DANKA LAJOS (FKGP): Köszönöm, elnök úr. Csak pár megjegyzést szeretnék tenni. Az egyik, hogy érdekes módon az a párt, amelyik 1997-ben lelkiismeret-furdalás nélkül eladta volna a magyar termőföldet, most a magyar föld védelmezőjének szerepében tetszeleg, ugyanakkor még véletlenül sem hallottunk olyan alternatívát, amelyet fel tudtak volna mutatni az adott cél elérése érdekében. Ez lenne az egyik.
A másik: tévedésben vannak a szövetkezetekkel kapcsolatos megítélésben is, hiszen az Európai Unióban a magántulajdon a termelés alapja, és a felvásárló és feldolgozó iparban jelennek meg a szövetkezetek, de ezek a magángazdák tulajdonában lévő szövetkezetek. Tehát pont fordítottan működik, mint ahogy nálunk a szövetkezeteket elképzelik. Én azt gondolom, hogy az új szövetkezetek megalakításával kapcsolatos elképzelések ebbe az irányba hatnak. A mi elképzeléseink azok, hogy az életképes családi gazdaságokat próbáljuk meg támogatni, és ezek a családi gazdaságok hozzák létre a maguk felvásárló és értékesítő szövetkezeteit, ahogy az Európai Unióban is működik pillanatnyilag a dolog. Ha tehát mi az Európai Uniónak megfelelő rendszert kívánunk kiépíteni, akkor szerintem ebbe az irányba kell elmozdulnunk, és én azt gondolom, hogy a Független Kisgazdapárt ennek értelmében megfelelő irányban mozdult el, és ezek a javaslatok, amelyek előttünk vannak, ebbe az irányba mutatnak.
Köszönöm szépen. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés