DR. KISZELY KATALIN, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A szerzői jogi törvényjavaslat ismertetéséhez szükségesnek tartom, hogy röviden áttekintsük a szerzői jog társadalmi, gazdasági és jogpolitikai hátterét.
A szerzői jog tekintetében a magyar jogi szabályozás három kódexet ismert: az 1884. évi XVI. törvényt - ezt még Arany János fia, Arany László kezdeményezte az akkori parlament előtt elfogadásra -, az 1921. évi LIV. törvényt - ez már a berni uniós egyezményt tükrözi, annak alapján jött létre - és a jelenleg is hatályos '69. évi III. törvényt. A magyar polgári jog szerves részét képező szerzői jog története látszólag egymással ellentétben álló, valójában azonban egészséges szimbiózisban lévő rendszerező elvekre épült, és a jelenlegi tervezet is ezen elveket alapul véve rendszerezi a törvényt.
A szerzői jogi szabályozás egyik feladata az, hogy elősegítse a szellemi alkotások létrejöttét, ezáltal a nemzeti kultúra fejlődését és hatékony védelmét.
(14.50)
Mindezek mellett kiemelkedő jelentősége van annak, hogy a magyar szellemi alkotások jogi értékelése és megítélése az európai, illetve a világ más országaival legalább azonos elbírálás alá essen. Ennek érdekében a szerzői tevékenységet, annak eredményét képező alkotásokat a jogszabálynak, és így a jelen törvényjavaslatnak is oly módon kell kezelnie, hogy mindkét követelményrendszernek megfeleljen. Természetesen nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt, hogy a szerzői jog két egymással összefüggő, jogilag mégis elválasztható részterületből tevődik össze. Ezek egyike a személyhez fűződő jogok, másika pedig a vagyoni jogok. A személyhez fűződő jogok, így a mű első nyilvánosságra hozatalához, a nyilvánosságra hozatalához, a szerző nevének feltüntetéséhez, a mű egységének megőrzéséhez fűződő érdek abszolút jogként egyértelműen az alkotó végleges és elidegeníthetetlen tulajdonát képezi.
Ugyanakkor természetesen az alkotó tevékenység lukratív oldalát tekintve a mű létrehozásából eredő vagyonjogokat a szerző a különböző polgári jogi szerződésekkel más személyekre is átruházhatja, akik az innovatív tevékenység gyümölcsöztetésében jártasak.
Ebből eredően a mű felhasználása tekintetében a többszörözés, a terjesztés, a nyilvános előadás joga átruházható, hiszen ehhez köthető a létrehozott mű esztétikai, irodalmi, filmművészeti, képzőművészeti s a többi értékei mellett a kézzel fogható anyagi haszon is, mint nem elhanyagolandó motivációs tényező a szerzők, alkotók szempontjából.
A személyhez fűződő jogok, mind pedig a vagyoni jogok tekintetében a megfelelő jogi védelem megteremtése tekintendő elsődleges célnak, hiszen csak ennek az előfeltételnek a megléte esetén valósítható meg a szerzők megfelelő ösztönzése tevékenységük eredményes gyakorlására.
Harmadik szempontként figyelembe kell venni azt, hogy a technikai haladás eredményeként a szellemi alkotások hagyományos területei folyamatosan bővülnek, és ezt a bővülést a jogi szabályozásnak is követnie kell.
A korábban ismert eljárások mellett egyre nagyobb teret hódít a számítástechnika, és ezzel a szoftverek kialakulása, a digitalizált műszaki megoldások. A szomszédos jogok egyre nagyobb teret hódítanak az elektronikus, digitalizált média hangsúlyossá válásával. A jognak ebben a körben is egyértelműen a haladás mellett kell állást foglalnia. A törvényjavaslat ezen igénynek eleget is tesz.
Ez az a három témakör, amit az előzőekben felvázoltam, ami meghatározóan végigvezethető a törvényjavaslaton. A szerzői jognak kell a megfelelő keretet megadnia ahhoz, hogy a magyar kultúra továbbra is meghatározó szerepet töltsön be elsősorban Magyarországon, másrészt Európában és természetszerűleg ismert legyen az egész világon. A szocializmus időszaka alatt megvalósult paternalista kultúrpolitika természetszerűleg rányomta bélyegét a szerzők szabadságára is, hiszen mindannyian tudjuk, a korábbiakban elsősorban az állami propaganda határozta meg a szerzők által megvalósult szellemi termékek további sorsát, mivel az állam számított az egyetlen és kizárólagos megrendelőnek, mecénásnak.
Ezzel szemben a jelenlegi politikai és gazdasági helyzetben a piacgazdaság a szellemi alkotások terén is abszolút teret nyert. Kétségtelen, hogy az állami cenzúra megszűnésével ma gyakorlatilag a kereskedelem diktálja az egyes szellemi alkotások létrehozása iránti igényt, ezért kifejezett jelentősége van a szerzői identitásnak és azon ténynek, hogy a szerzői identitás felértékelődött. Ez az egyik biztosítéka annak, hogy a szerző ne lehessen szellemi kizsákmányolás alanya, és ez az utóbbi lehetőség arra is, hogy a nemzeti kulturális értékeinket meg tudjuk őrizni.
A magyar szerzői jognak az európai, majd a közösségi jogszabályokkal való harmonizálása folyamatosnak mutatkozott a XX. században. A törvényjavaslat ezt a folyamatot folytatja tovább az Európa Unió irányában. Ez számos egyezmény Magyarország általi ratifikálásával valósult meg.
Ezek sorából szeretnék kiemelni néhányat. Ilyen a genfi Egyetemes Szerzői Jogi Egyezmény, a Római Egyezmény, az 1989. évi Genfi Szerződés, ehhez 1995-ben csatlakoztunk, és már jelen Országgyűlésünk határozata alapján az 56/1998. évi határozat. Ezzel a határozattal megerősítettük a WIPO Szerzői Jogi Szerződéshez való csatlakozásunkat. Ez vonatkozik egyébként az előadásokról és a hangfelvételekről szóló szerződésekre is.
Említést kell még tennem a szellemi alkotások kereskedelmével összefüggő TRIPS-egyezményhez való csatlakozásunkról is. A TRIPS az Agreement on Trade-Related Aspects of Intellectual Property Rights-ot tartalmazó egyezmény.
A nemzetközi megállapodások mellett szót kell ejtenem Magyarországnak az Európai Unióhoz való csatlakozása szempontjából a szellemi alkotások jogáról, mégpedig arról, hogy az Európai Megállapodás 65. cikkelye előírja, hogy Magyarországnak e megállapodástól számított ötödik év végéig csatlakoznia kell a szellemi tulajdonról szóló multilaterális egyezményekhez, mégpedig azokhoz az egyezményekhez, amelyeknek az európai uniós tagállamok tagjai, vagy a tagállamok ténylegesen ezt a jogot alkalmazzák.
Említést kell tennem a Fehér Könyv ajánlásairól is. A szellemi tulajdonra is kiterjednek ezek a mellékletek. Kétségtelenül le kell szögeznünk, hogy a magyar jogi szabályozás az elmúlt időszak törvényhozói tevékenysége alapján - gondolok a '93 és a '98 közötti időszakban elfogadott integrációs jogszabályokra - nagymértékben megfelel a közösségi jog előírásainak, a szerzői jogok védelme tekintetében azonban jelentkeztek még hiányosságok. Ezeket a hiányosságokat próbálja a jelen törvényjavaslat pótolni, mégpedig az újrakodifikálás jogintézményével.
A közösségi jog előírásai közül említhetném az Európai Tanács 91/250-es határozatát, ez a számítógépes programokra vonatkozik, a 92/100-as tanácsi határozatot, ez utóbbi a bérleti jogról, a haszonkölcsönzési jogról, valamint a szellemi tulajdon területén a szerzői joghoz kapcsolódó bizonyos másodlagos jogokról rendelkezik.
A jelen törvényjavaslat az irányelveknek megfelelően hozza összhangba a haszonkölcsönzési jog terjedelmét, a filmelőállítók szomszédos jogainak elismerését. Említenem kell még a tanács 93/83-as irányelvét. Ez szabályozza - és a javaslat ezt át is veszi ennek az irányelvnek megfelelően - a jogharmonizációt a műholdas műsorszórás és a kábeltelevíziós műsorok tekintetében.
Itt két törvényre kell utalnom, a '94. évi VII. és a '96. évi I. törvény, a médiatörvény vívmányaira. Különösen fontos a tanács 93/98-as irányelve, amely a szerzői jog és a kapcsolódó jogok védelmi idejére állapít meg harmonizálási kötelezettséget, amely jórészt már a korábbiakban általam említett '94. évi VII. törvényben is megvalósult. A javaslat 32. §-a ezt kiegészíti, és más rendelkezést tartalmaz a lejárt védelmi idejű, de a védelmi idő alatt nyilvánosságra nem hozott művek tekintetében is az első nyilvánosságra hozás utáni 25 éves időszakra.
Ki kell emelni még a Fehér Könyvből a jogérvényesítés tekintetében a vámhatóság és a rendőrség közreműködését. E tekintetben a törvényjavaslat 13. fejezetében több újítást is tartalmaz, hiszen a korábbi bírság intézménye helyébe a polgári jogi kártérítés és a büntetőjogi jogkövetkezmények alkalmazása lép, kiegészítve ezeket a jogérvényesítési lehetőségeket a jogsértés vámjogi következményeivel. Itt utalnom kell a már korábban említett TRIPS-egyezmény 4. fejezetére. Ezt egyébként kormányrendelettel is szabályoztuk időközben, a 128/1997-es kormányrendelet volt ez.
(15.00)
A törvényjavaslat a szellemi alkotások jogánál, a személyhez fűződő és a vagyoni jogok szabályozásánál fenntartja a nemzetközileg elfogadott dogmatikai megkülönböztetést, ötvözi azonban a monista és a dualista felfogás pozitív elemeit. A javaslat továbbra is természetesnek tekinti a személyi jogok abszolút elidegeníthetetlenségét, és a vagyoni jogok tekintetében is ebből indul ki - nagyon helyesen azonban a vagyoni jogokra nézve ez csak érdekvédelmi tilalom, amelyet az egyes, felhasználásra irányuló szerződésekben a művek nyilvános megismerése érdekében feloldva lehet alkalmazni, és az erre irányuló jogi védelem a szerződések szabályaiban szabályozva van.
A magyar szabályozás a javaslat 44. §-ában továbbra sem ismeri el az angolszász jogban élő lehetőséget a művek végleges eladására, illetve ismeretlen módon történő felhasználására, ezekhez a semmisség jogkövetkezményét fűzi, és részletszabályaiban továbbra is védi a szerzőt a felhasználás során, így például a mű átdolgozásához kapcsolódó, személyhez fűződő jog mellé vagyoni jogot is biztosít.
A javaslat 63. §-a a kor elvárásainak megfelelően francia szabályozást követve rendelkezik a reklámozás céljára megrendelt mű kategóriájának bevezetéséről a forgalom biztonságának növelése érdekében.
A sugárzás szabályozásában újdonság a kódolt adásokkal kapcsolatos vitás kérdések rendezése oly módon, hogy a javaslat sugárzásnak és nem vezetékes továbbközvetítésnek tekinti azt, ha a műholdról kódoltan érkező, a vezetékes hálózatba bevitt műsor dekódoló eszköze nem kapható a kereskedelmi forgalomban, vagy ha a műholdról kódolás nélkül érkező műsort a vezetékes hálózat fejállomásán kódolják.
A szerzői joggal kapcsolatos szomszédos jogok védelme tekintetében nóvum a javaslatban, hogy az előadóművészek számára kizárólagos jogot biztosít előadásuk többszörözésére és terjesztésére, erősebb jogot biztosítva ezáltal számukra a jelenleg hatályos jogi szabályozásnál.
A törvényjavaslat rendelkezései magukon hordozzák a megváltozott műszaki, technikai környezetet, és ennek megfelelően a kor követelményei szerinti új szerzői joggal kapcsolatos szabályozást vezetnek be. A számítógépes programalkotásban lehetővé válik a dekompiláció, új tényállási elemként jelenik meg a már említett, reklámozás céljára megrendelt mű esete. Az adattárra és az ellenőrzésre vonatkozó jogszabályokat is újként szabályozza a törvényjavaslat, részben átdolgozva, ami már harmonizál a közösségi joggal.
Kifejezetten lényeges rész a szomszédos jogok kezelésére vonatkozó adattár és ennek a felügyeletére létrehozandó szabályok részletes kidolgozása.
Összefoglalván: a törvényjavaslat elfogadásra érdemes, hiszen a magyar szerzői jog újrakofidikálása az európai uniós normáknak megfelelően az utóbbi években sporadikusan megvalósult jogszabályi módosítások által kialakult kaotikus állapotot megszüntetve európai szintű új törvénnyel történt, mégpedig oly módon, hogy maximális figyelemmel van a nemzeti kulturális értékek megőrzésének a lehetőségére.
Ezekre tekintettel a Független Kisgazdapárt javasolja a tisztelt Háznak a törvényjavaslat elfogadását.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban. - Szórványos taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés