DR. GYIMESI JÓZSEF, az alkotmány- és igazságügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az alkotmányügyi és igazságügyi bizottság 1998. november 25-én megtartott ülésén megtárgyalta az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal egyes feladatairól szóló T/458. számú törvényjavaslatot, és azt az ajánlást fogalmazta meg határozatával, hogy a tisztelt Ház a törvényjavaslat általános vitáját folytassa le, mert a törvényjavaslat általános vitára alkalmas.
A bizottság meghallgatta a kormány képviseletében a Pénzügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium előadóját, valamint az adatvédelmi biztos urat is. A bizottság többségi véleményt megfogalmazó képviselői, és végül is a bizottság többségi határozatával úgy foglalt állást - és ez tartozik az általános vita körébe -, hogy a törvényre szükség van, mert - miként ezt most a Pénzügyminisztérium államtitkárának előterjesztésében hallottuk - a feketegazdaság elleni küzdelemben az adóra és járulékra elkövetett bűncselekmények felderítése érdekében hathatósabb intézkedésekre van szükség, és szükséges az APEH nyomozati jogkörrel való felruházása is, kellő törvényi garanciák mellett.
Szükséges ismertetni a többségi véleményt megfogalmazó képviselők által megfogalmazott aggályokat is, azonban képviselőtársaim a bizottságban kifejezésre juttatták azon álláspontjukat, hogy módosító javaslatokkal a felmerült aggályokat eloszlathatónak tartják. És úgy tűnik, az adatvédelmi biztos korábban kifejtett álláspontja is a már egyébként benyújtott módosító javaslatok során megváltozott, tehát kevésbé... - üdvözli a benyújtott módosító javaslatokat. Ezek elemzése természetesen a törvényjavaslat tárgyalásának egy későbbi szakaszában történik meg.
Végezetül, nem írja elő a Házszabály, de szükséges arra is hivatkoznom, hogy az alkotmányügyi és igazságügyi bizottság 17 igen és 12 nem szavazattal hozta meg ajánlását. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti képviselők soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés