KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Orosz képviselőtársam nagy ívű, több mint ötven perces hozzászólásának csak egy mozzanatára szeretnék visszatérni. Ő ugyanis - mint ahogy ma már többen a vitában - megemlékezett az 1995-ös módosító indítványunkról, amit Gaál Gyula képviselőtársammal nyújtottunk be akkor. Orosz képviselőtársam úgy szólt erről a módosító javaslatról, hogy tulajdonképpen a kormány fedőneve volt ez a javaslat, és párhuzamba állította, egy lapon emlegette a Csúcs-Mádi-Font-féle jelenlegi módosító indítványokkal.
Én szeretném felhívni a figyelmet, hogy jelentős eltérés van a két módosítóindítvány-csomagot benyújtó személyek között, hiszen akkor ez a módosító indítvány nem bírta a kormány támogatását - sajnálatos módon -, de később persze a kormány is ennek a jóságát, hatékonyságát elismerte. A másik pedig, ami megkülönbözteti a mostani módosítóindítvány-csomagot benyújtó képviselőktől az általunk benyújtott módosító javaslatokat - merthogy mi is nyújtottunk be a kormány kérésére és a kormány szándékának megfelelően, ez kétségtelen, de általában ismertük a módosító javaslatok tartalmát, és nagyon megnéztük azt, hogy mit vállalunk föl a kormány szándékából, és nyilvánvaló, hogy ami nem volt fölvállalható, azt nem vállaltuk föl, nem úgy, mint ahogy most a költségvetési bizottság kormánypárti tagjai fölvállalták azt a bizonyos nevezetes 77. és 92. módosítójavaslat-csomagot. Számomra kitűnt a bizottsági ülés kezdetén, hogy kevésbé ismerik ennek a hátterét és az indokolását, ennek ellenére ők fölvállalták. Most szerettem volna megragadni az alkalmat, hogy azt az árnyalatnyi különbséget megtegyem Orosz képviselőtársam felszólalása kapcsán, ami a különbséget mutatja a kétféle módosítójavaslat-csomag között.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés