DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a nemzetbiztonsági bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A nemzetbiztonsági bizottság is megtárgyalta a T/458. számú törvényjavaslatot, annak rá vonatkozó részeit. Tulajdonképpen két menetben tárgyalt a bizottság, először az általános kérdésekről volt szó, és e tekintetben döntést is hozott a bizottság, majd a későbbiek során meghallgatta az adatvédelmi biztost. Tulajdonképpen a bizottság tagjai között nem volt vita abban, hogy egyrészt szükséges a költségvetési bevételek biztosítása, másrészt pedig szükséges a hatékonyabb fellépés az úgynevezett adócsalókkal szemben, és talán abban sem, hogy a szervezett bűnözés elleni küzdelemben speciális eszközök szükségesek a hatékonyabb fellépés érdekében. Ma valamennyi modern jogrendszerben egyébként megtalálhatók ezek az eszközök, az imént hallottunk is rá példákat.
A bizottság tagjai az előterjesztést abból a szempontból vizsgálták, hogy egyrészt megfelel-e a hatályos jogszabályi rendelkezéseknek, másrészt megtalálhatók-e benne azok a garanciális szabályok, amelyek szükségesek, valamint szintén vizsgálták azt, hogy elegendő idő áll-e rendelkezésre a hatálybalépést illetően.
A bizottság tagjainak többsége úgy látta - a kormány expozéjában elhangzottakhoz hasonlóan -, hogy az a technika, amelyet az előző parlament is alkalmazott, amely a '95. évi C. törvényben foglaltak szerint beemeli úgymond ebbe a törvénybe azokat az eszközöket, amelyek ezt a speciális többletet biztosítják ennek a szervezetnek, ez megfelel a hatályos törvényeknek. A garanciális szabályok is fennállnak, hiszen arról van szó, hogy ugyanúgy fennáll az ügyészi felügyelet, illetve adott estben a titkosszolgálati eszközöknél a bírói kontroll is.
A hatálybalépés valóban aggályos, de úgy tudom, hogy e tekintetben módosító indítványok kerültek benyújtásra, tehát az időkorlát nem annyira szoros, mint amennyire ez ott még látszott. Összességében tehát a bizottság többségi véleménye az volt, hogy ez a törvénytervezet alkalmas arra, hogy a parlament az általános vitát lefolytassa, és módosító indítványokkal a felmerült aggályok reparálhatók.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés