KISS ANDOR (MIÉP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Főigazgató Úr! Tisztelt Ház! Egy olyan beszámoló fekszik most előttünk, amely kivételesen nem egy történelmi beszámoló. A Ház mostanában több beszámolót tárgyal az 1997. évről, amit valószínűleg illene egy tavaszi ülésszakban tárgyalni, de nem a rákövetkező évben, mert addigra már idejétmúlt őstörténetté válik. Az Energia Hivatal beszámolójánál az a szerencsés helyzet van, hogy gyakorlatilag egy fél évvel ezelőtti időszak az utolsó pont, amelyről e beszámoló szól.

A leírt hármas tagozódás, amelyet az Energia Hivatal feladata tartalmaz: az engedélyezés, a fogyasztóvédelem és az árelőkészítés. Én a magam részéről ebben a hármas sorrendben is tagoltam. Nyilván az engedélyeztetési folyamat a leglényegesebb; a fogyasztóvédelem nyilván a kisfogyasztók részéről a legfontosabb dolog; s az árelőkészítést tenném a harmadik helyre, amely nem csak az Energia Hivatal kompetenciája.

Az ellenőrzés-engedélyezés területén sajnos feltűnt az, hogy bár a szabályozások országosan egységesek az engedélyeztetés területén, de mégis azon hírek jutnak el hozzánk, hogy bizonyos területeken nem egyformán értelmezik ezeket az engedélyezési szabályozásokat. Vannak olyan hivatalrészek - és itt nemcsak az Energia Hivatalról, hanem a kapcsolódó hivatalokról is szót kell ejteni -, amelyek hol engedékenyebbek, hol szigorúbbak egy-egy munka engedélyeztetésénél vagy a kivitelezés ellenőrzésénél. Nagyon fontos dolog lenne, hogy a kivitelezők, illetve beruházók, megbízók az országban Hegyeshalomtól Záhonyig ugyanolyan feltételeket találjanak a beruházásaik megvalósításához, illetve a kivitelezett munkájuk átadásához. Ne fordulhasson elő az, hogy valahol Nyugat-Magyarországon egy gázkivitelező cég csúnyán megbukik, és ugyanaz a cég Kelet-Magyarországon pedig százszámra tudja a falvakban a gázhálózatokat átadni; bár ez nem kimondottan az Energia Hivatalra tartozik, tartozik a többi hatóságra is.

A beszámolóban fontos szerepet kapott az, hogy az országban a gázenergiára való áttérés az utóbbi időben egyre nagyobb teret nyert. Bár én nem vagyok nagyon idős, harmincas éveim végét taposom, de az én életemben is legalább kétszer előfordult az, hogy ha egy ország energiapolitikájában valamelyik energiahordozó túl kiemelt szerepet kapott, annak az ország később megitta a levét. Már az én emlékeimben is szerepelt egyszer valamilyen szénprogram, aztán olajprogram, aztán újból a szénprogram drasztikus visszahozása, most pedig a gázprogram. Egy kicsit előre is kellene tekinteni azzal, hogy mi lesz akkor, ha esetleg megváltozik a világpiaci helyzet, mégis kiderül, hogy a gázkészletek végesek, akkor megint egy sokkszerű átállásra lesz talán szüksége az országnak.

Az előző témához kapcsolódva nagyon fontosnak tartanám olyan egységes, elsősorban kivitelezői irányelveknek a megteremtését az Energia Hivatal részéről, hogy ezt a bizonyos előző problémát egy kicsit orvosolni lehessen.

A második téma, ami nálam a második kiemelt szerepet kapta, a fogyasztóvédelem kérdése. Itt egy kis kritikával kezdeném. Tulajdonképpen én a beszámolóból értesültem arról, hogy mint kisfogyasztó, az Energia Hivatalhoz is fordulhatok a problémámmal. Nyilván egy állampolgár először a szolgáltatóhoz fordul, ha ott rendszerint megkapja az elutasítást, akkor utána a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséghez fordul. De én azt hiszem, hogy az Energia Hivatal nem túlzottan propagálta eme fogyasztóvédelmi szerepét sem a sajtóban, sem a médiákban, egyéb helyeken az elmúlt időben, én jómagam nem nagyon találkoztam vele. Azt hiszem, hogy ezen a területen egy kicsit többet kellene tenni, hogy a fogyasztók tudják azt is, hogy fogyasztóvédelmi kérdésekben az Energia Hivatalhoz is fordulhatnak.

Mint képviselő, jómagam is rengeteg választópolgári levelet kapok ilyen témákban, amelyekben a választópolgárok valós vagy vélt panaszaikat sorolják föl. Ezek közé tartozik nyilván a mérőműszerek hitelességének megállapítása, a gáz energiatartalmának megállapítása, a szolgáltatás minőségére tett panaszaik, a szolgáltatás kiesésére tett panaszuk, hogy jár-e nekik kártérítés abban az esetben, hogyha valamelyik közmű kimarad, vagy a villany, vagy a gáz, vagy esetleg a távfűtés egy bizonyos elviselhető időnél hosszabb időre.

(15.10)

Sajnos, panaszkodnak az ügyfélszolgálatok gyenge színvonalára, hogy nem mindig tudnak nekik felvilágosítást adni megfelelő minőségben.

Állandóan gondot, problémát jelent a hálózatfejlesztési hozzájárulások témája, hogy ezt a lakosság egy része jogosnak ítéli, más része nem ítéli jogosnak. Ez egy állandó téma.

Ide tartoznak a kivitelezés minőségére tett panaszok, amelyek elsősorban abból állnak, hogy - inkább gázkivitelezéseknél - a kivitelezők trehány munkát végeznek, olyan anyagokat építenek be, amelyeknek az élettartama viszonylag rövid.

Szintén állandó problémát jelent a készenléti díjak kérdésének eldöntése, hogy legyen-e készenléti díj vagy ne legyen. Én megértem a szolgáltatóknak azon indokát, hogy nekik olyankor is költségek merülnek fel a hálózaton, ha valaki egyetlenegy kilowattóra áramot sem vételez, vagy egyetlenegy köbméter gázt sem vesz, de ezeket nyilván nekik bele kell építeni az egységáraikba, ez az én véleményem. Mert ha nem így van, akkor előbb-utóbb eljutunk oda, hogy majd a sarki pék is készenléti díjat fog nekünk felszámolni azért, hogy be sem megyünk hozzá pékárut vásárolni, holott ő pedig fenntartja az üzletét, hátha egyszer betévedünk.

Ugyanilyen gondot, problémát jelent a belső szerelt gázhálózatok átadása, átvétele. Itt is gázszolgáltatója válogatja az országban, amelyik kivitelező jó Győrben, és elmegy egy másik városba, biztosan nem tudja átadni a megépített vezetékét. Ehhez tartoznak még bizonyos monopol-előírások is. Például villanyáram-szolgáltatók, tehát elektromos szolgáltatók gyakran előírják bizonyos cég termékét, hogy kapcsolószekrénybe vagy elosztótáblára csak ennek az egy cégnek a termékét lehet esetleg beépíteni. Ez súlyosan sérti a versenysemlegességet.

Azt kérném az Energia Hivatal itt lévő vezetőjétől, a főigazgató úrtól, hogy a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséggel közösen a munkatervükbe vegyék fel ezen problémák megvizsgálását és valamilyen hatékony intézkedés kidolgozását.

A beszámoló foglalkozik az árszabályozással. Azt hiszem, hogy erről Szalay képviselőtársam bőséges információt adott a tisztelt Háznak, nem szeretném szavait ismételni.

A beszámoló külön fejezetekben foglalkozik az elkövetkezendő feladatokkal, nyilván ide tartozik az árszabályozás kialakítása is, valamint az EU-harmonizáció. Én itt különösen arra a dologra, veszélyre szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét, ha Magyarország is csatlakozik az Európai Unióhoz, ami előbb-utóbb bekövetkezik, akkor szabad verseny alakul ki a szolgáltatóknál is, és lehet, hogy a nagyfogyasztók kedvező helyzetbe kerülnek, de a kisfogyasztók kiszolgáltatottsága erőteljesen meg fog növekedni. Ennek kivédésére mindenképpen valamilyen programot kell majd kidolgozni.

Nagyon fontosnak tartom a meghirdetett feladatok között az energiatakarékossági programok beindítását, a lakosság tájékoztatását. Mindenképpen figyelmet kell majd fordítani a megújuló energiaforrások felhasználására, hogy hogyan lehet kiváltani elsősorban a kőolajszármazékokat, hogyan lehet majd energiatakarékos megoldásokkal felújítani a lakásállományt, intézményi állományt. Nyilvánvalóan ebben a feladatban az Energia Hivatal szakembereire mindenképpen számítania kell majd az országnak.

Én ezekkel a kiegészítésekkel együtt a Magyar Igazság és Élet Pártja nevében az Energia Hivatal beszámolóját elfogadásra ajánlom, és természetesen igen szavazatunkkal támogatni fogjuk. Köszönöm szépen. (Taps.)

Forrás: parlament.hu