JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Perlaki képviselő úr elég hosszasan ecsetelte a belügyminisztériumi fejezettel kapcsolatos észrevételeit, véleményét, az általános indokolásban elhangzott dolgokat, és nagyon részletesen minősítette a '94-98 közötti időszakot. Úgy gondolom, ez nem a részletes vitához tartozó kérdéskör volt. Áder házelnök úr felhívta a tisztelt Ház figyelmét, hogy a vita e szakaszában már csak a módosító javaslatokhoz, illetve a módosító javaslatok által érintett részhez lehet hozzászólni. Éppen ezért néhány dologgal kellene és lehetne vitatkozni, amit Perlaki úr elmondott, de a két perc erre nem ad lehetőséget, és úgy gondolom, hosszan pedig talán nem érdemes a részletes vitát tovább vinni ebbe az irányba.

Ennek ellenére meg kell jegyezni, a Perlaki úr által elmondott nagyon sok dolog nem felel meg a valóságnak. Néhány olyan kérdést úgy ítél meg, ami nagyon egyoldalú megítélés. Például a '97-98. évben a költségvetés már reálértékben biztosította a rendvédelmi szerveknél a költségvetési támogatást. A rendőrségnél nagyon lényeges dolog, hogy '97-ben megállt a nagy fluktuáció. A rendőrségi létszámok, ha megnézi képviselő úr a költségvetési javaslatot, akkor látszik, hogy a megyei kapitányságok szinte teljes mértékben fel vannak töltve. Tehát nem igazak azok a tények, amelyekre sommásan megállapítást tett képviselő úr. Nagyon sok tűzoltólaktanya épült, rendőrségi épület készült. Nagyon sok mindennel lehetett volna vitatkozni, amit ön elmondott.

A két percem letelt, és így nem folytatom, mert úgy gondolom, az időt inkább arra kell hagyni, hogy milyen módosító indítványokkal próbáljuk a belügyminisztériumi fejezetnek a költségvetési javaslatait jobbítani. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

(18.00)

Forrás: parlament.hu