DR. KISZELY KATALIN, az európai integrációs ügyek bizottságának előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az európai integrációs ügyek bizottsága a szerzői jogi törvény módosítását elsősorban integrációs szempontokat figyelembe véve tárgyalta meg. Ez értelemszerű is, hisz a szerzői jog újrakodifikálását elsősorban ezen szempontok indukálták.
Az integrációs bizottság az új részeit vizsgálta elsősorban a törvényjavaslatnak. Így időt szenteltünk a filmmel kapcsolatos védelmi időknek, a digitális hordozókhoz kötődő, szoftverekhez kötődő jogoknak, megvizsgáltuk a megfilmesítési szerződés kibővítésének az indokait; elsősorban ez a filmproducer megjelenésével és e jog kiszélesítésével kapcsolatos. Vizsgáltuk az adattárolással kapcsolatos jogokat. Vita alakult ki a reprográfiai jogdíj kapcsán, valamint azoknak az eszközöknek a soráról - ezen eszközök meghatározására majd a kormány kap külön jogszabály alapján felhatalmazást -, hogy vajon mik tartoznak ezen eszközök sorába. Sőt, vizsgáltuk azt is, hogy milyen díj formájában lesz beszedhető - vajon átalánydíj formájában-e - a reprográfiai jogdíj.
Mindent egybevetve: az 1969. évi III. törvény is már jó törvény volt. Az e törvény megalkotása és kodifikálása kapcsán a jó tapasztalatokat és rendszerező elveket viszi tovább - az integrációs előírásokhoz való igazodást hozzáadván, és a jogszabály eurokonformmá tételét célzó rendelkezéseket és a nemzetközi egyezmények tapasztalatait egy jogszabályban újrakodifikálván - ez a törvényjavaslat. Az integrációs bizottság arra a megállapításra jutott, hogy az újrakodifikált szerzői jog a kor követelményeinek megfelelő eurokonform jogszabály. Az európai integrációs ügyek bizottsága 19 szavazatból 18 igen és 1 tartózkodás mellett a tisztelt parlament számára elfogadhatónak tartja, javasolja elfogadni magát a törvényjavaslatot, és általános vitára a jogszabályt alkalmasnak tartja.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(14.20)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés