17 felszólalás
V/5417 Európai integrációs vitanap kezdeményezés
DR. KISZELY KATALIN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy én ne az országjelentéshez kapcsolódó és itt kialakult polemizáláshoz kötődjem, és ne a pro érvek sorát folytassam. Én egy egyszerű feladatot választottam: én már a jövőről szeretnék beszélni. Arról szeretnék n…
T/2935 A cselekvőképességgel, gondnoksággal összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. KISZELY KATALIN, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Én ott folytatom, ahol Csákabonyi képviselőtársam abbahagyta; a szép gondolatokat ő már elmondta, úgyhogy én megkímélem önöket attól, hogy ezeket még egyszer elmondjam. De ugya…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. KISZELY KATALIN (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. A költségvetésnek az európai integrációval kapcsolatos részéről szeretnék beszélni, valamint az azzal kapcsolatos pénzügyi hatásoknak a 2001-2002. évi költségvetésben való megjelenéséről. Engedjék meg, hogy ezt megelőzően a bevezetőben nagy…
T/2931 A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény, valamint a jogalkotásról szóló 1987.évi törvény módosításáról
DR. KISZELY KATALIN, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy mielőtt a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló '96. évi LXII. törvény, valamint a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény módosításáról szóló törvénytervezet…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
DR. KISZELY KATALIN (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a költségvetési törvényjavaslat ismerete, illetve nem ismerete nem zavarja a mondanivalóm, ezek nélkül is nyugodtan elmondható, miután technikai jellegű jogszabályokra, valamint az adókra,…
T/2061 A vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995.évi C.törvény módosításáról
DR. KISZELY KATALIN, a FKGP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Meglepő mondattal fogom kezdeni, de gyakorló jogászként azt tudom mondani, hogy a vámkódexszel való találkozás és az alkalmazása soha nem tartozik a gyakorló jogászok vágyálmai közé. Mondom ezt azé…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
DR. KISZELY KATALIN (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Én a költségvetésnek az integrációhoz kapcsolódó tételeivel szeretnék foglalkozni. Ez az első költségvetés a magyar költségvetések történetében, amely az európai uniós normák figyelembevételével, ahhoz igazodóan készült, 3 éves időszakra. L…
V/1594 Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozása
DR. KISZELY KATALIN, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy az integráció aktuálpolitikai kérdéseit nem félretéve, a teljesség igénye nélkül - miután erre elég időm nem lesz - röviden hadd beszéljek arról, hogy az integráció, az Európai…
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
DR. KISZELY KATALIN (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy néhány gondolatot a költségvetés II.-vel jelzett részéből elmondjak önöknek. A T/1501. törvényjavaslat - amely az adókra és járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó törvénycsomagra vonatkozik -…
T/1085 A bűnügyi nyilvántartásról és a hatósági erkölcsi bizonyítványról
DR. KISZELY KATALIN, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A bűnügyi nyilvántartások létrehozását egy évszázaddal ezelőtt egész Európában az a felismerés tette szükségessé, hogy a bűnözés elleni eredményes fellépés csak folyamatosan gy…
T/669 Szabálysértésekről
DR. KISZELY KATALIN, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Ahogy már a miniszteri expozé is említette, a szabálysértési törvényjavaslat megszületésének előzményéhez tartozik, hogy az európai jogi egyezmény 6. cikkelye alapján az Alkotmánybíróság 63/1997.…
T/728 A szerzői jogról
DR. KISZELY KATALIN, az európai integrációs ügyek bizottságának előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az európai integrációs ügyek bizottsága a szerzői jogi törvény módosítását elsősorban integrációs szempontokat figyelembe véve tárgyalta meg. Ez értelemszerű is, hisz a szerzői jog újra…
T/728 A szerzői jogról
DR. KISZELY KATALIN, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A szerzői jogi törvényjavaslat ismertetéséhez szükségesnek tartom, hogy röviden áttekintsük a szerzői jog társadalmi, gazdasági és jogpolitikai hátterét. A szerzői jog tekintetében a magyar jogi szabál…
T/457 A külföldiek önálló vállalkozóként történő gazdasági célú letelepedéséről
DR. KISZELY KATALIN, az FKGP képviselőcsoportja nevében: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Külügyminiszter Úr! A külföldiek önálló vállalkozóként történő gazdasági letelepedéséről szóló jogszabály szerves része a Magyarországon folyó és Magyarország Európai Unióhoz való csat…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
DR. KISZELY KATALIN (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy néhány szót szóljak a költségvetés VI. fejezetéről; ez a fejezet a bíróságok jövő évi fenntartási és fejlesztési előirányzataival foglalkozik. A költségvetési irányelvek ezen fejezetéhez - megl…
T/250 A büntető jogszabályok módosításáról
DR. KISZELY KATALIN, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Legfőbb Ügyészség által 1998 első és harmadik negyedéveiről készített bűnüldözési statisztika szerint az ismertté vált bűncselekmények száma 451 422, ami az előző időszakhoz képest 28,4 százalékos növekedést…
Mandátumigazolás tárgyalása
DR. KISZELY KATALIN (FKGP): Én, dr. Kiszely Katalin, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének képviselője esküszöm, hogy képviselői tisztségem ellátása során hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz és annak népéhez hű leszek. Az alkotmányt és a jogszabályokat megtartom. A tudomásomra jutott titkot megőrzöm,…