KÁDAS MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Szeretnék visszatérni két korábbi képviselői felszólalásra; az egyik Szabó Sándorné képviselőtársamé, a másik pedig Takács Imréé.

Tudniillik alapvetően Szabó Sándorné képviselőtársam idézte az alkotmánynak azt a részét, amely a gyermeki jogok közt említi az egészséges testi, fizikai, szellemi fejlődéshez való gyermeki és egyébként is állampolgári jogát. Ez helyesen így is van. Az alkotmány nem szabályozza, hogy az állam ezt milyen eszközökkel teszi meg. A Fidesz-Magyar Polgári Párt és a mai kormány minden családnak odaadja ezt a családi pótlékot, még ha másként is nevezi 6-7 éves kortól ezt a bizonyos juttatást, tehát nem veszi el az összeget akkor sem, ha egyébként a gyermek nem jár iskolába, hiszen a kormánynak ezzel el kell számolnia minden gyerekre vonatkozóan. Ez az összeg nem vész el a család számára, csak legfeljebb nem kapja meg a szülő ezt az összeget, az a szülő, aki megszegte egy lényeges szülői kötelezettségét, és nem tartja be a törvényt, a gyermekét időben nem íratta be az iskolába. Azt gondolom, hogy ilyen értelemben az államnak meg kell védenie az ilyen szülőtől is a gyermeket.

A másik pedig: Takács Imre úr hozzászólása. A képi megformálása is nagyon tetszett egyébként, az, hogy fel kell kelteni a tenger iránti vágyat a gyermekkorban, vagy bárkiben, akit rá akarunk venni a hajóépítésre. Egyetértek, csak ezt nehéz megtenni a sivatag közepén. Nyilván legalább a tengerparton kell elhelyezkedni annak, akinek ezt a vágyát fel akarjuk kelteni. Tehát azt gondolom, iskolába kell járni ahhoz, hogy ezt a vágyat fel tudjuk kelteni a gyermekekben és esetleg a későbbi szülőkben.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu