POKORNI ZOLTÁN oktatási miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Képviselő Asszony! Köszönöm, hogy interpellációs kérdésében a jó szándékomat nem vonta kétségbe - én sem teszem ezt önnel kapcsolatban. Hiszen abban egyetértünk, hogy a pedagógusok bérét emelni kell, hiszen 1992-höz képest 1998-ra, az előző kormány működésének végére az összes szellemi foglalkozásúakhoz képest a pedagógusok bérének aránya az 1992. évi 80,2 százalékról 68 százalékra zsugorodott. Ezért ez az emelés múlhatatlanul szükséges. Ezért döntött úgy a parlament - meggyőződésem, hogy önnel együtt -, hogy januárban 16 százalékos, majd a minőségi bérpótlék átcsoportosításával szeptembertől újabb 3 százalékos béremelésre legyen mód a pedagógusok esetében. Ezt a közalkalmazottakról szóló törvény garantálja is. A technikai dolgozókra vonatkozóan pedig 13 százalékos bérnövekedésre vonatkozó ajánlást fogalmaztunk meg.
Az ön kérdése az, hogy mindez mibe kerül, és hol van erre a fedezet. A pedagógusok bértömege 1998-ban 126 milliárd 984 millió forint, ez növekszik 1999-re 146 milliárd 241 millió forintra. A különbözet 19 milliárd 257 millió forint. A nem pedagógusok, tehát úgymond, a technikai dolgozók bérének tömege tavaly 41 milliárd 647 millió forint volt, az idén 46 milliárd 188 millió forint lesz. A pedagógusok és a technikai dolgozók béremeléséhez szükséges összeg 23 milliárd 798 millió forint. A munkaadói járulék, ami ehhez hozzájár még, munkáltatói járulékkal együtt 26 milliárd 381 millió forint. Az összes oktatási normatíva, ami az önkormányzatoknak jár, 1998-ban 186 milliárd forint volt, 1999-ben 216,7 milliárd forint. A különbözet 30 milliárd forint. A 30 milliárd forintból a 26 milliárd 381 millió forint országos átlagban kifizethető, ezért továbbra is azt gondolom, hogy ez a fedezet rendelkezésre áll, ezen felül még további 4 milliárd forint van az önkormányzatok egészének kasszájában.
Természetesen az allokáció, a területi elosztás nem egységes, az önkormányzatoknak mindig több remélt vagy vállalt feladata van, mint amennyi pénze. Így előállhat az a helyzet, hogy az önkormányzatok máshol tervezett feladataikat az iskolánál, óvodánál forráshiányként tüntetik fel. Ezek nyilván indokolt feladatok, ezekről nem is kívánok vitatkozni, azonban ezeknek a forrását biztosítani nem az Oktatási Minisztérium kompetenciája.
Végezetül: Eötvös József 1870-ben a költségvetési vitánál azt mondta, hogy "Ne higgyék ezért, hogy bármennyit áldozunk is mi, a nép képviselői, azt, amit a múlt elhanyagolt, egy év alatt helyrehozhatjuk. A nevelés előmozdításának lehet nagy akadálya a költségvetés, de én ily akadályt nem ismerek." - remélem, önök sem.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés