DR. JÁRAI ZSIGMOND pénzügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kormány tavaly év végén határozatot hozott a Postabank és a Magyar Fejlesztési Bank Rt. konszolidációjáról, és utána ezt a parlament is elfogadta. Ennek alapján a Postabanknál 152 milliárd forint, a Magyar Fejlesztési Banknál pedig 37,7 milliárd forint összegben a tőkéjének rendezésére került sor.
A postabanki portfolió kezelését a tőkeemelést követően három gazdasági társaság végzi: egy része ott maradt a Postabanknál - azok a hitelek, amelyek változatlanul jó hitelek, csak tartalékot kellett mögéjük képezni -, egy része átkerült a Postabank Rt. által létrehozott visszaszedő kft.-hez, egy harmadik rész pedig átkerült az ÁPV Rt. tulajdonában lévő Reorg Apport Rt.-hez.
Az intézményekkel a kötött szerződések mellett a kormány felkérte az Állami Számvevőszék elnökét, valamint utasította a Kormányzati Ellenőrzési Iroda elnökét a Postabank Rt.-nél és az MFB-nél feltárt veszteségek keletkezésével kapcsolatos felelősségi kérdések átfogó és teljes körű vizsgálatára. Ezek alapján az ellenőrzésben a Pénzügyminisztériumon kívül részt vesz a kormány részéről a Kormányzati Ellenőrzési Iroda, az Országgyűlés ellenőrzési szervét pedig az Állami Számvevőszék képviseli. Úgy gondolom, helyes az, hogy ne csak a kormány, hanem az Országgyűlés is komolyan vegye az ellenőrző szerepét.
Egyetértek azzal, amit a képviselő úr is felolvasott az előző bizottság állásfoglalásában, a kormány felelőssége - legalábbis az állásfoglalásból az következik - és kötelessége az, hogy az értékesítési folyamat tisztességes és átlátható voltát biztosítsa, ezt lebonyolítsa - és ennek az ellenőrzése. Ezzel lehet megakadályozni azt - a képviselő úr szándékával szintén egyetértek -, hogy elkótyavetyéljék azokat az eszközöket, amelyek így az adófizetők pénzén tulajdonképpen az állam tulajdonába kerültek. Mindezek mellett, úgy gondolom, nincs szükség különleges törvények meghozatalára, nincs szükség az interpellációban említett eszközök esetén arra, hogy módosítsuk a banktitokra vonatkozó rendelkezéseket, és nyilvánosságra hozzuk az értékesítéssel kapcsolatban létrejött szerződéseket.
A parlamentnek több eszköz is rendelkezésére áll, hogy a fenti folyamatokat megismerje. Lehetősége van megismerni az Állami Számvevőszék és a Kormányzati Ellenőrzési Iroda által készített jelentéseket, tájékoztatást kérhet a pénzügyminisztertől. A költségvetési és pénzügyi bizottság ezzel a lehetőséggel tavaly december 2-án élt, amikor több órán keresztül meghallgatta a pénzügyminisztert és Auth Henriket, a Postabank új igazgatóját. A bizottság február elején elfogadott munkatervében május hónapra betervezte újra a pénzügyminiszter meghallgatását és a Magyar Fejlesztési Bank vezetőinek meghallgatását.
Mindezek azt mutatják, hogy az Országgyűlés bizottságai eddig is nyomon követték a két banknál lezajló konszolidációs folyamatot, s folyamatosan foglalkoznak a bankok pénzügyi helyzetének vizsgálatával. A magam részéről azt mondhatom, mindent meg fogok tenni azért, hogy ezek az értékesítések átláthatóan, tisztességesen történjenek és az Országgyűlés megfelelő tájékoztatást kapjon róluk.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés