ELNÖK: Megkérdezem, hogy a kormány nevében kíván-e valaki válaszolni az elhangzottakra. (Senki sem jelentkezik.) Jelzés nem érkezett.
Ezzel a napirend előtti felszólalások végére értünk. A mai napon, tehát a hétfői napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Takács Imre képviselő úr, Magyar Szocialista Párt.
Tisztelt Országgyűlés! A keddi napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett Varga László, Fidesz-Magyar Polgári Párt; Szalay Gábor, Szabad Demokraták Szövetsége; Csurka István, Magyar Igazság és Élet Pártja; Csapody Miklós, Magyar Demokrata Fórum; Turi-Kovács Béla, Független Kisgazdapárt; Kiss Péter, Magyar Szocialista Párt.
(14.40)
Tisztelt Országgyűlés! A Házszabály 130. § (2) bekezdése alapján bejelentem, hogy mentelmi jog felfüggesztése tárgyában a következő megkeresések érkeztek: a Pesti Központi Kerületi Bíróság Eörsi Mátyás képviselő úr, Szabad Demokraták Szövetsége, a Füzesabonyi Városi Bíróság pedig Szinyei András képviselő úr, Fidesz-Magyar Polgári Párt, mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezi rágalmazási ügyben érkezett feljelentés miatt. Becsületsértési ügyben érkezett feljelentés miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság Lendvai Ildikó képviselő asszony, Magyar Szocialista Párt, mentelmi jogának felfüggesztését javasolja. A megkereséseket kiadtam a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottságnak.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének elfogadása.
A képviselők a hétvégi futárpostában kézhez kapták az Országgyűlés új munkarendjéről szóló előterjesztést, az ehhez kapcsolódó ügyrendi bizottsági állásfoglalást, valamint a február-március havi üléstervtáblázatot.
Az Országgyűlés ülésének napirendjére, a tanácskozás időtartamára, a felszólalási időkeretekre vonatkozó ajánlást elnöki jogkörömben terjesztem elő, mivel a házbizottság csütörtöki ülésén nem született egyetértés.
Tájékoztatom az Országgyűlést, hogy a szükséges számú aláírások csatolásával indítvány érkezett a napirendi ajánlás módosítására. Ebben az aláírók azt kezdeményezik, hogy a ma kezdődő ülés napirendje egészüljön ki a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének, ezen belül elnökének és alelnökének megválasztásával. Kérem, hogy ennek érdekében mind a kormánypárti, mind az ellenzéki képviselőcsoportok a jelöltekre tett egyeztetett javaslatukat a médiatörvény rendelkezéseinek megfelelően még a mai napon juttassák el hozzám. A javaslat ügyében holnap az ebédszünetben, 12 órától házbizottsági ülést hívok össze.
Először erről a napirend módosítására vonatkozó indítványról határozunk, majd az írásban kiadott napirendi ajánlást teszem fel szavazásra. Kérdezem, a tisztelt Országgyűlést, hogy egyetért-e a napirendi ajánlás kiegészítésével. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését elfogadta.
Bejelentem, hogy az indítványról kedden utolsóként határoz az Országgyűlés.
Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban kiadott napirendi ajánlásról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy egyetért-e ezzel. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirendi ajánlást elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy a mai napon a területszervezési eljárásról szóló törvényjavaslat általános vitájában Wekler Ferenc alelnök úr fel kíván szólalni, ugyanakkor az alelnök urat az ülés vezetésére is felkértem. A Házszabály 19. § (3) bekezdésének megfelelően a levezető elnök képviselői felszólalása esetén a tárgysorozatban lévő ugyanazon ügy további tárgyalása során a vita és a szavazás lezárásáig csak akkor vezetheti az ülést, ha az Országgyűlés ehhez hozzájárul.
Mindezek alapján kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul-e ahhoz, hogy Wekler Ferenc alelnök úr a területszervezési eljárásról szóló törvényjavaslat további tárgyalása során vezesse az Országgyűlés ülését. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés úgy határozott, hogy az alelnök úr az előterjesztés további tárgyalása során vezetheti az Országgyűlés ülését.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Köztársaságnak az Észak-atlanti Szerződéshez történő csatlakozásáról és a szerződés szövegének kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája. Az előterjesztést T/256. számon, a külügyi bizottság ajánlását pedig T/256/1. számon kapták kézhez.
Megadom a szót Martonyi János külügyminiszter úrnak, a napirendi pont előadójának.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés