BAJOR TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! A felső-Tisza-vidéki árvízveszély óta több égető problémára is felhívtuk a figyelmet, illetve ez sok mindenre rávilágított. Nemcsak a gátak állapota, megléte vagy hiánya okozott gondot, hanem - mint ahogy arra egy korábbi interpellációban már felhívtam a figyelmet - a megfelelő szervezettség és a koordináció is, valamint hiányzott a pontos katasztrófavédelmi információ. A kilencvenes évek elején, amikor Záhony polgármestere voltam, saját jól felfogott érdekünkből helyi kezdeményezésre polgári védelmi gyakorlatot rendeztünk. Az akkori tapasztalatok most nagyon sokat értek és a mentési munkák során ezeket ki is használtuk. Azok a problémák, amelyek még csak csírájában voltak jelen akkor, mára felerősödtek. Melyek ezek?

El kellene dönteni a polgári védelmi parancsnokság végleges szervezeti helyét: megtartja-e önállóságát vagy beépül a tűzoltóság rendszerébe. Az önkormányzati törvény értelmében a polgármester a felelős a polgárok védelméért. A városokban - ahol van polgári védelmi parancsnokság - még csak akad hozzáértő szakember, de mi van a falvakban. Azt tudjuk, hogy elviekben ki irányítja a védekezést, de ki fogja össze a különböző helyről különböző időben érkezőket, különböző felszereléssel rendelkezőket, különböző módon felkészített csapatokat.

Végezetül az előbb említett polgári védelmi gyakorlat egyik tanulsága volt, hogy külön ügyeletest kellett beállítani, aki a különböző szervezeteket - tűzoltóság, rendőrség, mentők, védelmi bizottság, ÁNTSZ s a többi - értesíti, és ilyenkor szoktak begerjedni a telefonvonalak is.

Államtitkár úr, kérdezem, lesz-e változás ebben. Kérdésem miniszter úr korábbi nyilatkozatára alapozom, amely szó szerint így hangzott: "Ami a polgári védelem jövőjét illeti, ez civil feladat, ennek megfelelően a Belügyminisztériumhoz fog tartozni a jövőben is. Az más kérdés, hogy szerintem mielőbb meg kell vizsgálni, vajon a polgári védelemnél felhalmozott anyagi és szellemi kapacitás kellően kihasznált-e. Lehetetlenség, hogy falak választják el egymástól azokat a szervezeteket, amelyek munkája nagyon is közeli, egymásra épülő, és az egyik túlterhelt, a másik pedig szabad kapacitásokkal rendelkezik. Sem a műszaki berendezések, sem a létszám, sem a tudás nincs kellően kihasználva, s igaz ez a tűzoltóságra és a polgári védelemre egyaránt.

(15.40)

Nem biztos, hogy ezeknek egymástól teljesen különálló egységként kell működniük. Mindenképpen változtatni szeretnék azon a gyakorlaton is, hogy ma nálunk külön-külön kell riasztani a mentőket, a rendőrséget és a polgári védelmet. Az egységes segélyhívó rendszer bevezetése biztosan gyorsabbá, szervezettebbé, azaz jobbá teszi a munkát, nem merem mondani, de sejtem, esetleg takarékosabbá is."

Így lesz ez, államtitkár úr?

Forrás: parlament.hu