az üzleti terv, elvileg még a Postabank miatti veszteség pótlása sem feltétlenül szükséges, hiszen a befektetés nagy részét a Magyar Fejlesztési Bank már megkapta, de az azon felüli összeg, 10-15 milliárd forint végképp érthetetlen és megmagyarázhatatlan.

A második: a gázközművagyonügy nem 1998-as kifizetés, ezért érthetetlen a '98-as költségvetési kiadásként való kezelése.

(15.00)

Harmadszor - s ezt indokoltam korábban -, a Postabank tőketartalék-juttatásának mértéke túlzott. A hiány túlzott feltornázása 1998-ra az ország megítélése szempontjából veszélyes, és azt gondolom, hogy ezt nem szabad politikai szempontoknak alárendelni. Különösen veszélyes, ha '99-ben ismét magas hiány lesz, aminek azért megvannak az esélyei. A problémák kezelésére igenis lehet más technika is! A korábbi konszolidációk során másként kezelték a konszolidációs tételeket; jogosan abban az értelemben, hogy ténylegesen nem egy év terhéről van szó. Erre a ma hatályos államháztartási törvény formailag nem ad lehetőséget, ugyanakkor az új rendelkezés érvényessége óta a MÁV adósságrendezésénél az Országgyűlés már felmentést adott a szabály alkalmazása alól, így van precedens annak alkalmazására.

Másodszor: érthetetlen, hogy a privatizációs bevételekből képzett tartalékot, ha nem elégséges, az elfogyás évében miért nem az aktuális privatizációs bevételből vagy ennek hiányában a korábbi években ezek szerint túlzott mértékben adósságcsökkentésre könyvelt bevétel visszakönyvelésével rendezik. Ehhez a '98-as költségvetési évnek sem az indokolatlan privatizációs bevétel, sem a ráfordítás oldalán semmi köze nincsen.

Harmadszor: a bizonytalanul megítélhető veszteségeknél a garanciavállalás alkalmazása lehetővé teszi a csak feltétlenül szükséges költségvetési kiadás teljesítését. Előzetes becslés helyett tehát utólagos elszámolásról van szó. Emellett ily módon a teher több évre széthúzható.

Tisztelt Képviselőtársaim! A '98-as költségvetés módosítása elől elvileg nem zárkózhatunk el, erre módot ad az is, hogy az egyensúlyi helyzet az önkormányzatok nélküli államháztartásban pótköltségvetés nélkül is 100 milliárddal jobb, mint amit 1997 végén, annak idején mi terveztünk. Azonban ezt indokolatlanul, megalapozatlanul és ilyen súlyú ügyhöz képest információk és valós folyamatok áttekintése nélkül felelőtlenség lenne; s azt gondolom, hogy felelőtlenség lenne, ha ezt megszavaznák a kormánypárti képviselők.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu