DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Miniszter Asszony! Nyilván nem lepi meg, hogy válasza nem nyugtat meg, és valószínűleg nem nyugtatja meg a nyugdíjas nézőket és hallgatókat sem. Egyébként az Alkotmánybíróság majd elmondja a magáét, miniszter asszony személyes véleményét nem igazán tudtam kihámozni ebből a válaszból. De ha már tulajdonvédelmi, jogbiztonsági szempontból, vagy az elégséges mértékű felkészülési idő biztosításával kapcsolatban minden rendben van, a miniszter asszony nyugodt lelkiismerettel vállalja, hogy a törvényben ígért ellátás törvénnyel való csökkentése stabil gazdaság, 5 százalékos növekedés esetén is megalapozott, s ez az eljárás nem sérti a bizalomvédelem elvét, akkor miért kellett a nyugdíjemelés módosítását a költségvetési törvény védőőrizetébe helyezni? Csak nem az államfői előzetes normakontroll lehetőségét akarták kizárni ezzel az eljárással?
Miniszter Asszony! Illő tisztelettel úgy gondolom, hogy talán ezekkel a problémákkal kellene többet foglalkozni, és nem feltétlenül az ellenzéki képviselők napirend előtti hozzászólásainak minősítgetésével. Köszönöm. (Taps az MSZP, moraj a Fidesz padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés