DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az 1956-os forradalom és szabadságharc időleges elbukását követő évtizedek titkolt álmodozása, a rendszerváltozás hajnalának reménykedése után és az elmúlt közel egy évtized erőfeszítései eredményeként a mai napon elérkezett az a pillanat, amikor a tisztelt Ház - követve Magyarország polgárainak az 1997. november 16-i népszavazáson nagy többséggel kinyilvánított akaratát - igent mondhat arra a törvényjavaslatra, amelynek elfogadása az utolsó alkotmányos lépés az Észak-atlanti Szerződéshez történő csatlakozásunk útján.
Ez a törvényjavaslat, amely kimondja a Magyar Köztársaság csatlakozását a Washingtonban, 1949. április 4-én létrehozott Észak-atlanti Szerződéshez, és közzéteszi a szerződés szövegét, történelmi dokumentummá válik. Magyarország, Csehország és Lengyelország csatlakozásával nemcsak ezeknek az országoknak a történelmében nyílik új fejezet, aminek eredményeként e három ország szervezetileg is visszafordíthatatlanul részévé válik a fejlett nyugati demokráciák közösségének, de a bővítéssel a létrejöttének 50. évfordulójára készülő szövetség is meghatározó jelentőségű lépést tesz a jövő évszázad biztonságának formálásában: a három ország csatlakozásával ugyanis egyszer s mindenkorra lebomlanak a jaltai megosztottság válaszfalai. A NATO tagjaként új szövetségesekre találunk azokban az országokban, amelyek ugyanazt az értékrendet képviselik, melyeket Magyarország magáénak vall.
Az Észak-atlanti Szerződés létrehozásának történelmi indokai ismertek. A történelem eddigi legszörnyűbb katasztrófája, a második világháború után Európa népeinek békevágya ellenére megmaradt, sőt erősödött a háborús fenyegetettség, amely egy diktatúra részéről a demokratikus államok ellen irányult. Évtizedek teltek el a hidegháborús szembenállás jegyében, és az elmúlt csaknem ötven év megmutatta: a demokratikus, emberközpontú államok szövetsége politikai, gazdasági és katonai erejénél fogva képes volt arra, hogy egyetlen puskalövés nélkül garantálja tagjai biztonságát, és ezzel a jólét és a fejlődés elengedhetetlen alapfeltételét polgárai számára. A szerződés létrehozása óta eltelt idő számunkra is bizonyította, hogy nincs más járható út biztonságunk szavatolására, mint hogy ismét csatlakozzunk a demokratikus államok közösségéhez.
A Közép- és Kelet-Európában az elmúlt egy évtizedben lezajlott politikai, társadalmi változások eltérő mértékben, de valamennyi államot érintették. A demokratikus átalakulás folytatódik a térségben, és ennek előmozdítása kontinensünk biztonságának egyik jövőbéli garanciája, hiszen diktatúrák diktatúrák ellen vagy diktatúrák demokráciák ellen gyakran viseltek háborút, de demokráciák demokráciák ellen szinte soha.
NATO-csatlakozásunk politikai feltétele volt a jól működő demokratikus intézményrendszer, a tulajdonra és versenyre épülő szabad és működőképes piacgazdaság kiépítése, az emberi és polgári szabadságjogok tiszteletben tartása, együttműködés a szomszédos államokkal, és a fegyveres erők feletti civil, demokratikus kontroll. E követelményrendszer egybeesett az első szabad választások után magunk elé tűzött célokkal, így Magyarország számára nem egyedül a NATO-csatlakozás a siker, hanem mindaz, amit ennek érdekében és az ország jövője érdekében megtettünk. A Magyar Köztársaságnak a szövetségbe való meghívása ebben az értelemben eredményeink nemzetközi elismerését jelenti.
A NATO-val folytatott egyéni párbeszéd során 1996 és 1997 folyamán már mind Magyarországnak, mind a szövetség tagjainak alkalmuk nyílt egymás mélyebb megismerésére. Erre alapozva kaptunk a szövetség 1997. júliusi madridi csúcstalálkozóján meghívást a csatlakozási tárgyalások lefolytatására.
A csatlakozási tárgyalások során elkötelezettségünk és politikai érettségünk bizonyítása mellett válaszainkban arról adtunk számot, hogy a feladataink végrehajtásához szükséges eltökéltséggel és képességekkel rendelkezünk. Azóta már ezek teljesítésében is jelentős előrehaladást értünk el.
(14.50)
Nem szabad ugyanakkor alábecsülni azokat a feladatokat, amelyek még előttünk állnak, hiszen a csatlakozással felkészülésünk még messze nem tekinthető befejezettnek, az az elkövetkezendő években további erőfeszítéseket igényel.
Világosan kell látnunk: az, ahogyan vállalt kötelezettségeinket végrehajtjuk, és az, amilyen eredményesen veszünk részt a NATO tevékenységében, döntő mértékben határozza majd meg helyünket és szerepünket a szövetségben, sőt az egész euro-atlanti közösségben. Nem kis mértékben tőlünk függ tehát, hogy milyen érdekérvényesítési lehetőségekkel rendelkezünk majd.
1997. december 17-én a tizenhat NATO-ország külügyminisztere aláírta Magyarország, Csehország és Lengyelország csatlakozási jegyzőkönyvét, amelynek szövege szerint a három ország csatlakozása az Észak-atlanti Szerződéshez elősegíti a szerződés elveinek továbbfejlesztését, és hozzájárul az észak-atlanti térség biztonságához. A jegyzőkönyveket mind a tizenhat tagállam egy éven belül, pontosan 1998. december 4-ével bezárólag megerősítette.
Annak megállapítását követően, hogy a szövetség minimális katonai követelményeinek megfelelünk, döntés született arról, hogy idén márciusban a szövetség tagjává válhatunk. Solana főtitkár ez év január 29-én írott levelében kért fel a csatlakozási okirat letétbe helyezésére a szerződés letéteményesénél, az Amerikai Egyesült Államok kormányánál. Ezen a néhány héten belül sorra kerülő eseményen a cseh és lengyel külügyminiszterrel egyidejűleg kell átnyújtanom az amerikai kormánynak a magyar csatlakozási okiratot. Ezzel az aktussal a Magyar Köztársaság az Észak-atlanti Szerződés részes államává válik.
Tisztelt Országgyűlés! Az önök előtt lévő törvényjavaslat nem nagy terjedelmű, keretként fogja közre a szerződést, amely annak lényegét adja.
Az 1. §-ban a tisztelt Ház dönt a szerződéshez való csatlakozásról, ennek nyomán írja alá a köztársaság elnöke a csatlakozási okiratot, amelyet az előbbiekben említett módon helyezünk letétbe.
A 2. § tartalmazza magát a szerződést, valamint az annak hatálybalépése óta csatlakozott országok csatlakozási jegyzőkönyvének szövegét.
A 3. § rendelkezik arról, hogy a törvény a kihirdetése napján lép hatályba, a 2. § kivételével. A 2. § a csatlakozási okirat letétbe helyezése napján lép hatályba, mivel ekkor válunk a szerződés részes államává.
Várjuk ezt a napot, nem csupán mi, magyarok. Ugyanígy várja Csehország és Lengyelország, valamint a tizenhat jelenlegi tagország polgárai is. Számos más ország is figyeli az eseményeket, elsősorban térségünknek azok az országai, amelyek szintén programjukra tűzték a szövetséghez való csatlakozást.
A folyamat nem áll meg; márciustól már tizenkilenc tagállam keresi annak a módját, hogy az euro-atlanti térség stabilitása és biztonsága miként terjeszthető ki további területekre, milyen módon segíthető az ugyancsak a szövetség tagjává válni szándékozó országok felkészülése, milyen módon erősíthető tovább euro-atlanti elkötelezettségük. Magyarország érdeke és egyben felelőssége is, hogy a biztonság övezete fokozatosan továbbterjedjen a szomszédos térségekre. A szövetség tagjaként ennek előmozdítását kiemelt feladatunknak tartjuk.
Csatlakozásunk után tagállamként vehetünk részt a szövetség fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából rendezett eseményeken Washingtonban, abban a városban, ahol a szerződés megszületett. A szerződést röviden washingtoni szerződésnek is nevezzük, minden alkalommal visszautalva arra a történelmi tényre, hogy Európa csak Észak-Amerika államainak hozzájárulásával volt képes megküzdeni a háború borzalmaival. Az Atlanti-óceánon átívelő kapcsolat az egyre inkább erősödő és egységesülő Európa számára is változatlan fontosságú marad.
A vár falai alól a fenyegető sereg elvonult. A jelen és a jövő kiszámíthatatlansága és veszélyei azonban arra ösztönöznek, hogy az erődítmény, amely ötven éven át elrettentett minden támadót, fennmaradjon, és bármilyen fenyegetés érkezzen is, képes legyen azzal hatékonyan szembeszállni.
Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy az általam előterjesztett törvényjavaslat felett folytassa le a vitát, és döntsön. A magyar államiság ezeréves történelmének olyan döntése van most az önök kezében, amely nagyon hosszú időre meghatározza az ország sorsát.
Köszönöm szépen. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés