KÓSA LAJOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselők! Amikor azt mondom, hogy "mi, képviselők", akkor, őszintén szólva, nem csak az ellenzéki képviselőkre gondolok. Tudom, önöknek meghökkentő lehet, hogy más is ül a parlamentben. De amikor végig azt mondtam, hogy "mi, parlamenti képviselők", akkor én, Isten bizony, minden parlamenti képviselőre gondoltam: önökre, a kormánypártra, az ellenzékre, mindenkire. Éppen ezért az, hogy az önök együttműködését kérem, a mi együttműködésünket, az a tisztelt Házhoz szól, nem csak a Szocialista Párthoz, természetesen a Szocialista Pártot is beleértem, ezért Farkas Imre utóbbi megjegyzése egyáltalán nem helytálló.

Szeretném mondani, hogy nem tudok az olyan kekeckedéssel mit kezdeni, ha azt mondja Simon József, hogy nem elég radikálisan mást tenni, jobbat kell tenni, mert lehet a szőrszálat hasogatni, és az biztosan nagyon didaktikus, dialektikus, meg nem tudom, micsoda lesz, de az biztos, hogy nem lesz előrevezető. Én is megpróbáltam tartózkodni ettől, pedig higgyék el, van a tarsolyomban egy-két szójáték, amelyek adott esetben vidámságra adhatnak okot.

Ami válaszom érdemi része, az a következő - ez elsősorban azokra a felvetésekre vonatkozik, amelyeket Béki Gabriella fogalmazott meg a leginkább -: valóban azt gondolom, hogy a társadalomban valamilyen módon meg kell próbálni érvényesíteni azt az elvet, hogy az emberek, akikkel együtt élünk a társadalomban, valamilyen módon mégis felelősek a saját sorsukért.

(19.20)

Az mégiscsak valamilyen módon a szülő döntése, hogy nem járatja a gyerekét iskolába, és ennek a döntésnek kell hogy mögé álljon valami hús-vér ember, kell hogy felelősséget viseljen. Az a fajta totális felelőtlenség állapota, ami eddig Magyarországon elsősorban a szociális területeken megvalósult, egyszerűen nem követhető. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Nem követhető, mert látjuk, hogy nem eredményes, nem visszaszorul a szegénység, hanem terjed az országban. Ha mi nem jól ragadjuk meg ezt a problémát... - minden megoldás érdekel minket, de hogy el kell gondolkodni ennek az elvnek az érvényesítésén, az szerintem nem is vitakérdés.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu