DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen. Őszinte jó szándékkal és örömmel vettem, hogy várható majd a megegyezés, s azt a hivatkozást is, ami a korábbi egzisztálásunkra vonatkozik. Valóban volt egy ilyen kormányzati döntés, ott is volt mérkőzés, igaz, arról ekkora tudósítás, mint az önök meccséről, nem jelent meg. Megpróbáltuk ezt házon belül elintézni, úgy tűnt, hogy sikerült volna is, ha a szavazók bizalmát tarthattuk volna, de most önökön a feladat, hogy ezt megoldják.
Csak azt szeretném, ha ezeknek az ingatlanoknak a további hasznosítása nem abba az irányba menne el, hogy a gyengék feljavítása a most jól működő sportlétesítmények lepusztulásával járna együtt. Szeretném, ha valóban beindulna az a folyamat, amely a kormányprogramban is megjelent, hogy végül is az egyesületek legyenek majd a későbbiekben ezen ingatlanoknak a tulajdonosai, ne csak kezelői, megfelelő tőkebevonás mellett. Nyilvánvalóan ez egy egészséges és a sportprivatizációval, ennek szellemével egyeztethető folyamat kellene hogy legyen.
Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés