BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Ígérem, hogy többet nem szólok hozzá. Csak az bátorít fel, hogy ebben a szakmai vitában már nem én vagyok az egyetlen, aki nem jogászként szól hozzá. Ugyanakkor képviselőként talán mégis úgy érzem, hogy kötelességem a véleményelmondásommal talán tisztába tenni egy helyzetet vagy cáfolatot kérni.
Végig azt érzem az SZDSZ, MSZP véleményében, amikor az ügyészség kormány általi irányításáról beszélünk, mintha beletenyerelne egy hatalmi ág, nevezetesen a független magyar bíróság döntéseibe. Ezt Bauer Tamás pontosan meg is fogalmazta. Én nem az igazságszolgáltatás egészét és a bűnüldözést tekintem egy hatalmi ágnak, a törvényhozói végrehajtó hatalom mellett a bírói hatalom a harmadik hatalmi ág. Ebben a tekintetben én nem tudok egyenlőségjelet tenni a független magyar bíróságok közé és a bűnüldözés eszközeként működő ügyészség közé, amelyről most vitatkozhatunk. Mi úgy ítéljük meg, hogy pontosan a politikai felelősség és a számon kérhetőség miatt igenis szükséges, hogy a kormány irányítása alá rendeljük, de ezzel nem a bíróság mint hatalmi ág sérül és kerül egy kormány befolyása alá.
Ennyiben én semmiképp nem tudom osztani Bauer Tamásnak azt a félelmét, hogy az ügyészség ilyen státuszának megváltoztatása a hatalommegosztásnak a rendszerét, legalábbis a klasszikus hármas rendszerét megváltoztatná. Természetesen az ügyészség helyzetét megváltoztatja.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsorában.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés