DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen, tisztelt elnök úr. Tisztelt Ház! Én azt kérem a tisztelt Országgyűléstől, hogy ne tartsa fenn az ügyrendi bizottság eseti állásfoglalását. Ennek rövid indokolása, csatlakozva képviselőtársaimhoz, ismételni viszont nem kívánom őket:

A kérdés vizsgálata során nem lehet eltekinteni attól, hogy ez a kérdés az új munkarendre való áttérés kapcsán vetődött fel, és mindazokat a kérdéseket érinti, amelyeket az eltérés kapcsán kialakult vita már felszínre hozott. Gondolok itt a sajtóvitára és a bizottságban lefolyt vitára is. Tudom, most nemcsak erről van szó, de nem kerülhető meg az a tény, hogy a Házszabály alkalmazásának lényeges kérdéseiben az elmúlt nyolc évben mindig konszenzusos helyzet alakult ki a kormány és az ellenzék között.

Ha a házbizottságban vita alakul ki most, akkor az Országgyűlés elnöke a kormánytöbbség birtokában gyakorlatilag egyedül határozza meg, vita nélkül az általa ugyancsak most már diszkrecionális joggal összehívott Országgyűlés heti ülésének napirendjeit. Az ügyrendi bizottság e fontos és jelentős tárgykörben meghozott immár második állásfoglalása a kormánytöbbség vitát és ellentmondást nem tűrő döntését jelenti, amely egyoldalúvá teszi a parlament működését.

Megítélésünk szerint a Házszabály értelmezésével összefüggő ügyrendi bizottsági állásfoglalások csak kétharmados bizottsági döntéssel születhetnének, mert ezek gyakorlatilag továbbépítik a Házszabályt, mintegy módosítják azt. Ilyen helyzetekben, mint ami jelenleg is fennállt, megítélésünk szerint az lett volna az ügyrendi bizottság korrekt és egyértelmű eljárása, ha az elnöki megkeresésre úgy válaszol, hogy a Házszabály ezt egyértelműen nem rendezi, és az eseti döntés helyett inkább előterjeszti azt a házszabály-módosítást, amit egy hatpárti konszenzus után mint javaslatot alakít ki, amire ugyan később készül, de most már előre meghozta a döntést, ami nyilván egész félévre vagy még tovább is meg fogja határozni a Ház munkáját.

Tisztelt Országgyűlés! Szerény megítélésem szerint sem engedhető meg ez az állapot, ennek a helyzetnek a konzerválása és immár országgyűlési döntéssel történő megerősítése, éppen ezért én tisztelettel kérem, hogy a Ház a Fidesz-Magyar Polgári Párt fenntartásra irányuló kérelmének ne hagyjon helyt.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu