NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A képviselő úr felszólalásának alapvetően három vonatkozására kívánok reagálni. Először is a nemzetközi közösséggel kapcsolatos véleménye kapcsán az ellenvéleményemet szeretném megfogalmazni, ezt követően a katonai akció céljával kapcsolatos ellenvéleményemet, majd pedig a magyar állásponttal kapcsolatos ellenvéleményemet kívánom megfogalmazni a képviselő úr véleményével szemben.
A katonai akciót megelőzően már 1997 őszétől rendkívül aggasztó jelek mutatkoztak az iraki kormány magatartásában az ENSZ-szel való együttműködés kérdésében, a tömegpusztító fegyverek ellenőrzése tekintetében. Richard Buttler - aki ennek az ENSZ-bizottságnak a vezetője volt - október 31-én egy ultimátumot kapott az iraki kormánytól, azonnali felmentését követelték, a bizottság semlegességének a helyreállítását, az úgynevezett állítólagos kémtevékenység megszüntetését. Ekkor tett még egy erőfeszítést a nemzetközi közösség; Tarik Aziz és Kofi Annan által idén februárban egy egyetértési memorandum aláírására került sor. Ezt követően pedig a BT egy határozatot fogadott el 1205. számmal, amelyben követelte a különleges bizottsággal való együttműködést a fegyverzet-ellenőrzés területén. Sajnálatos módon mindez nem vezetett eredményre.
A BT-felhatalmazással kapcsolatban hadd húzzam alá, tisztelt képviselő úr, hogy a határozat egyértelműen nyitva hagyta a katonai erő alkalmazásának lehetőségét. Tehát a képviselő úr azon információja nem felel meg a valóságnak, hogy ne lett volna egyértelmű nemzetközi felhatalmazása az Egyesült Államoknak és a brit csapatoknak.
Úgy ítélem meg, a nemzetközi közösségnek a tekintélye forog kockán, ha egy diktatúra az egész világközösségre ártalmas magatartást folytat. Az ENSZ nem lehet fantomszervezet ebben a meglehetősen kiélezett nemzetközi világban, ezért ezen akció nemzetközi megítélésében a képviselő úr véleményével a kormányzat egyszerűen nem tud egyetérteni.
Másodszor a katonai akció céljával kapcsolatosan aláhúznám, hogy Richard Buttler úr jelentése az iraki fegyverzet-ellenőrzésről december folyamán elkészült, és ezt követően december 16-ától 20-áig több hullámban került sor a csapások mérésére. A katonai akció célja az volt, hogy a tömegpusztító fegyverek gyártásának és tárolásának kapacitását sikerüljön felszámolni, valamint a katonai infrastruktúrát meggyengíteni, amely azt eredményezhette és eredményezte, hogy Bagdad ne fenyegethesse a szomszédait.
Tisztelt Képviselő Úr! Úgy ítélem meg, hogy a szomszédok védelme igenis legitim érv; különösen nekünk kell erre emlékeznünk, amikor tudjuk, hogy 1956-ban miként gázolt le bennünket egy Irakhoz hasonló katonai potenciállal rendelkező hatalom. Én tehát egy kicsit fordítva látom, más szemüvegen keresztül a helyzetet: nem Irak helyzetébe képzelném bele Magyarországot, hanem Kuvait helyzetébe, hiszen erre már - emlékszünk - volt példa; vagy a kurdok helyzetébe, akik közül az iraki vegyi fegyverekkel mintegy ötezer főt sikerült kivégezniük egy néhány évvel ezelőtt végrehajtott brutális támadás keretében. Úgy vélem, hogy mindez eredményt hozott: a robotrepülőgépekkel az iraki légvédelemnek, radarállomásoknak, repülőtereknek, a felderítés létesítményeinek és a tömegpusztító fegyverek gyártása színhelyeinek elpusztítását sikerült nagy valószínűséggel elérni, ami, azt hiszem, nagyon fontos eredmény. Nem az iraki nép büntetéséről van tehát szó, hanem az iraki nép végső soron érdekelt abban, hogy politikai és diplomáciai megoldások szülessenek ezekben a kérdésekben.
Végezetül a magyar álláspontról azt kívánom elmondani, képviselő úr, hogy kiegyensúlyozott, higgadt, ugyanakkor egyértelmű álláspontot képviseltünk ebben a kérdésben. Sajnálattal állapítottuk meg, hogy sor kellett hogy kerüljön a katonai akcióra, és megnyugvással vettük tudomásul, hogy végül is célt ért az akció. Bízunk abban, hogy hamarosan helyreáll az iraki hatalom kooperációs készsége a BT-vel, a BT egysége is helyreáll, és hála Istennek, a magyar diplomatáknak sem lett semmi bántódásuk, akik egyébként (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) saját felelősségükre maradtak állomáshelyükön.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban. - Közbeszólás a MIÉP padsoraiból: Bravó!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés