SZABÓ LUKÁCS (független): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint ismeretes, az elmúlt héten kizárt a párt, megfosztottak minden pártbéli tisztségemtől, illetve olyan helyzetet teremtettek, hogy nem maradhattam tovább a MIÉP-frakció tagja.
Ha azt a kérdést tennénk fel, hogy mi váltotta ki pártelnököm ezen hirtelen haragját, akkor nem igazán járnánk helyes úton, ha azt mondanánk, hogy az a levél, ami igaz, hogy a mai napig megválaszolatlan maradt, de mind tartalmában, mind formájában teljesen ártatlan volt, és bárki kapna ilyen levelet közülünk, mindenki könnyedén megválaszolná azt az első pillanatban.
Azoknak van igazuk, akik sokkal mélyebb okot feltételeznek ezen eljárás vagy tortúra kapcsán. Ezt azért kell hogy elmondjam, mivel ez nemcsak az én magánügyem, sőt, nem is a MIÉP-é, hanem nemzetbiztonsági szempontból is érdekes lehet.
1993-ban bizonyos erőknek érdekükben állt az, hogy az akkori vezető kormánypártokat gyengítsék. Éppen ezért nagyon is üdvözölték azt, amikor a MIÉP az akkori Magyar Demokrata Fórumból kivált. De nem az volt az érdekük, hogy megerősödött pártként az 1994-es választásokon bekerüljön a parlamentbe, hanem az, hogy parlamenten kívüli, néhány százalékos, kis, szélsőjobboldalinak, sőt, fasisztának bélyegzett pártocskaként a parlamenten kívül tartsák.
Viszont a választók 1998-ban másképp döntöttek. Nemcsak hogy bekerült a MIÉP a parlamentbe, hanem itt frakciót is alakíthatott; s ezzel a választók az ország sorsát meghatározó pártok sorába emelték a MIÉP-et. De azon erőknek, akik velünk vagy a nemzeti elkötelezettségű radikális pártokkal szemben állnak, nem ez volt az érdekük, hanem az, hogy visszasüllyesszék oda, amilyen szerepet eredetileg is szántak neki. Vagyis egy parlamenten kívüli, vagy ha már a parlamenten belül van, akkor egy olyan pártocskává, amely frakciót nem képes alkotni.
Csurka István akarva vagy akaratlanul ezen erők szolgálatába szegődött akkor, amikor a fél éve tartó, sorozatos provokációkkal végül is azt érte el, hogy a frakció léte veszélybe került.
(20.50)
A kérdés az, hogy ő képes lenne-e ilyen cselekedetre. A választ Csurka István maga adta meg, amikor öt évvel ezelőtt saját múltját feltárta, s az "Átvilágítás" című cikkében bevallotta, hogy ő valamikor elvállalt valamilyen szolgálatot, és azt aláírta. Amikor társai börtönben sínylődtek, vagy közülük nem egy akasztófán végezte, ő ezeknek az erőknek a szolgálatában a lóversenypályára járt, s hogy jelentett-e vagy nem jelentett, azt majd az átvilágító bíróság fogja megmondani.
Lehetséges-e embereknél jellemfejlődés? Igen! Én azt mondtam, hogy igen, lehetséges. Az a kérdés, hogy az ő esetében volt-e ilyen, de ezt nem tudjuk megmondani. A lényeg az, hogy a MIÉP-frakción belül olyan sorozatos provokációnak voltam már kitéve, hogy két hónappal ezelőtt, a paraszti tüntetések során Csurka István nyilvánosan "vérvörös brigantinak" nevezett a Magyar Fórum hasábjain, ami nyilvánvaló, hogy már tűrhetetlen lett volna, de a frakció egységének megőrzése érdekében még ezt is elviseltem!
Ami viszont most történt, az már nyilván elviselhetetlen. Nem az én sorsomról van szó, nem is a MIÉP sorsáról, hanem ez negyedmillió magyar választópolgár durva arcul csapása, akik a '98-as parlamenti választások idején arra szavaztak, hogy a MIÉP önmagáról hirdetett értékei kerüljenek be a magyar parlamentbe, s itt folyamatosan képviselve is legyenek. Csurka István ezen eljárása következtében most ez került veszélybe.
Én mindenesetre azt a durva törvénysértést (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), sőt alkotmánysértést, amit elkövettek az elmúlt hetekben, a jog eszközeivel igyekszem korrigálni. Köszönöm szépen a türelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés