DR. JÁRAI ZSIGMOND pénzügyminiszter: Köszönöm. Én is úgy gondolom, a kormány kötelessége őrködni a kisbefektetők és a betétesek pénzének biztonsága fölött, de ez természetesen nem jelenti azt, hogy minden befektetésnek mindig meg kell térülnie, hiszen a befektetők maguk is kockázatot vállalnak. A betéteseknél más a helyzet, ugyanis a kisbetétesek kockázatát az Országos Betétbiztosítási Alap vállalja át, míg a nagybetétesek maguk vállalják ezt a kockázatot.

Ennek ellenére - még egyszer mondom - kötelességünk megvizsgálni, hogy a felügyeleti jogszabályok és a felügyelet működése megfelelő-e, és ha nem, a szükséges lépéseket meg kell tennünk.

Forrás: parlament.hu