DR. SZEKERES IMRE (MSZP), a költségvetési és pénzügyi bizottság elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon sajnálom, hogy a költségvetési és pénzügyi bizottság által kijelölt előadó, Mádi László alelnök úr nincs a teremben. A bizottság hozott egy határozatot, hogy mivel ő vezette ezt az albizottságot, ő legyen az előterjesztő. Természetesen átvállalom a bizottság felhatalmazása nélkül ezt a szerepet.

Azért javasolja a költségvetési és pénzügyi bizottság egyhangú szavazás alapján, hogy a Ház tárgyalja meg az 1998. évre, valamint az 1999. évre vonatkozó ORTT-költségvetést, mert az egyeztetések során mind a bizottság minden parlamenti frakciójával, mind az érintett ORTT-vel is egy megállapodás jött létre. Ezzel tudjuk azt a mulasztást is pótolni, amelyet az elmúlt hónapok során, illetve az előző Országgyűlés költségvetési és pénzügyi bizottsága nem tett meg. (Zaj, mozgás.)

Egyben a bizottság arra is javaslatot tesz, hogy nemcsak a most elmaradt 1998. évi, hanem a következő évi költségvetésre vonatkozóan is hozza meg a Ház a határozatát. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps.)

Forrás: parlament.hu