DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Hazánk uniós csatlakozásának - mint ismert - egyik legnehezebb területe a környezetvédelem. Az is ismert, hogy 2001 végére 165 környezetvédelmi uniós jogszabályt kell átültetni joganyagunkba. Alapvető kérdés tehát, hogy milyen ütemben haladt a tárcánál a jogalkotási munka a kormányváltás óta. Kiderült, hogy összesen három miniszteri rendelet és egy kormányhatározat jelent meg, a rendeletek közül pedig kettő nem a jogharmonizációval foglalkozik. Ha a tárca a jelenlegi tempóban végzi a 165 jogszabály honosítását, ehhez 25-30 évre van szükség optimális esetben.

A jogharmonizációs munkához a környezetvédelmi szakértők mellett rutinos környezetvédelmi szakjogászokra is szükség van. Ezek többségét ön eltávolította, így potenciális lehetőséget sem hagyott az EU-joganyag feldolgozására. Jelenleg a tárcánál mindössze három jogász áll rendelkezésre kodifikációs feladatok végzésére.

Nem lehet megkerülni az egyéb szervezeti problémákat sem. Igen meggyengült a környezetstratégia területe, ahol kidolgozták a EU-csatlakozás szempontjából igen fontos nemzeti környezetvédelmi programot. Erősen visszaesett a kutatás-fejlesztés, pedig 2000-től már hozzáférhetők lesznek az EU-támogatások. Elegendő az ISPA, vagyis az uniós előcsatlakozási alap nyújtotta lehetőségekről szólni, bár ennek a tárca általi szakszerűtlen kezelése súlyos következményekkel járhat. Az egyik legnegatívabb üzenet Brüsszel irányába, hogy a miniszter úr éppen az uniós tárgyalások kezdetén megszüntette az integrációs főosztály önállóságát. A januárt az Európai Parlamentnél és az uniónál töltöttem, és meg kell mondanom, hogy ez a lépése nagy megütközést keltett a Screening Bizottságban.

Miniszter Úr! Ön az elbocsátások mellett a funkcionális területekről 55, többségében kiváló szakembert áthelyezett egy másik minisztériumba. Joggal vetett fel így komoly aggályokat 20 környezetvédelmi civil szervezet az önhöz írt nyílt levelében, amelyben hiányolja az érdekérvényesítési képességgel és komoly háttérrel rendelkező környezetvédelmi tárcát.

A fejetlenség elérte a tárca háttérintézményeit is. A miniszter úr az EU-csatlakozás szempontjából alapvető Környezetgazdálkodási Intézet főigazgatóját, Endrédy Istvánt - aki egyébként a Fidesz-Kereszténydemokrata Szövetség elismert szakembere - a minap szakmai érveket mellőzve leváltotta, akárcsak más kiváló képességű vezetőket. A felügyelőségek igazgatóinak többségét felmentik, a pályázókat a szakmailag erősen vitatott, a szcientológiai egyház alapítója által kidolgozott Oxford-tesztnek vetik alá. A sort folytathatnám.

Az idő előrehaladása miatt csak két kérdést kívánok a fentiek alapján önnek feltenni, miniszter úr. Először: létszámában és szakértelmében ennyire meggyengített szervezettel hogyan látja megvalósíthatónak az EU-csatlakozáshoz szükséges sokoldalú, főként jogharmonizációs bevezetési, végrehajtási munkát?

Másodszor: hogyan fordulhatott elő, hogy az előcsatlakozási forrásokat előkészítő magas szintű EU-bizottság néhány nappal ezelőtt a tárca előterjesztését teljes egészében alkalmatlannak minősítette, amellyel a minisztérium más tárcáknál is veszélybe sodort a jövő évre előirányzott mintegy 25 milliárd forint európai uniós támogatást?

Kérem a miniszter úr válaszait. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu