DR. JÁRAI ZSIGMOND pénzügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Rövid válaszom az, hogy igen, megfelel a tényeknek, a Realbank megbízásából valóban 10 forintért árvereztek el 4000 tonna hibridkukoricát. 1998 márciusában a dr. Czakó András vezérigazgató, Majoros Zoltánné és Ángyán Lajos alkotta cenzúrabizottság döntése alapján 450 millió forint kölcsönt nyújtottak egy 1 millió forint törzstőkéjű Agrokontó Kft.-nek 4000 tonna hibridkukorica vásárlásához, közraktárjegy-fedezet mellett.
Miután a kft. július 8-án a hitelt nem fizette vissza, a bank árverezést rendelt el. A közraktár az árut árverés útján kívánta értékesíteni. Az első árverést július 15-ére tűzték ki, időközben azonban az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet felügyeleti biztost rendelt ki a bankhoz a bank súlyos tőkehelyzete miatt. A felügyeleti biztos az árverést kétszer szabálytalannak minősítette, ezért annak elhalasztását kérte. A harmadik árverés pedig úgy végződött, hogy a vevő az adós cég ügyvezetője lett, és 10 forintért vette meg a 4000 tonna kukoricát. Idáig a tények.
Közben a bank az Országos Betétbiztosítási Alap tulajdonába került. Én is úgy gondolom, hogy ez az ügy is rendkívül gyanús, legalábbis rendkívül gyanús, hogy visszaélések történtek; sajnos azt kell mondanom, hogy nem csak ebben az ügyben. Az a szörnyű gyanúm, hogy a bank- és értékpapírpiacon más ügyekben is súlyos visszaélések történtek az elmúlt hónapokban vagy években. Ezért igyekezni fogok minden tőlem telhetőt megtenni az ilyen jellegű visszaélések kivizsgálására, a felelősök megállapítására és ha szükséges, akkor felelősségrevonásukra vagy rendőrségi feljelentésükre. Az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyeletnél egyrészt valóban vizsgálatot folytatunk a Realbank ügyével kapcsolatban, másrészt pedig általános vizsgálatot folytatunk.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés