MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Valóban nagyon jó munkakapcsolat alakult ki köztünk, amikor áttekintettük a módosításokat, azonban az a víziója, amelyet felvázolt előttünk - ne haragudjon, hogy ezt mondom, minden barátságom mellett -, nevetséges. Nevetséges, ugyanis azt a szokást vezette be a Ház már az elmúlt három év alatt, hogy az összes gyakorlatot és az összes várható kivonulást és bevonulást a határokon egy határozatban egy évre előre megadta. A honvédelmi tárca benyújtotta ez iránti igényét, és utána csak a rendkívüli igényeket kellett kielégíteni, ami évente körülbelül egy alkalom volt.

(10.20)

Nem fog megszakadni ebben a Ház, és a Ház mindig készséges volt ebben. De azért ne felejtsük el, hogy a NATO-felvétel kritériumai között előkelő helyen van a civil kontroll, és a civil kontroll elsődleges letéteményese ez a Ház. Ez a Ház! Lehet, hogy ez a Ház átengedi bizonyos jogköreit a civil kontroll másik letéteményesének, de ha az fenntartja, akkor éppen ezt a kritériumot erősíti. Szó sincs erről! Szó sincs arról, hogy hátráltatná ezt! Kialakult gyakorlata van ennek. Előrelátó, megfontoltabb munkát igényel mind a Honvédelmi Minisztériumtól, mind pedig az egész kormánytól.

Köszönöm. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu