DR. JÁRAI ZSIGMOND pénzügyminiszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Igazán örömömre szolgál, hogy naponta többször is kifejthetem a tisztelt Házban az adóhatóság nyomozó jogköréről szóló előterjesztés lényegét, amelyet egyébként éppen napjainkban tárgyal a tisztelt Ház. Tehát még egyszer összefoglalva: lehet, hogy ha lenne adórendőrség, akkor az lényegesen hatékonyabban tudna nyomozni. Nem tudom, hogy a tisztelt képviselő úr mire gondol, amikor adórendőrségről beszél - nem tudok arról, hogy bárki is adórendőrséget szeretne létrehozni.
A második kérdéskör: a képviselő úr kérdéséből arra következtetek, hogy az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal nyomozó hatóságára gondol (Közbeszólás az MSZP soraiból: Talált! - Zaj, moraj, szórványos taps az MSZP soraiban.), amelyről szóló T/458. számú törvényjavaslatot a parlament éppen ezekben a napokban tárgyalja. E javaslattal kapcsolatban egyébként megerősíthetem azt, amit már többször elmondtunk a parlamentben, hogy a kormánynak valóban az a célja, hogy az adózással összefüggő bűncselekmények nyomozását a jelenleginél lényegesen eredményesebbé tegye. Vissza kívánjuk szorítani azokat a bűncselekményeket, amelyek azt eredményezik, hogy sokan nem járulnak hozzá a közterhek viseléséhez megfelelő mértékben, elkerülik az adófizetést. Tapasztalataink egyébként ezen a területen igen kedvezőek: a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága pontosan olyan nyomozati jogkörrel rendelkezik, amelyet az önök előtt lévő törvényjavaslat az APEH részére kíván nyújtani, és a VPOP-nál szerzett tapasztalataink rendkívül kedvezőek.
Dr. Simicska Lajos már-már világgazdaságivá növekvő problémájával kapcsolatban úgy gondolom, hogy a hivatkozott üggyel kapcsolatosan az APEH feljelentése alapján a rendőrség lefolytatta a nyomozást, amelyet tudomásom szerint bűncselekmény hiányában megszüntetett. Képviselő úr - minthogy az említett törvényjavaslat általános vitájában aktívan részt vett - bizonyára tudja, hogy a törvényjavaslat elfogadása esetén az APEH csak a törvény hatálybalépését követően indult büntetőeljárásokban nyomozna. (Derültség az MSZP soraiban. - (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Amennyiben a képviselő úr szerint aggályos a rendőrségnek a nyomozás megszüntetéséről hozott határozata, természetesen joga van kérni az ügyészségtől a határozat felülvizsgálatát, minthogy a rendőrség nyomozása felett a törvényességi felügyeletet az ügyészség gyakorolja.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés