DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Abbéli meggyőződésemet szeretném nagyon röviden kifejteni, mely szerint az öt párt között létrejött és tegnap aláírt megállapodás alapja éppenséggel nem a bizalom volt, hanem az egészséges bizalmatlanság a mindenkori kormány működése iránt, hiszen ez a módosító javaslat arról szól, hogy a kormány az előrelátható csapatmozgásokat minden év elején bejelenti az Országgyűlés honvédelmi bizottságának, ahonnan természetesen akadálytalanul a plénum elé kerülhet bármely, bárki által vitatott kérdés. Az előre nem látható, ad hoc felmerülő csapatmozgási igényeket pedig haladéktalanul úgynevezett jelentésben - a Házszabályban szabályozott formában - az Országgyűlés plénumának kell bejelentenie, ahol erről vitát kell folytatni és dönteni kell. Éppenséggel a bizalmatlanság igen egészséges és igen helyénvaló, parlamenti demokráciákban egyenesen üdvös megnyilvánulása tükröződik az ötpárti megállapodásban. Úgy gondolom, hogy az ország és az Országgyűlés működőképessége iránti felelősség tükröződött ebben a megállapodásban, és ez csorbul most.
Tisztelt Országgyűlés! Nem akarok jóslásokba bocsátkozni, de ismerve a parlament működési rendjét, a Házszabályt, és előre látva azt a döntési igényt, amely a hatályos alkotmány hatályában való fenntartását jelenti ebben a körben, félő, ha az Országgyűlés éjjel-nappal ülésezik, munkáját akkor is kizárólag a NATO-val összefüggő kérdések fogják kitenni. Ekkor pedig semmilyen lehetősége és módja nem fog maradni az Országgyűlésnek, hogy az ország előtt álló más, nagyon fontos feladatokkal foglalkozzon. Ez gyakorlatilag egyfajta alkotmányos blokádhoz vezethet, tisztelt Országgyűlés (Közbeszólás az MSZP soraiból: Ugyan már!), amelyet nagyon jó volna elkerülni. Remélem, hogy ilyen cél nem vezeti az igen tisztelt ellenzéket, de ennek veszélyére kötelességemnek éreztem a figyelmet felhívni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés