KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Azt kellene mondanom, hogy kétszer kétperces lesz, lesz az elején két perc és utána is, így huszonkettő. (Derültség az MSZP soraiban.) De nem, igyekszem egy kicsit rövidre fogni, éppen azért, hogy minél többen megszólalhassunk ebben a vitában.

Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én a törvényjavaslathoz benyújtott módosítások közül ahhoz a részhez szeretnék hozzáfűzni néhány mondatot, amely más törvények módosítására vonatkozik, jelesül az 1998., tehát a mostani esztendő költségvetési törvényének módosítására. Azt hiszem, az nem egy szokásos gyakorlat, hogy a következő esztendő költségvetési törvényében az éppen aktuális esztendő költségvetését közel - vagy valamivel több is mint - 200 milliárd forinttal módosítják. Azt gondolom, ez mindenképpen igényli azt, hogy a részletes vita során erről beszélgessünk.

Már elhangzott a frakciók részéről az, hogy ennek az indokát nem kaptuk meg a bizottsági üléseken. A pénzügyminiszter úr a parlament egyik nem olyan régi ülésén egy kérdésre adott válaszként némi indoklást adott. Azonban akkor, amikor csak a mai napon mintegy két-két és fél órás vita zajlott a nyugdíjakat érintő módosítás, törvénykezési szándék 55 milliárdos összegéről, mondván, hogy nem lehet előteremteni ezt az 55 milliárdot, és ezért kell a nyugdíjtörvényt módosítani, ezért kell a nyugdíjasoktól 55 milliárdot elvenni, hiszen nincs ennyi forrás a költségvetésben, tehát akkor, mikor egy 55 milliárdos összegről most már nagyon régóta beszélünk, és ez az összeg hárommillió embernek a nyugdíját, mégpedig talán mondhatjuk nyugodtan, hogy a legkiszolgáltatottabb, a kisgyermekekhez hasonlóan pénzügyi értelemben kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek finanszírozásáról, pénzügyi ellátásáról van szó, tehát ha hárommillió ember helyzetéről vitatkozunk 55 milliárd forint - ami hatalmas összeg - kapcsán, akkor a több mint 200 milliárd forintos költségvetési módosításról, azt hiszem, érdemben kellene beszélni a Ház előtt.

Miért mondom ezt? Nemcsak az összege miatt, nemcsak a nyugdíjjal való összevetés miatt, szeretném hangsúlyozni, hogy ezen túl is nagyon sok kérdést nyit ez fel. Az egyik, ami az elmúlt időszakban kormányzati oldalról nagy hangsúlyt kapott, ez az a rettenetes örökség, amit át kell venni és amit kezelni kell. Nem akarom vitatni azt, hogy a többszörös pénzügyi tranzakciók után is mondhatjuk, hogy pénzintézeteink közül most éppen a Postabank, illetve a Magyar Fejlesztési Bank olyan helyzetben van, ami igényel állami beavatkozást. De nem szívesen fogadom el azt, ha ebből első rendben politikai és nem szakmai vitát rendezünk. Miért? Mert akkor elénk lehetne hozni az 1994. esztendőt, amikor az Antall-Boross-kormányzat után az új kormány megkapta a feladatokat, és - a cipész maradjon a kaptafánál, csak a mi tárcánkat említem - a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium területén a Magyar Államvasutak felhalmozott adósságállománya 440 milliárd forint volt. Megismétlem, hátha a Ház nem jól hallotta: 440 milliárd forint volt. Ebből közvetlen pénzügyi rendezést igényelt 105 milliárd forint, amit az 1994. évi költségvetést követően, tehát az 1995. évi új, induló költségvetésben a költségvetés elején rendezni is kellett. Ez volt a Magyar Államvasutak pénzügyi szanálása.

Mi mégsem mondtuk azt a 440 milliárdnál sem, hogy azt a hatalmas szemetet, amit az elődeink összehordtak, az első demokratikus parlament képviselői, kormánya és a többi, azt nekünk kell eltakarítani. Úgy ítéltük meg, hogy vannak gazdasági folyamatok, sokszor elhibázott gazdasági folyamatok és döntések, amelyeket igenis időről időre, ciklusról ciklusra az új kormányzatnak rendeznie kell. Épp azért, mert az elődje talán nem mindenben járt el körültekintően, talán nem minden feladatot oldott meg a legjobban. De nem vitattuk, és nem mentünk le az alpári véleménynyilvánításnak erre a szintjére, és azt hiszem, hogy nem tettük meg a Magyar Államvasutaknál - és mondom, csak a mi tárcánkról beszélek, és nem említem azt a sok területet, amit még nyugodtan lehetne említeni -, az azért volt, mert politikailag sem értettünk volna azzal a kijelentéssel egyet, hogy az kizárólag az előttünk lévő négy esztendő terméke.

Azt gondolom, aki például ismeri a Postabank történetét és nyomon követte 1989 óta, az tudja, hogy a Postabanknál felhalmozódott és most az állami segítségnyújtásra, rendezésre szoruló hiányok sem csak az elmúlt négy esztendő problémája, megalakításától kezdve folyamatosan került a cégbe olyan portfolió, folyamatosan történt olyan hitelkihelyezés és hitelnyújtás és folyamatosan bánt a bankkal a politika és a bank a politikával kölcsönösen olyan módon egymással, hogy ennek ez lett a következménye. Azt hiszem, erről beszélni kellene szakmai értelemben is, és 1989-től kell nyitni a folyamatot, úgy, ahogy ezt egyébként már több képviselő is megpróbálta előttünk tárgyalni.

(Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

A másik kérdéskör a Magyar Fejlesztési Bank tőketartalék-juttatásának kérdése, ami szinte eltörpül a Postabank kérdése mellett, pedig közel egyharmados összegről van szó, 40 milliárd forintról, és szinte szót sem érdemelt ebben a Házban, hogy pontosan milyen részletekből adódik össze ez a 40 milliárd forint, pedig ez közel annyi, mint amennyit lehetetlen megadnunk a nyugdíjasoknak. Erre persze lehet azt mondani, hogy az 1998. költségvetési évben akarjuk rendezni és így csak a hiányt növeljük, de azt hiszem, hogy aki a pénzügyi reálfolyamatokat nyomon követi és ismeri, az természetesen tudja, hogy ezt az összeget is bizonyos értelemben ki kell fizetnünk, tehát szó nincs arról, hogy mivel ezt a '98. esztendő költségvetésébe illesztjük most be, gyakorlatilag egy pótköltségvetést belopva az 1999. évi költségvetési tárgyalásba és előterjesztésbe, akkor ezt nem 1999-ben, 2000-ben, 2001-ben és 2002-ben kell majd kifizetni. Természetesen ez előttünk álló és rendezendő, általános értelemben tehát kifizetendő kiadás lesz.

(A jegyzői széket Herényi Károly foglalja el.)

Hasonló módon kevés szó esett az ÁPV Rt. tartalékának feltöltéséről, a gázközművagyon céljára történő fedezet biztosításáról. Nem azért, mintha nem tudnánk, hogy ezzel a kötelezettséggel számolni kell a kormánynak és ezt a feladatot el kell végezni, és nem értenénk egyet azzal, hogy ezt a fedezetet, tartalékot kell képezni erre a rendkívüli kiadásra, nem azért citálom ide, de azt hiszem, hogy itt is indokolt lenne, egy 50 milliárdos tételnél, a részletesebb és pontosabb előtárása annak, hogy ez valóban 50 milliárdos nagyságrendű és nem 35 vagy, mondjuk, 28. A kerek számból, a tízmilliárdos kerekítésből azért érzékelhető, hogy akkor, amikor, mondjuk, éppen a budapesti metró vonatkozásában 2,8 milliárd forintot nem tudunk a jövő esztendő költségvetéséből biztosítani, akkor itt 50, 40 és 130 milliárdos számokkal dobálózunk tulajdonképpen némi szóbeli előterjesztés mentén.

(17.00)

Ezt igényelném, és azt a gyakorlatot nem tartom elfogadhatónak, hogy nincs indoklás, és igényelném azt a részletes indoklást, amely tartalmazza, hogy miért 50 milliárd, és miért 132 milliárd, illetve miért 40 milliárd az egyes előirányzat.

Teszem ezt annál is inkább, mert az idei esztendőre vonatkozó költségvetési törvény módosításában van olyan módosítás, amellyel szakmailag természetesen egyetértek, bár ehhez is szeretnék megjegyzést fűzni. Ez pedig a vízügyi ágazatnál, a vízkár-elhárítási művek fenntartása előirányzat-csoportnak 2,9 milliárdra történő emelése. Ez jó, és nyilvánvalóan azt a célt szolgálja, hogy az idei árvíz okozta károk rendezésére forrást biztosítson a közlekedési, hírközlési és vízügyi tárca számára. Azonban problémásnak tartom, hogy ez az összeg messze elmarad attól, amit a legszerényebb becsléssel is az okozott károk vonatkozásában megállapíthattunk. Szeretnék utalni arra, hogy maga a miniszterelnök úr 20-30 milliárdos azonnali támogatásról beszélt, amikor a helyszínen járt, amikor a szakemberekkel találkozott, amikor közvetlenül volt élménye abban, hogy milyen károkat okozott az árvíz, és milyen legfontosabb intézkedéseket kell tenni a védművekben okozott károk helyreállítása és a további védekezés biztosítása érdekében. Úgy érzem, hogy itt a 2,9 milliárdot elég szűkmarkúnak tekinthetjük. Remélem, hogy azért ez az előirányzat jelentősen tud még a módosítások során emelkedni.

Szeretném még egy vonatkozásban ezt a pontot górcső alá venni. Többször elhangzott, hogy az árvízvédekezésre, az árvízi feladatokra a kormány a jövő esztendőben többet kíván adni, mint ami ebben az esztendőben volt forrásként biztosítva. Szeretném elmondani, hogy ezen rendkívüli módosított előirányzat nélkül is fordított a helyzet. Ha ezt nem számolom bele az 1998. évi előirányzatokba, akkor is fordítva áll a helyzet. A vízügyi és árvízvédelmi intézmények összes kiadása az idei költségvetésben a várható teljesítés szintjén 13,2 milliárd, a jövő évi költségvetésben pedig 10,1 milliárd van tervezve. Ez 3,1 milliárddal kevesebb, tehát számszerűleg is kevesebb, nemhogy reálértékben, és nemhogy több lenne. Azt gondolom, hogy ez nem azzal azonos, mint amit - mind szándék szintjén, mind pedig a törvényhozás szintén - a pénzügyminiszter úr vagy a miniszterelnök úr bejelentett mind az ország közvéleménye előtt, mind pedig a parlament egyes vitanapjain. Azt gondolom, hogy például egyedül csak a fenntartási feladatokat figyelembe véve a most említett előirányzat, amely gyakorlatilag 3 milliárd forintot biztosít a vízkárelhárítási művek fenntartásra, több mint kétszerese annak, mint amit a jövő évre, egész esztendőre a kormány akar biztosítani; 1,4 milliárd ugyanis az, amit a jövő esztendő e feladatára akar a kormány biztosítani.

Még egyszer szeretném kérni a kormányt, hogy azt a módosító indítványt, amely az 1998. évi, tehát az idei költségvetés módosítását tartalmazza, becsempészve a jövő évi költségvetési törvénybe - legalább ha már ezt a formáját választotta a pénzügyi tárca és nem pedig a pótköltségvetés formáját -, legalább részletes indoklással el kellett volna látnia. Normális körülmények között - erre hadd hozzam ide akár az 1994-es kormányváltás időszakát is - az ilyen pótköltségvetési kényszert valóban pótköltségvetéssel szokta elrendezni kormány. Ennek nemcsak technikai, formai oka van, hanem azért is, mert egy pótköltségvetés esetén ezt a például közel 220 milliárdos módosítást általánosan és részletesen kellett volna indokolni, ezt alá kellett volna támasztani, ezt valamennyi bizottságnak meg kellett volna tudni tárgyalnia, egyeztetnünk kellett volna, véleményt kérni, méghozzá adott területen a szakmáktól is, nem pedig ilyen módon egyetlen pontban, egyetlen módosításként belopni elénk.

Nem tudom, képviselőtársaim, hogy amikor a részletes vitában majd a fejezeteknél - nem viccelek - 40-50 millió forintért - lásd az '56-os intézetet - intézményeket szüntetünk meg, összeveszünk társadalmi csoportokkal, ellehetetlenítjük több száz ezer munkáját, érzésében, önbecsülésében megsértünk tízezreket vagy százakat, akkor 220 milliárdról úgy döntsünk eme költségvetés folyamán, hogy gyakorlatilag nem is beszélünk róla. Mi kerül ezen 220 milliárdba? Lehetne-e ez csak 219 milliárd 950 millió, és akkor az 50 millióból az '56-os intézetnek máris helyre tudnák állítani a helyzetét? Ezt szeretném kérni a pénzügyi kormányzattól: érjen meg ez a módosítás, ez az egyetlen pontban beírt módosítás annyit, hogy a részletes vita keretében legalább hallunk számokat - ha már nem is írásban látjuk -, tényeket arról, hogy miért 220 milliárd, ami lehetne 190 milliárd is vagy akár 20 milliárd.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu